Nemzeti Dobermann Bajnokság - összefoglaló

Eredményhirdetés

Felvirradt a szombat és hajnalban útrakeltünk Mosonmagyaróvárra. KisBenő még annyira visszaaludt, hogy pizsamában és egy nagyon meleg vállkendőben szorongattam, amíg meg nem álltunk és át nem öltözött nappali ruhába. Az út a korai órák ellenére nagyon kellemes volt, Buddy kutyakorlátja, ami elkeríti a kis fejét az utasüléstől,  már az autópálya felhajtónál kilazult és ledőlt, úgyhogy boldog lehincélésének egész úton tanúja lehettem. Benővel pedig lelkes rácsodálkozással nézegették egymást a kocsiban, mivel a bébiülés ugye menetiránynak háttal van bekötve. Megérkeztünk 8:00ra, kis próba a pályán, majd hosszú várakozás után úgy f 11kor el is kezdődött a verseny, megcsúszott a nyomkövető szám miatt. Buddy a sorban a negyedik volt a BHs kutyák közül, akik végül 7-en tették tiszteletüket. Nagyon szép, felkészült mezőnnyel. Ott volt Tahi Réme O'Nara, Fleur Unreachables, Byron von Gini House a román kennelből, Basa von Karpatia, Portonicos di Altobello, Julie di Modello és persze Buddy boy, azaz Tahi Réme Eliot. Akire Ati már két hete panaszkodott, hogy nem elég koncentrált. Kvázi előrevetítette, hogy nem lesz nagy formában a kutya, de nem hittem neki. Kellett volna. Bádszor a második párban indult, előtte picit pörgettük labdával, de mivel Ő kezdte a helybenmaradást, mire sorra került a pályán, konkrétan, mint egy kis alvajáró, úgy viselkedett. Nem figyelt Atira, pedig láttátok volna anno az eredeti BH vizsgán, olyan volt, mint egy kis sülthal, felcsavarodva Atira, még ki is emelte a bíró, hogy micsoda szép kutya-gazda kapcsolat és milyen örömmel dolgozó kisBádó. Hát most nem akarta ezt csinálni. Kb. a versenyszám 1/3nál kezdett kapcsolni, hogy ja, itt egy ilyen gazda-szerű lény, és a szabadonkövetésnél már erőre kapott, végül mindent szépen megcsinált. Ugye tudjuk, hogy sosincs második esély az első benyomás megtevéséhez, és ez a kezdeti rendezetlenség rányomta bélyegét az egész teljesítményre. Amit nem értettem, hogy többször kitekintgetett a pályáról. A végén mondta tanítómestere, hogy MINKET KERESETT Benőkével. Jól elbújtam, hogy ne zavarjuk meg munka közben, de mégis, láttam én is, csak akkor még nem hittem, hogy a szeme ott van, ahol mi vagyunk, ezáltal nem volt Atin. Idegen volt neki a pálya is, nem mentünk le korábban edzeni. Ez a produkció az előkelő 6. helyhez volt elég...
A nap nagyon szép lett, gyönyörű időnk volt és szép produkciókat láttunk. És közben váratlan dolgokat is, amik benne vannak a pakliban, de kb. 1000ből egyszer jön elő a kutyánál. De mivel ez pont a versenyen, ahol szigorúak a versenyszabályok, elegendő volt ahhoz, hogy a legpatentabb kutya ne a dobogó első fokán végezzen, hanem jóval hátrébb. Aki meg előző nap a pálya tesztnél a legígéretesebbnek mutatkozott, szintén hátul végzett. Szóval volt meglepetés bőven. Nagyon tetszett az őrző-védő munka verseny is, húúú, mi mindenre lehet még megtanítani a Bádót!
Kiskuttyal foglalkozunk tovább, mert jó ez a versenyzés, jó a hangulat, jó a kutyáddal és más dobisokkal együtt lenni, eszmét cserélni, tanulni tőlük, jó látni ezt a sok fenséges, szép, és kicsit lökött kutyát. Köszönet a szervezésért a Mosonmagyaróvári Dominium KKI-nek és Juditnak.
Az eredményeket itt láthatjátok.
http://www.workingdobermann.extra.hu/ndb_2010_eredmenyek.html

Állatok Világnapja - összefoglaló

A neves alkalomra csokornyakkendőben

Húúú, jól elmaradtam a beszámolóval, pedig nagyon tuti kis nap volt egy hete szombaton a Vadasparkban. Kivonult a kutyasuli és bemutatót tartottunk. Annyira szeretjük a sulit, hogy nagy lelkesen 14! kutyagazdi jelent meg és masírozott boldogan a gyereksereg áhítatától övezve. Először engedelmeskedtünk, azaz volt csoportban ültetés, fektetés, állítás, behívás, minden ilyesmi. Aztán jöttek az egyedi és páros engedelmességi produkciók, majd csibészelés egy kutyával, két kutyával, fly ball bemutató és a végén közös produkció a gyerekkel. Akik lécekből és hulahopp karikákból az iskola oktatóinak irányításával egy kis akadálypályát építettek, amin a kutyusok végighaladtak. Mindent belengett a cukiság. Buddy nagyon kitett magáért, minden versenyszámban szerepelt. Sőőőt, a végén volt egy magasugró verseny, amit meg is nyert. Na jó, megijedt tőle az egyik kislány, aki az ugrólécet tartotta és jól lejjebb engedte, mikor Bád ugráshoz készülődött. De hát a szabály, az szabály, ő maradt legtovább a versenyben, tehát "nyert".
Nézzétek meg a képeket a lenti linken, fun:)
vhttp://www.budakeszikki.hu/20101002/Budakeszi_Kutyaiskola/bemutato.html

Fél fogára sem elég

Holnap lesz a nagy nap, megyünk a Nemzeti Dobermann Bajnokságra versenyezni. Ennek szellemében Buddy csak fél adag vacsorát kapott mesternője tanácsára. A szokásos esti program: labdázás, handabandázás után elérkezett az estebéd ideje. A fémtálkába peregtek a táp szemei, Buddy boldogan hallgatta, de egyszer csak hopp, elapadt a tápfolyam. A szokott adag felénél. Na most mi legyen? Atival figyeltük a jószágot, aki hamar feltalálta magát és elindult a lenti lakrész felé. Mivel ott lakik a tápos-vödör, onnan szokta a gazda felhozni a kaját, néha neki is csurran-cseppen egy kis nasi, ha kipotyog pár szem. Szóval elindult lefelé, gondolta, kiszolgálja magát. Ati a negyedik lépcsőnél utánaszól: Buddy! hova, hova barátocskám? Megáll és kis kudarcán elmélázva nem megfordul, hanem hátsóval felénk felfelé szökdécsel, mint egy nyuszi, akinek rosszul van bekötve a tájoló.
Két órával később lemegyek a konyhába, Buddy felébred és eszébe jut, hogy éhes. Kapar, kiengedem, és megint:) pilinkézik lefelé a lépcsőn. Mert ott lakik a tápos-vödör:)

Nemzeti Dobermann Bajnokság Október 9.

Beneveztük Atit és Buddy-t a Nemzeti Dobermann Bajnokságra, jövő szombaton, október 9-én lesz Mosonmagyaróváron. Már csak 5-öt kell aludni. A BH1-es kategóriában indul, ami annyit tesz, hogy a munkavizsgájának a programját kell megismételnie. Pár hete kezdtük a pontosító edzéseket vele, heti kétszer  nyomulunk a pályán Ildivel, a tanítómesterével. Négy kutyával kell összemérnie a tudását, két csajszival és két fiúval, de a felsőbb kategóriában is többen indulnak (IPO1, stb.). Bővebb infok és a nevezések: 
http://www.workingdobermann.extra.hu/ndb_2010_nevezettek.html,
Szorítsatok!!!!

Bojtozás

Ez a bojtozás majdnem olyan, mint a labdázás, csak sokkal könnyebb. Mert egy kb. hajókötél vastagságú fél méteres kötéllel játszuk, melynek két végére bojtot kötött egy nagyon erős ember a kutyajáték-gyárban. Buddy-nak kettő is van ilyen, egy kisebb multicolor és egy piros, eper illatú! A napokban megint több időm lett vele foglalkozni, úgyhogy a ma reggeli labdázás után, délben megint kedve szottyant egy kicsit cseszkerélni minket. Gondoltam, a legegyszerűbb gyorsan kifárasztani, hát irány a bojtozás. Buddy persze gyanakszik, egyfelől, mert nem szoktunk nap közben játszani vele intenzíven, másfelől a teraszon kezdtük a mókát és félt, hogy kizárom. Elővettem a bojtot, majd ledobtam a teraszról, hogy szaladjon utána. De nem mert, csak sikoltozott az erkélyen, annyira vacillált, hogy engedjen-e a "zsákmány" hívószavának, vagy maradjon biztonságban a teraszon, hogy majdnem belebolondult. Végül győzött a "vadász-szenvedély", lerontott a teraszról és hozta a bojtját nagy boldogan. Véget nem érő húzigálásba kezdtünk, úgy kifáradtunk, hogy kapkodtuk a levegőt, pedig utána megnézve az órát, csak 10 perc volt...

Családi idill

Már írtam korábban, hogy Benőke érkezése előtt Ati, Buddy és én alkottuk a családot, igazi harmóniában, kitüntett figyelemmel a kis állat iránt. Aztán megszületett Benzi és elkezdtük a nagy gondolkodást, hogyan lesz a szuper trióból egy harmonikus kvartett. A bemutatkozás jól sikerült, de aztán én egy hétre eltűntem az emeleten a kis"egérrel", aki rendszeresen cincogott, vernyogott, sirdogált, néha egészen elképesztő időpontokban. Bádszor ráadásul az izoláció 7 napjában csinálta a munkavizsgát, úgyhogy Ati és az Ő idegei sem voltak nagyon kisimulva. Az első éjszaka jól telt úgy éjfélig, aztán hirtelen nagy bőgés az emeletről, Bádszor pedig, aki ezen hangokhoz nem igen volt szokva, éktelen ugatásba csapott. Ati lent a kutyát, én fent a bébit ringattam. A második estén még ez volt, a harmadikon a kutya éjfélkor a sírásra kikérezkedett, majd elterült a szőnyegen, álmos szemeit szemrehányóan Atira függesztve, hogy "basszus, most már mindig ez lesz???". Ráadásul én is kb. naponta negyed órára hagytam el a gyerekszobát Bádszor-dögönyözés céljából, aminek nagyon örült, de össze sem lehetett hasonlítani a korábbi szoros együttléttel, napi 1-2 sétával, labdázós bolondozásokkal, nagy összeborulásokkal.
De végül  a "gyerekek" szépen összeszoktak. Egyik sem reagál már a másik hangjára élesen, csak  szemlélgetik az eseményeket és egymást. Sőt, Bádi elkezdte szeretgetni Benőkét, és itt nem csak a rendszeres lábpuszikra gondolok. Előfordul, hogy a kocsiban úgy utazunk, hogy Bádszor a csomagtartóban, én a hátsó ülésen a bébivel. Benzi néha megéhezik és akkor megetetem. A meghitt pillanat közben pedig a csomagtartóból előkandikáló dobifej a boldog pillanattól elandalodva (és azért, mert mindig OTT kell lennie, ahol a másik van) a fejemre teszi az állát, vagy a nyakamba bújik. Ha ehhez nem járul nagy lehincélés, csak a finom kis bújás, hát, az annyira cuki, hogy elolvadok. És csak néz a szép szemeivel, hogy "gazdanő, kívánhatnál-e ennél nagyobb boldogságot?"

Az Állatok Világnapja

Figyelem, figyelem, október 2-án, szombaton lesz az állatok világnapja, és ezen apropóból Buddy első nyilvános fellépése a Budakeszi Vadasparkban. Családi program. A nyájas dobermann pedig majd ül-fekszik-engedelmeskedik, a végén pedig csibészel. Fényképes beszámoló az esemény után.
Buddy és társai délután három órakor lépnek fel. Szerintem kb. a véreb bemutató után. Én már láttam a vérebet, nagyon kis helyes jószág:)
Ha van kedvetek.... http://www.vadaspark-budakeszi.hu/index.php?pg=news_1_43

Tiszta élő gyapjú

Talán még emlékeztek a reklámszlogen folytatására, "semmi sem hasonlítható hozzá". Hát nekem is beugrott ma, amikor szűkebb pátriárkánkban részt vettünk a helyi vigasságok programon, ahol számos kézműves termék is bemutatkozott. Volt ott kecsketejes szappan, háziszörp és lekvár, nemezbábuk, rengeteg kóstolnivaló, egy indián az Andokból alpakka termékekkel, csak hogy néhányat említsek. El is kezdtük a jó kis vásárfiák begyűjtését, és már túl voltunk a magunk emléktárgyain, amikor elvetődtünk a rongy- és gyapjúszőnyegeshez. És a finom és igen kedvező árú gyapjúszőnyegek láttán elandalodtam, hogy bizony Buddynak nem vettünk semmit. Az árus csak taglalta, hogy milyen kíváló minőségű a termék, mennyire olcsón adja és hogy hova szánjuk, mert a babánknak viszont nem ajánlja, nehogy megegye a bolyhokat. Atinak már nyílt a szája, (hiszen akkora már régen összekacsintottunk, hogy Bádszor kap egy ilyen csodaszőnyeget), hogy igazából a kutyának lenne, de gyorsan megszorítottam a karját, ne kövessen el szentségtörést. Vidéki, középkorú vagy idősebb férfiemberek, mint ez a gyapjús is, nem szoktak jól reagálni a kutya iránti féktelen szeretetre, hiszen a kutya az ő szemükben általában "csak" házőrző". A dicsért portékát pedig helyből a kutyának megvenni nagy tiszteletlenség lett volna, úgy éreztem. Úgyhogy csak becsomagoltattuk a tényleg kedvező áru szőnyeget és boldogan hazavittük a tündérkutyának. Aki aludt, aludt, míg odalopóztunk a kapuhoz és már majdnem nyitottuk volna, amikor felébredt, gyanakvó pillantása hamar átcsapott felismerésbe és örömbe. Bent pedig átadtuk a szép ajándékot. Egyből ráfeküdt, vágta Ő, hogy ezt neki hozták a gazdaemberek, mert annyira megérdelmi. Mert olyan jó házőrző például. Aztán esni kezdett, és a pokróc helyére bekerült a csodaszőnyeg a ketrecébe, ő pedig elégedetten ráhuppant. Azért, hogy a következő percben máris öklömnyi lyukat harapjon bele. Buddy kivesz, szőnyeg kikap, biztonságba helyez, pokróc vissza. Na ennyit erről. Majd csak ünnepnapokon vesszük elő. Disznók elé gyöngyöt...

Csókkirály

Készülünk a ZTP vizsgára (http://www.hdk.hu/node/124), aminek egyik eleme egyfajta "bátorságpróba", amikor a kutyát kikötik egy helyre úgy, hogy közben nem látja a gazdáját. Ezalatt a bíró 2-3 lépés távolságra megközelíti a kutyát anélkül, hogy ingerelné. Megáll a kutya előtt vagy mellett és leejt egy füzetet vagy hasonló tárgyat.  Ekkor fontos, hogy a kutya nyugodt maradjon, ne legyen agresszív. Hiszen az agresszió egyik kiváltó oka általában a félelem, ergo az is szűrhető vele, hogy a kutya félős-e.  Szóval gyakorlunk a suliban, Bádszor szépen kikötve és tanítómestere küldi oda a suli tagjait Buddy-t tesztelni. Odamegy az első hölgy, lehajol kicsit, és bumm, Bádi megcsókolja. Aztán megy a másik hölgy, és bumm, Bádi feje lendül és már arcon is nyalja őt is. Utána ment a viccelődés, hogy aki akar Buddy-tól egy csókot kapni, csak álljon be a sorba.
Az, hogy ez mennyit fog dobni a vizsgaeredményén, nem tudom, de az tuti, hogy Buddy a dobermannok csókkirálya!

Váváváváváááá

Este van és Buddy alszik a ketrecében, Benőke a kiságyában, mi meg az "egyszer esetleg lesz majd " rönkházunkról merengünk. A téma izgalmasságából fakadóan a kelleténél kicsit tán hangosabban. Egyszer csak lent Buddy éktelen ugatásba kezd, zeng az egész ház Tőle. Ati rohan le, közben szemrehányóan még visszanéz, hogy mi a fenének kellett hangosan lelkendeznem. Bádó pedig hörög, ugat, morog és alig várja, hogy kiengedjék. Majd kiront és házőrzős hang repertoárjának minden elemét bemutatva egy látványos előadást rögtönöz. Teljesen ijesztőt! Vávávávává, meg mrrrrmrrmrrr, meg hörörörörrrhörr.
Aztán visszajön, csend, ketrecajtó és Bádszor szeme újra csukódik. Lapítva várom Atit, hogy biztos a hangom cseszte fel a kutyát, de jön a feloldozás, hogy aztán újra átcsapjon majd aggódásba, kezdődik minden elölről - Lackó, egy balhés nagy ónémet kan kutya a felső utcából, akivel már volt kellemetlen, kontrollálatlan bunyó is:  http://buddydobi.blogspot.com/2010/04/massive-attack.html , jött Buddy-t csesztetni.Persze a kutyánk keményen elkergette, de  a rossz hír, hogy Lackó barátunk megint ki tud szabadulni a kertjükből. Azt mondjuk nem értem, hogy Bádszor honnan tudta, hogy jött. Biztos a többi kutya adta le a drótot.

Szofi - újratöltve

Before/Előtte

A jó múltkorában írtam róla, hogy Buddy szerelmes lett Szofiba, Ászti barátnőm goldie-kuvasz kutyijába. Szofi idősebb Buddynál, egy kész nő, masszívan öntörvényű és emancipált. Első találkozásaik idején Bádszor Szofi után koslatott, az alfelét szagolgatta, és minél többször próbálta meg átkarolni a nyakát, az annál inkább unta és dühösen vicsorgott, majd kisebb, nagyobb harapásokat produkált. http://buddydobi.blogspot.com/2010/03/szofi-szofi-beteljesuletlen-szerelem.html Pár próbálkozás után el is felejtettük a közös programokat, mivel Buddy rendszeresen nyomult, Szofi pedig morogva hárított. Aztán a minap az esti sétánál pont ugyanakkor érkeztünk a rétre Szofiékkal, és a hirtelen jött helyzet spontán megoldást kívánt: összeengedtük a kutyákat. És láss csodát, Buddy nem koslatott, Szofika pedig nem harapott, hanem futtatták egymást, majd félig közömbösen, félig kedvtelésből baktattak egymás mellett. Ha Szofi elszaladt fácánozni, Bádszor egy ideig követte, majd rendre visszaügetett hozzánk.

After

Nem tudom máshogy értelmezni, csak úgy, hogy Bádi kiszeretett belőle!!!

Buddy a Facebookon

Most már Buddy is elérhető a Facebookon. Hihetetlen, hogy mennyi doberman nyomul ott, meglepődtem, hogy a világ összes tájáról folyamatosan újabbak és újabbak tűnnek fel. Kicsit olyan, mintha a Farmville-lel játszanánk, csak itt az a lehetőség, hogy dobermanokkal kerüljön az ember (azaz a Buddy) kapcsolatba. Nagyon kedves kis állattörténetek, képek, doberman dömping!!!! Dobisoknak KÖTELEZŐ!

Slider

Jövök le Benőkével a lépcsőn, felmálházva. Hallom, hogy a nyomomban bandukol Bádó, ezért a korláthoz lépek a lépcsőnél, hogy a másik oldalon elférjen. Más kutyák talán élnének ezzel a lehetőséggel, nem így Bádszor, aki befurakszik a lépcsőkorlát és a lábam közé, mert Ő ott akar lejönni és kész. Ha ez nem lenne elég, a lépcső alján lelassít, mint a metroszerelvény a megállóban és szépen lassan sréhen befordul elém. Csak hogy minél nagyobb felületen érintkezzünk, ha eddig nem vettem volna észre a szándékot.

Marci Kutya

Marci kutya

Dobermann= harci kutya. Gondoltam, hogy az idősebb generációkban ez már így rögzült, a sok image-romboló filmnek köszönhetően, de hogy a gyerekekben is ennyire él, nem hittem volna. Két eset a közelmúltból viszont meggyőzött, hogy a rossz fiú szerep összenőtt a dobermannal.
Kis városunk fesztivált szervezett, volt ott minden, kartonból hajtogatott macska, baromfi virsliből hotdog, "koktél" 300 forintért, szóval elég hamar visszaindultunk. Ati, Benő, Buddy és jómagam egy kiadósabb sétával kárpótoltuk magunkat. Egy kis ideig azonban a "vásár" köré gyűlt utcai beszélgetésektől kísérve haladtunk, amikor odaszalad egy 13 éves forma kis srác és így szól: "ez dobermann?", s közben szája csibészes mosolyra szalad. "igen, igen, ismered a fajtát?" "hogyne, nekem is volt.Igazából azért jöttem ide, mert a lányok ott félnek tőle és gondoltam, menő leszek, hogy meg merek simogatni egy ilyen, szerintük harci kutyát". Majd szakavatottan, ahogy kell, meg is simogatta:)
Aztán a minap sétálni mentem a kutyával és egy kisebb család jött a sarkon bringával, papa, és három orgonasíp gyerek, 5-10 évesig. Jövünk szépen a dombon felfelé, ők bringával ereszkednek lefelé, az idősebb kislány pedig, apjára visszanézve lassít, majd konstatálja, hogy pórázon van a kuty, úgyhogy lehet tovább gurulni Majd kérdi apját: "ez milyen kutya?" "Doberman". "Harci kutya?" kérdezi a kislány...Szerencsére apja megnyugtatta, hogy nem harci kutya, a többit már nem hallottam.
Azt találtuk ki, hogy a gyereknek legalább valahogy máshogy kellene eladni egy dobit. Pl. Marci kutya, egy kedves kis családi barát, hangzásban majdnem ugyanaz, amit rengetegszer hallanak a dobermanhoz kapcsolva, de mégis annyira pozitív, hogy az ember szíve eltelik szeretettel. Lehet, hogy ez megmentené a dobik image-t.

Fészek

Anyósomék kiszuperáltak egy régi családi pokrócot, így egyenes ágon az "örökség" Buddyra szállt. Nagyon örült neki, hiszen ketrecét rendszeresen pokrócokkal béleljük, de ilyen jó minőségű meleg, nagy holmit még nem tulajdonolt. Eddig is érdekes formációkat szokott felvenni alvás közben, de amit ezzel művelt, az kész:) Megfogja a pokrócot és hosszában összetekergeti, majd középen összefogva egy nagy karikát csinál belőle. Olyat, mint egy húsvéti nyuszifészek. És ebbe a mi hosszú fülű Bádócskánk belehajtogatja magát és alszik, mint a karikás ostor.

Alfa

Pár napja elmentünk a kutyasulihoz egy nagy kört sétálni. Bádszor póráz nélkül, boldogan szaladgált. Már annyira ügyes, hogy nem megy el messzire tőlünk, hanem mindig vissza-visszanéz pár 10m-es távolságból, bevárja hőn szeretett gazda-családját, majd újra nekiiramodik. Az egyik ilyen nekiiramodásnál látom, hogy egy bodri rohan utána. Helyes, alacsonyabb fekete juhászkutya-keverék ebecske, olyan Mézga Blöki fajta, csak még nem csömörlött meg a világtól. Mindjárt bekapcsolt a vészjelző, hogy itt bunyó fog kerekedni, két fiú, stb. De nem lett ez, játszani kezdtek, felderíteni a terepet, egymást szagolgatni. A kuty valahogy elmehetett a gazdáitól, mert igen szép állapotban volt, nyakán nyakörv és Kiltix kullancsűző. Ment a nagy szaladgálás, néha jobban eltávolodtak, de Bádó aztán mindig megállt, és megvárt minket. Aztán újra nekiiramodtak és látom, hogy Bádó a góré, amit nagyon is élvez. Az eb rohant utána, ő meg-megállt, oldalra csapott, szagolgatott, a kutya árnyékként követte, Bádszor pedig próbálgatta frissen szerzett királyságát és boldogan parádézott újdonsült "alattvalójával". Egyszer csak Ati - a hűséges Buddy felett érzett örömünktől áthatva - boldogan behívta a kutyánkat. Jött is az nagy lelkesen, lobogó füllel és nyelvvel. De így tett kis barátja is, az is elindult Ati felé, nevető szájjal. Na, ez viszont nem tetszett Bádónak, hirtelen lefékezett és testét ívben visszahajlítva elkezdte eltávolítani a kutyát a mi kis családunktól. És az arca is egy vad kifejezést vett fel, majd még morgásra is húzta a száját.Ennek a fele sem tréfa. Bádó meghúzta a határt. Ahogy vasiasan mondják, megtanította a kutyának, hogy "tudd ám, hány nyóc kalács". Persze jól legorombítottuk, hogy milyen vendégfogadás az ilyen, de nagyon érdekes volt.

A többször eltűnt testvér

Tahi Réme Enzo

Régóta próbáljuk meglelni Buddy tesóit, vagy legalább néhányat közülük. Minden ott kezdődött, hogy 2008 december 21-én a Tahi Réme kennelben Tahi Réme Quinnie és Tahi Réme Rómeó frigyéből napvilágot látott az "E" alom, melynek Bádó is tagja, Tahi Réme Eliot. Írtunk néha a tenyésztőknek, hogy mi lehet a többi "E" tesóval, de valahogy nem jött válasz. Amúgy is több kutya külföldön talál gazdára tőlük.
Ma viszont nagy meglepetés ért minket. Ati szörfözgetett a neten és a HDK (Hungarian Dobermann Klub) oldalán egy főcímre bukkant: "Egymillió forint a nyomravezetőnek...". Tovább olvasva a bejegyzést kiderült, hogy Buddy egyik bratyója tűnt el, Tahi Réme Enzo. A róla szóló hírek egyáltalán nem vidámak, a kutyát többször megmérgezték, majd ideiglenes pótgazdái elvesztették, és a végén egy névtelen bejelentés nyomán akadtak rá a gazdái egy építőanyag-telepen, kikötve, több sebből vérezve. Még a telepen akartak pénzt kérni érte, hogy elvihessék a gazdák, de határozott fellépésüknek köszönhetően visszakapták a dobijukat.
http://www.borsonline.hu/news.php?hid=28731   Éljen a megtalált drága Enzo, a többször eltűnt, de végül megkerült testvér és ezúton is kívánunk neki hosszú, boldog, békés életet.

Észkombájn

Olyan okosnak tartom a kutyát, de néha rá kell jöjjek, hogy nem dühöngenek az agysejtek a kis fejecskéjében. Ma pl. fagyizni mentünk Atival, Benővel, Bádszor otthon maradt. Jövünk hazafelé, elkezd szépen ugatni, morogni, már ott vagyunk majdnem a kapuban, és még akkor is csak les, les, gyanakvóan. Ati rászól: "te kis hülye, szerinted kik jöttek meg?" Na a hangra persze leesett a tantusz, hátracsapta füleit és lerohant minket csókolgatni a kerítésen keresztül.
Este pedig Ati elment itthonról, és Buddynak most Ő az Isten, mivel szinte már csak ő foglalkozik vele, mióta Benőke megszületett és kevés az időm. Szóval Ati el, előtte még labdázott egyet a kuttyal, hogy jól kifáradjon és ne arénázzon nekem a fürdetés alatt, amikor amúgy sem tudom beengedni. Volt is nagy csend egész este, megfürdettem, megetettem a kisdedet, majd újra és újra elringattam, és Bádó még mindig nem dörömbölt, hogy hol a vacsi, vagy, hogy gyere má' ki. Nyolc óra tájban kikukucskáltam, hogy megnézzem, ezzel meg mi van. Nem volt sehol!!! Ennek a fele sem tréfa. Kimegyek keresni, hát ott sétálgat csendesen, szomorkodva magában a terasz alatt,  motiválatlanul kóricál, és láthatóan szomorkodik. Mondom, Bádó, nem jössz vacsizni? Erre felnéz és mint akit darázs csípett, leesett neki, hogy ITTHON VAGYOK. Azonnal bolondozni és rosszalkodni kezdett, miközben azt "kérdezte": Ja? Te itthon vagy, jesszusom, nem is tudtam, na akkor figyelj, figyelj, milyen hülye vagyok!!!" És ezek után az este úgy zajlott, ahogy szokott, ugra-bugra, majd vacsi, majd ketrec, majd alkudozás, hogy kimenne az udvarra, majd kimegy, majd......

Újra az erdőn!

Tegnap megkísértettük a sorsunkat. Az esti sétánál újra az erdő felé vettük az irányt. Kezünkben paprikaspray, és egy szöges nyakörv nélküli Buddy. De miért is ez a para? Hát mert az erdő felé lakik Tappancs, aki úgy 5 hónapja a hiányos kerítése mögül előrontva megtámadta Buddy-t. http://buddydobi.blogspot.com/2010/04/massive-attack.html Azóta megcsinálták a kerítést, de mivel párszor még jött idegesíteni Bádszort éjszakánként Lackó haverjával, nem hittem benne, hogy tényleg nem tud kijönni.
De kipróbáltuk és nem jött ki, csak a kerítés mögül ugatott. Olyan jó újra az erdő felé járni!!!!
http://buddydobi.blogspot.com/2010/03/odakunn-az-erdon.html

Zakó

Szerencsére ez nem a zakó eredménye:)

Olyan hülye járólapot vettünk a konyhába a berendezés során, hogy a kivitelező sírva röhögött. Szuper trendi antracit. Az hagyján, hogy még a gondolat is meglátszik rajta, de még csúszik is. Mi ugyan nem csúszkálunk rajta, de Buddy annál inkább. Valamiért szétcsúsznak a kis talppárnái, pedig folyamatosan kísérletezek a felmosószerekkel. Ha vizes, már tudjuk, hogy vigyázni kell, mert egyszer akkorát esett felugráskor, mint az ólajtó. De szárazon is előfordul, hogy a nagy örömfutások alatt a négy lába hatfelé megy.
Ma jöttek anyósomék és Bádszor megő(ö)rült. Elkezdett rohangálni körbe-körbe és az egyik kanyarban belassított, majd kinyekkent. Nézni is rémes volt. Hátsó lábai összegabalyodtak és megjelent előttem egy vékony fekete-barna szőrmedarab hosszú, kinyúló végtagokkal. Egy másodpercre meglepődött, de aztán összeszedte magát és folytatta az ámokfutást. A nyakörvénél fogva kaptam el és magamhoz szorítottam, hogy végre lenyugodjon. Úgy féltettem ezt a dilinkóst...

Kocsiba be, ablakot le

könyököt ki, kettesbe be. Ez volt az egyike kedvenc Bëlga számaimnak. Mert olyan jól visszaadja az autózás örömét. Aztán kitaláltam pár hete, hogy járjunk egy kocsival, Ati, Benőke, Buddy és én. Az köpött csak bele a levesbe, hogy nemrég elvittem a kocsit a szervizbe és előtte még kikaptam a kutyarácsot, amely arra hivatott, hogy megakadályozza, hogy Bádó előremásszon. http://www.auto-felszereles.hu/index.php?modul=3&term_id=0160414&kat=dm  És néhány alkatrészt sikerült elkevernem, pl. két gumitappancsot,  így most nem tudjuk a rácsot rögzíteni.
A megosztás a következő. Benőke elől, kikapcsolt légzsák mellett, a gyerekülésbe szíjazva, Ati sofőrködik, Bádó a csomagtartóban, én pedig a hátsó ülésen. Egyik hátsó ablak (ahol nem ülök)lehúzva, hadd levegőzzön az eb. Aztán elindulunk szépen, Bádó pedig megkezdi áldásos tevékenységét. Az oxigénáramnak fittyet hányva fejét az én ülésem nyaktámasztójára helyezi, majd szagolgatni próbál, majd a nyakamat nyalogatja, aztán pedig a copfomra teszi az állát. Néha pedig a nyálát csorgatja. Ha nem törődnék többet a higiéniával Benőke miatt, talán még át is siklanék ezek felett, de így rémes dolgokat élek át és állandó ülés takargatás a téma. Holnap tuti, hogy valahogy berögzítem rendesen a rácsot, pláne azért, mert Bádó a maradék gumitappancsot is elkezdte ma rágcsálni. Mindezt persze csak szigorúan a lábtörlő után. És persze miután ellopta az üléstakarót. És  többször megnyalta a hajas fejbőrömet. Tényleg...Mindezt egy oda-vissza 18 perces út alatt a kutyasuliba. Olyan kis szenya ez a Bádó...

Hár(e)om a kislány

Úgy képzelem, hogy minden fiús anya azt várja el a gyerekétől (vagy ha első gyerek a kutya volt, mint nálunk, akkor a kutyájától), hogy legyen férfias, határozott és bomoljanak utána a nők. Legalább is én ezt várnám el. Buddy-tól feltétlenül. Ezért is keresem az alkalmakat, hogy tudjon lánykutyákkal nyomulni.
http://buddydobi.blogspot.com/2010/08/egy-jo-nap.html Hát erre megint nyílt egy jó lehetőség. Egyik szombaton a ZTPre (német dobermann tenyészvizsga) készültünk a suliban Buddyval. A tréning után ott maradtunk még játszani, pláne, hogy megjelentek az Abba lányok a lánytesójukkal, egy szintén szemrevaló dobermann lánykával, úgyhogy gondoltam, semmi sem mentheti meg Bádót, hogy végzetesen becsajozzon. Ildi barna dobilánya is kijött, akivel kirándulni voltunk korábban, de az ő vérmérséklete túl heves Bádónak, ezért inkább az Abba eresztésben bíztam.
Lement az edzés, és összeengedtük a kutyákat. Buddy és a Háre(o)m, azaz négy kutyalány. Szaladgáltak, majd előkerültek a labdák, amiben Buddy verhetetlen, legalább is eddig úgy hittem. Villám Cora és az Abba girls rávetették magukat a lasztikra, Bádónak esélye sem volt, mert vagy lassabb volt, vagy simán félrelökték. A harmadik tündérlány viszont annyira félénk volt, hogy nem sok vizet zavart...
Hát ennyit a háremről. Megvan az alkalom, de Bádszor annyira lovagias (vagy lusta, vagy pancser, vagy a fene se tudja), ezért nem hogy a csajokról, még a saját labdáiról is lemarad. Mint egy Eton-i college boy, udvariasan, de sajnos a hódítás szempontjából teljesen sikertelenül távoztunk...

Vizsla? Nem? Dobermann...?!

Dobis körökben forogva sokszor mesélgetünk egymásnak a dobikat övező előítéletekről. Buddy tanítómesterének két dobilánya is füles farkas, és mint ilyen, nem hordozzák a dobik tipikus "fenyegető" jegyeit, úgymint a rövid farok és a vágott, álló fül. És innentől ugye borul a kép. Mert hát nem úgy néz ki. Tehát nem dobermann.
Hanem a barna egy vizsla. Ez a leggyakoribb tipp. A fekete-cser pedig erdélyi kopó. És innentől megindul a boldog handabandázás a kutyával, a kedves járókelő simogatja, a kutyuskák boldogan ugrálnak, majd egyszercsak, mihelyst eloszlik a vizsla állítás és elhangzik a dobermann, a gyanútlan járókelő gyanakodni kezd, majd védekezni, majd hátrébb lépni, majd akár sietve távozni.
Hiába kérem,“You never get a second chance to make the first impression” (sosem kapsz második esélyt az első benyomás keltésére) ezen esetben nem igaz!

OM

Ma bébijógán voltunk Benőkével. Magam már jógázok egy ideje, és állítom, hogy igazán jó elfoglaltság. Benő is élvezi, de ma kivételesen nem így volt, az egyik kisbaba rákezdte a bőgést, a másik folytatta, majd végül Benzire is sor került. Kimaradt a bemelegítés, majd szépen végigcsináltuk a közös bébis gyakorlást, majd amikor az anyukákra került volna a sor, megint elkalandoztunk a ringatás és "mi a bajod, Benőke?" erdejében, és így ment ez egészen a relaxációig. Jógáról még sosem jöttem el ilyen megtépázott idegekkel. Benzi persze a kocsiban már édesdeden aludt:)
Innen jutott eszembe, hogy egy barátnőm hívtal fel korábban a kutyás jógára a figyelmemet! http://www.harmonet.hu/csalad_otthon/14332-a-trendi-kutyak-jogazni-jarnak.html
Szóval, hogy a kutyikat elviszik a jógigazdák a terembe és velük jógáznak. Állítólag rettentő jó hatással van emberre, állatra. Elképzeltem, hogy ha az embergyerekemmel nem bírok egy ilyen jóga-szeánszon, hogy bírnék Buddyval? Mert az, hogy a rengeteg kiképzés mellett is gyakran rájön az ötperc, az alaphang. És sok kutya együtt, hmmm....:) Bár érdeklődés biztos lenne benne, mert amikor néha jógáztam a szőnyegen, mindig megrohant, pedig tudja, hogy az tilos, és álmélkodva tekintgetett, meg bökdösött. A kedvence volt az OMozás, és a brahmari (zümmögő) légzés. Ati a hasát fogta az arckifejezése láttán, szájtátva nézte végig a gyakorlatot:)

Egy bájos kis videó (angol nyelvű), na még nem velünk, hanem más, bevállalósabb gazdikkal. 
http://www.youtube.com/watch?v=d6rO6ck_N5U

Egyszer talán  kipróbálok vele néhány ászanát és megosztom. De a fej fölé emelést nem vállalom. Majd' 40 kg....

Bálám szamara

Egyik este egyedüli felnőttként maradtam otthon, Ati szocializálódni ment. Boldogan őriztem Benőke és Buddy álmát (boldogan, mert mindkettő végre elaludt) és egy izgi könyve burkolóztam, amikor is lentről egy huppanó hang, robaj hallatszott. Majd egyszer csak megszólalt kisBádó, panaszkodott csendesen, huhogott, ásítozott, ahogy kell. Vártam egy kicsit, hátha megunja, bár ez mindig azt jelenti, hogy ki kell engedni. Leslattyogok, kiengedem, szokásos őrültködés, kint a nagy semmi, vagy valami ugatása. Majd visszajön és tenném be a ketrecbe. Szépen bevezetem, és csak nem akar megfordulni, hanem kis őzfenekét felém tartva, derekát sült halként hajlítva néz rám vissza bánatos szemmel. Mondom, ennek meg mi baja. "Feksszik!" De semmi, csak állt, mint Bálám szamara. Kicsit elkezdtem taszigálni, de arra is semmi. Na akkor gyere ki, már így is lúzerbobó voltam, hogy éjfélkor így udvarolok a kiskutyának.  Aztán benézek a ketrecbe, amiben konkrétan állt a víz.
Rekonstruálva az esetet: A kisbohóc f12 tájban lerántotta a ketrec falára felcsíptetett itatóját (ld robaj), a víz kiömlött, Buddy ázni kezdett (sirdogálás), a többit meg már ismeritek. Ha érteném néha, hogy mit akar, mennyi időt megspórolhatnék éjszakánként...

"Jellegű..."

Egy "támadó-jellegű" kutya...

Tegnap megint sétáltunk egy nagyot, most egy újabb erdőben, Bádó, Benő, Atter, én. És Benőke kenguruja persze:)
És megint jött egy gazdátlan kankutya, de már meg sem rezzentem. Nemsoká felbukkan a gazdanéni, nagy nehezen megérti, hogy azt kommunikáljuk, hogy fogja meg az állatot, mert két kan találkozna. Majd a néni részéről  parancsszavak röppennek: hozzám (nuku), állj (nuku), majd oldal-sasszé, és végül sikeres nyakörv-fogás.
Majd tágra nyílt szemekkel ránk és Bádóra néz és kérdez: "Ez támadó-jellegű  kutya?"
Höhöhöhö. Sajt ízű ropi, tájjellegű ételek.

Sün, sün!

Az utcai "felvonulásokból" elhíresült rendőrségi alakzat eredeti megformálója, egy sünbalázs tette tiszteletét a minap éjszaka az udvarunkban.
Ezzel még nem is lenne baj ugye, rengeteg sünike él a környéken és éjszaka járnak portyázni a lehullott gyümölcsből. Csakhogy Bádó kint aludt és úgy kettő tájban iszonyú dühös csaholásra ébredtünk. Mit csaholás, morgás, ugatás, kaffogás, volt ott minden. Amikor már eltartott úgy 5 percig és vártam, hogy a szomszédok ránk hívják a csend-őrséget, kinéztem az ablakon. A holdfény (na jó, az utcai lámpa) megvilágított egy nagy foltot az udvaron, és a frissiben alakult porondon parádézott BádóÚr és a sün. Bádccor ugatta, morogta, és próbálta elijeszteni, a sün pedig fürgén menekülni próbált, vagy gömbbé záródott. A kutya csak nem bírt közel férkőzni hozzá, és pechére orrával többször is megérintette. Aztán fájdalmában dühöngött. Néha a sün nekiiramodott, Bádó pedig, mintha egy sereg vadlovat kellene visszakergetnie, elé futott, testét ívben meghajlította és éktelenül ugatta. Aztán megint összegömbölyödés, orr-illetés, dühödt prüszkölés és hisztis ugatás.
Ati is mocorgott, ezért gyorsan megkérdeztem: "csináljak valamit Buddyval? itt van egy sün, és nagyon-nagyon ugatja!" Azért is stratégiailag fontos kérdés volt ez, mert korábban hallottunk egy gazdát, akinek a dobija sünit evett és olyan baktériumot, vagy valamit nyelt be tőle, hogy elpusztult szegény! Ezért a kertünkbe érkező sünöket gondosan távol tartottuk Bádótól, ha láttuk, pl. Ati lapátra tessékelte őket és kivitte a kerten kívül, a vadonba.
Most a "nem, hagyd csak" volt a válasz, így hát magamat is nyugtatva aludni tértem, és a sün is elérhette a határvonalat és átszaladt a szomszédba, mert az ugatásnak lassan vége lett.
Reggel mondom, "na mit szólsz, Ati, milyen cirkuszt vágott le Bádó az éjszaka a sünnel?" Mire életem párja:
" hogy mi? milyen sün?"
Na ennyit erről.

Egy jó nap!

Hűűű, olyan jó délelőttünk volt csütörtökön! Ildivel túrázni mentünk! A teljes létszámot tekintve volt négy legény és három leány, tételesen Ildikó (Buddy tanítómestere), a kisfia, Cora kutyalány, Buddy, Benőke, Ati és jómagam.
Ő is nemrégen lett édesanya és röviddel a kisbaba érkezése után  visszatért az aktív életmódhoz, csak most már a bébivel. Mennek jobbra-balra, kutyáznak, élik az életüket. Ezért is örültem nagyon, amikor a pár kutyasulis találka után felmerült a túra ötlete. Mi is kellett ehhez? Először is a kenguru, amiben a gyerekeket magunkra tudjuk kötni, aztán szép táj, jó levegő és nem utolsósorban a kutyuskák. Merthogy Bádócskát úgy szerettem volna már önfeledten szaladgálva látni egy kutyalány társaságában, szép tájképeket úsztatva a háta mögött.
El is indultunk szépen, Ildi mutatta az utat, amíg nyaralók között haladtunk, a két kutty flexin szaladgált körülöttünk. Ati vitte Bádót, így nekem könnyebb dolgom volt. Aztán kiértünk a szép rétre, és a forráshoz és sz-a-b-a-d-s-á-á-á-g, eleresztettük a két dobermannt. Cora irtóra kihasználta a lehetőséget, nagy köröket róva tért vissza hozzánk, míg Bádócska olyan nyugdíjasan mellettünk poroszkált, néha-néha felmérve, hogy talán ő is elkezdhetne oldódni, de aztán, inkább még nem.
A forrásnál reménykedtem, hogy hátha be tudja lelkesíteni Cora, Bádó talán még 10-re is felgyorsult, de a meleggel és a dobilány adrenalin-szintjével nem bírta felvenni a tempót. Néha csak azért előfutott, hogy az árnyas fűbe vesse magát egy pár másodpercnyi hűsölés erejéig.
Aztán csak mentünk, hegyre fel, völgybe le, jó volt újra érezni az izmaimat és egy idő után már lila karikák sem táncoltak a szemem előtt. Utunk az erdőn át vezetett, ahol Cora sellőként ugra-bugrált és mártózgatott a végtelen pocsolyákban. Na, mondom, itt az ideje, hogy Buddy is renitens legyen, én bizony meg nem tiltom, ha tiszta sár lesz, akkor sem. Hát nem. Bádócska minden akart lenni, csak tiszta sár nem, kényeskedve kerülgette a pocsolyákat.
Erőltetni ezt nem lehet. Nem volt nagy együtt szaladgálás, ugrás közbeni állérintés, összekarolás, birkózás. De volt egy kedves kisBádó, aki vígan jött a gazdáival és Ildivel, akit nagyon szeret, néha előreszaladt, aztán bevárt minket, megszagolgatott ezt-azt és összességében véve úgy láttam, nagyon is jól érezte magát.

Al dente???

Az már biztos, hogy Buddy, fajtájának származását is tekintve  - minden, csak nem olasz. Erről ma is meggyőződhettem. Vacsorára gombás pennét főztem és pár darab nyers tészta kipottyant a konyha padlójára.
Míg Bádó vacsiját készítettem, beengedtem, és egyből megtalálta a földön fekvő száraz tésztákat. Reménykedtem, hogy ez olyan rossz kaja, hogy még Neki sem kell, de tévedtem. Boldogan ropogtatta, semmivel sem lehetett volna elvonszolni onnan.
Elképzeltem, hogy a nyers tészta lecsúszik a torkán és leér a gyomrába és a világ összes gyomorsava sem elég, hogy feloldja azt a végtelen kemény, tűhegyben végződő csövecskét.
De a kutty estére is változatlan formában volt, úgyhogy szerencsére a parasztgyomor ezt is kibírta.
Ui: Ati most jött meg és pillanatra kiengedte a ketreces makit és nézzenek oda, a maradék földön fekvő tésztához szaladt. Hiába, na, olasz dédapja génjei csak ott dübörögnek benne.

Utcai harcosok

Egy ideje már nem került elő ez a téma, de a minap Bádócskát megint kiszemelte egy kutymorgó az utcán. Bizony, kutymorgó és ennek rendje, s módja szerint rá is rontott, erősen morogva és váratlanul. Persze, az ilyen sztorik kötelező elemei, minthogy Bádó pórázon, szabályosan, míg a támadó szabadon, gazdájától 50mre kóricált, mind megvoltak. Ja és az is, hogy a gazda tanácstalanul ténfergett...

Olyan váratlanul történt, hogy Ati köpni-nyelni nem tudott. Nem úgy Bádó. Azon nyomban szembefordult a merénylővel és frankón leugatta a fejét, az el is oldalgott.
Buddy utcai harcos lett. Ha akarta, ha nem. Most aztán csak figyelhetünk, hogy maga ne kapjon kedvet a bunyóhoz. Az első jelek már mutatkoznak, a múltkor a suliban leordított egy közeledő kutyát, meg is kellett büntetni érte....
Szegény Buddy, így lesz a galambból farkaskoma.

http://buddydobi.blogspot.com/2010/07/boksz-zsak.html

http://buddydobi.blogspot.com/2010/06/szuloi-onerzet-videken.html

Cukiság

Kivételesen nem Buddyról.
Egy kedves barátunk beszerzett egy tündéri kis basset hound kutyust! Az alig három hónapos csöppséget látogatóba vitte a cimborákhoz. A kiskutya, az átlagnál messze méretesebb füleit maga után húzva, vonva sétálgatott, elbotolva, rá-rálépve azokra. Belelógott az a fül mindenbe, még a pisilést sem tisztelte:)
A nagy csetlés-botlásra érkezett meg a másfél éves Ábel és nagy örömmel így kiáltott: "Nézd anya, NYUSZI!"

Klónok

Persze a fajtával szembeni elfogódottság, és a kitüntetett figyelem is oka lehet annak, hogy felfedeztük, igenis van hasonlóság  a dobik viselkedése között.
Erről ma a suliban is meggyőződhettem, amikor Bádócska kettővel Branki mellett gyakorlatozott. Branko pár hónappal fiatalabb Bádónál és egy ideje már a nagycsoportba jár, miközben gyönyörű dobilegénnyé cseperedett. Egy kicsit tanulmányozva őket, látom, hogy gazdanője ugyanazon fázisokat éli meg a kutyival, mint amiken mi is keresztülmentünk Bádóval:)
Fektetés alatt pl. minden kutya szépen fekszik és a gazdája felé néz. Nem így a dobik. Füvet rágcsálnak, gyökeret rágcsálnak, illetve fiatalabb korban - mint most még Branko- pórázt rágcsálnak. Vagy magukat nyalogatják, vagy elhevernek a füvön, kb. 60 fokkal elfordulva a többi kutyától és a gazdától, vagy a hátukon hempergőznek. És közben leginkább unatkozva dúdolnak, tutulnak, kurjongatnak és sípolva ásítoznak. Tehát szedte-vedtéskednek. És hozzá az a kis komisz, vicces nézésük, elképesztő.
Aztán van még az elszökdösés. Ebben Branko, akárcsak korábban Bádó, nagy mester. Legalább már rákapott a focizásra, így a labda megpattintására azonnal visszaszalad a gazdihoz és meg lehet fogni.
Vicces, ahogy kiképzőnk mondja, "hát, vannak a kutyák és van a dobermann":), (nekik is van otthon három nagy, három pici), és elnézően ingatja a fejét, hogy tiszta klónok a srácok, már ami a viselkedést illeti. Bár azért hozzáteszi, hogy minden kutyafajtának megvan a maga keresztje:)
De ezeken a dobikutyákon tényleg látszik, hogy egyfolytában azon morfondíroznak, hogyan turpiskodjanak és járjanak túl a gazda eszén:)

Winkler Róbert Kutyaszorítójából (http://www.libri.hu/konyv/kutyaszorito.html ) nem leltem meg  az ominózus frappáns bejegyzést a dobermannról, pedig mindent megmagyaráz két mondatban, ezért csak emlékezetből:  a dobermann egyéves koráig reménytelenül hülye, két éves koráig a klinikai eset minden tünetét produkálja, majd kétéves kora után váratlanul lenyugszik és  jól kezelhető, kedves kutya válik belőle:)

Szóval két éves korukra lenyugszanak.... Mit fogunk akkor csinálni a felszabaduló végtelen energiánkkal? Naná, hogy hozunk egy pici dobit:)


Picture from http://forums.3dtotal.com/showthread.php?t=77059

Camouflage

Azt gondolnám, hogy ezer közül is megismerném a kutyánkat. De a fene sincs felkészülve arra, hogy titkon ásatásokat folytat a kertben, és folyamatos terep rendezést végez a még használaton kívül álló, nyitott garázsban. Lim-lomok, csetreszek, agyagos föld, szebb napokat látott sóderdomb, és összegyűjtött cementes zsákok, mind górcső alá esnek. Buddy fizikailag tanulmányozza a tárgyakat, sőt, bőrpróbát is végez. És az eredmény: az elegáns szőrbundán a fentiek elegyéből képzett por sajátos mintákat rajzol. A múltkor például egy gepárd mintás áldobermann fogadott. Tegnap egy bullterrier, szemén szürke folttal, ma egy kokainbáró, orrközépig porba mártva. Annyira igyekszem megörökíteni ezeket a pillanatokat, de a camouflage-ban jártas  Buddy, a vaku villanásának pillanatában az egy marék lepke formációját veszi fel, és úgy pörög, hogy csak elmosódott csíkok látszódnak a kijelzőn.
Így aztán a jetivel konkurálva, a rejtőzködés nagymesteréről álruhában egyetlen felvétel sem készült. Pedig létezik...

( kölcsönkép: http://thehydrant.wordpress.com/2010/03/07/pippy-ru/)

Dzsentrizés

Pffűűűű, nem látok a pipától. Amikor az ember a maga legnagyobb ellensége, düh, düh, düh, düh...
 Tudom, hogy én voltam, aki magára vonta az égiek haragját. Mert reggelire fekete erdei sonkát ettünk ham&eggsként és annyira jószívű akartam lenni, hogy a kutyának is mentettem egy adagot. Egy teljes szelet sonkát és egy szép napocska tojást. Túlzás, persze, de hát annyira szép momentum volt.
Aztán felgyorsultak az események, és valahogy nem figyeltem az ebre. Jött egy csomó telefon, majd  Benőkével felszaladtam az emeletre, átpelenkázni.
És Ati jön utánam, sziszegve: " Na, most majd egy életre megtanulod, hogy a kutyát ki kell zárni, ha nem vagy vele a lakásban." Valóban, Buddy már egy ideje elvolt magában az udvaron, a nyitott ajtónál. Ami ugye soha nem történik meg. Csak ha rosszban sántikál. És mit hoz Ati a kezében: a négyszer felvett Saucony fehér csodafutócipőm bal párját. Mit párját, torzóját, már ami megmaradt a rezgésbiztos, ütésálló sarkából. 25 ropit ropogtatott el Bádócska 10 perc alatt...
Köcsög kutya. Köcsög kutya...

Bagaméri

Az a jó a nyárban, hogy minden ok megvan a fagyievésre. Rendszeres esti sétáinkat fél hét körül kezdjük, útnak eredünk Ati, Buddy, Benedek és jómagam. Buddy a szokásos flexin rohangászással hívja fel magára az állandó  figyelmet, Benőke pedig azzal, meddig bírja a kocsiban és mikor unja el annyira, hogy csak ölben legyen hajlandó folytatni az utat. Mivel dombtetőn lakunk, erős dombtetőn, ez nagy kihívás.
Ezért a séta fénypontja a fagyizás, ez a séta felére esik. Addig lefelé megyünk és mind Buddy, mind Benő jól bírja.
Tavaly történt még, hogy megálltunk a Szamos cukinál, Bádócska szépen lepihent, én pedig mentem volna befelé választani, amikor megjelenik az egyik eladóhölgy és Buddy-tól lelkendezve megajándékozta egy kis fagyival a tölcsérben.
Azóta előfordul, hogy Buddy-val is fagyizgatunk, persze csak módjával, mert elvileg cukrot nem ehetne a kutya, ahogy a tesómtól hallottam. De egy kis fagyiréteg és a tölcsér biztos nem árt neki.

A Tahi Réme Klán

Ezt már tényleg nem hiszem el, ha más mesélné, azt hinném, mókusvaker.
Pénteken lent jártunk a Balatonon, barátaink vettek egy kis nyaralót, azt mentünk vizitálni, meg vittük Benőkét bemutatni.
Rossz idő, de nem bántam, amúgy sem szeretem a strandot, egy pici babával pláne. De azért büfézni lehet ám. Már reggel a kakaós palacsintát flasheltem az ágyban, hmmm.
De Buddy nem jöhet. Ati szerint nem tudjuk hova tenni, mondjuk ez igaz, de olyan jó lenne, ha végre jöhetne, lenne akkora autó, amibe mindenki belefér.
Egy nap dobermann nélkül.
Szóval ülünk a büfében, egy kis, ott ebédelő kölyök vizslával vigasztalódva, amikor a parton megjelenik egy gyönyörű dobilegény, hetykén sétálgatva gazdái előtt. Bébi a kezemben, úgyhogy kiáltok Atinak, hogy nézd kisdobi,  kérdezd már meg, miből van? Mert ezt így kell ám kérdezni, hogy "miből van?" azaz ki fia borja!
A gazdanője kicsit távolságtartó volt eleinte, amint Ati odalibbent és feltette az ominózus kérdést. És mesélte, hogy ez egy kiállítási kutya lesz, bizony ám, és Magyarország legrégebbi kenneljéből származik és az anyja nem lakik a tenyésztővel, de az Ő kutyája és ritkán van alma, de nagyon szép állat. És a kennel a Tahi Réme. Mire Ati: nem Quinnie a mamája? (http://www.tahireme.com/own-females/quinnie.html) A csaj meglepve nézett és rávágta, de bizony. Szóval Buddy féltestvére:)  Erre mennyi esély van? Hogy pont a Balcsi-parton találunk egy Buddy féltestvért????
Mindig mondom, már korábbról is, hogy kicsi a világ és nagy a Tahi Réme kennel :)

http://buddydobi.blogspot.com/2010/05/varosligeti-csevely.html

Falovacska

Megint meleg van és bejön aludni a kőre. Négy lába előre nyújtva lóg kifelé a téglalap testből, a tetején álló fülekben végződve. Pedig vágatlan fülű a drága, csak a füle is kinyúlik a konyhakőre, szép kis háromszöget formázva. Egy vonalzóval körbe lehetne rajzolni  ..  olyan, mint egy furnér lemezből kivágott falovacska.
És így szuszog együtt a család vasárnap délután, két felnőtt és egy embergyerek a nappaliban, kutyakamasz a konyha-előszobában.

A macskák réme

Olvastam egyszer a dobermannos könyvben (http://www.libri.hu/konyv/a-dobermann-1.html), hogy idejében figyeljen a gazdaember, ha a kutya elkezd kisebb vadak és háziállatok után ácsingózni. Azaz felkeltik figyelmét,  izgalomba jön a látványuktól és kergetni szeretné őket, sőt, az elhatározást tett követi!
Mert akkor nem lehet majd erdőbe vinni az állatot, mert minden rőtvadnak nekiront, és elszalad, és az esetlegesen okozott vadkáron felül még le is lőhetik. Tehát idejekorán elejét kell venni ennek a viselkedésnek.
Erről mondjuk mesélt  a sógorom, Őmaga is boldog dobermann tulajdonos egykor. Sétáltak Cézárral az erdőben, egy igazi erdőben, ahol megjelent egy szarvascsorda és Cézár se szó, se beszéd, lefutotta őket. Letempózta. Mintha látta volna ezt egy vadőr, mert egy másik alkalommal a gazdája mellett békésen sétáló állatot fenyegette lelövéssel. Vigyázni kell, na.
Bádócska még sosem futott le szarvast. Csak a vaddisznókat kergetné szívesen, de szerencsére mindig kerítésen belül van, amikor azok leereszkednek a hegyről a ház mögé, élelemért. Jobb is, nagyon félteném egy ilyen találkozástól...
Viszont annál inkább elkezdett érdeklődni a macskák iránt. Többször is berántottam a fojtót rajta, amikor láttam növekvő érdeklődését, de most már TÉNYLEG kergeti a macskoszokat. A múltkor jövünk haza valahonnan, kutyi kiugrik a kocsiból és a zsákutca végén található házunk felé szaladna. DE! meglát egy macskát és mint akit megcsíptek, utána rohan. Kergeti, kergeti, le a nagy árokba, vissza az útra, a macska el a szomszéd gyepüjében, Buddy pedig utána, felugorva a növénykerítésre. Brrr, ..... kínos. Megy a mórikálás: "Buddy, nem szabad, micsinálsz???"
Tegnapelőtt pedig, amikor kijött velem a bébiülésért az autóhoz, hirtelen előrerohan és hallom ám, hogy a szomszéd kiabál: irány haza. Buddy meg morog. A macskára.
Le kell erről szoktatni kérem. 

Etikett

Buddy ma reggel kint járt a mezőn, szaglászni, kóricálni, labdázni. Atival. Teljesen össze vannak nőve, amióta megszületett Kisbenő és szinte alig tudok Bádizni.
Szóval megjöttek az imént, bejön, örömmel üdvözölném, hogy "mesélj, mi volt?", de oda se néz, elkezd inni.
Majd eloldalog mellettem, mire ráförmedek: "És, köszönni ki fog?"
Ez tényleg érti a beszédet. Odajött, nekem tolta a vizes-szájas fejét és beledörgölőzött az ölembe, hogy " gazda, itt vagyok, köszönök én ám!"
Na azért:)


Ati most mondja, hogy még nem reggelizett.... hahaha, mindjárt ide bírt jönni a kajáért:) Kis győzelem, de győzelem:)

Fürdés

Tegnap mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt. A hirtelen bejött lehűléstől elbódulva Benőkével f11-ig húztuk a lóbőrt, Atiék viszont megtették szokott reggeli sétájukat, zivatar ide, vagy oda.

Amúgy már régóta terveztük, hogy megfürdetjük a kiskutyát, A. meg is vette az ehhez szükséges sampont. Kamillásat.

Szóval felébredek, és jövök le, egy kamillamezőre érkezve. A kiskutya a nagy kamilla szagával ott tündérkedett a konyhában, Ati, mint ki jól végezte a dolgát, a laptopon klimpírozott és ragyogó arccal fogadott: "megfürdettem a kutyát!".

Először dühös lettem, hogy és én??? Miért hagyott ki? Ezer éve erre készülök  hogy majd fondorlattal ráveszem, hogy beugorjon a kádba és szépen letusolom és utána besamponozom, majd újra szépen letusolom, megtörölgetem, megfésülöm és megpuszilom.(1.5 éves és eddig még nem fürdettük meg...)
Na jó...legalább a sztori felelevenítése során hadd éljem meg a történést: Ati kivitte a kutyát sétálni, mert Őkelmét egyáltalán nem zavarja az eső, meglepő módon. Utána labdáztak, közben a kutya bőrig ázott, annyira, hogy tényleg kilátszott a bőre, erre ő besamponozta, majd még egyszer kivitte ázni egy kicsit, aztán behozta. Azt nyilván tudtam, hogy a férfiak nem szokták túlbonyolítani a dolgokat, de ez a Matula bácsi és a "Le a cipővel, éljen a mezítláb" stílus azért még engem is meglepett. Szóval akkor nincs is bő vízzel leöblítve a kutya? "Nincs" feleli..
Akkor FÜRDETNI KELL!! Biztos samponos maradt, győzködtem, bár a kamillás illatorkán miatt efelől nekem sem volt kétségem.
Akkor kezdjük!!! A kádba nem volt hajlandó bemenni, ez hamar látszott. Gondoltam, akkor beáldozom Benőke olcsó műanyag IKEAs kádját, majd kap egy másikat. De Buddy abba sem volt hajlandó belelépni, sőt, a noszogatástól annyira bepánikolt, hogy az ismert dobermannos kulcsolással ráfonódott a jobb lábamra, körmét a térdhajlatom erébe mélyesztve. És csak kapaszkodott, kulcsolódott és nyilvánvaló volt, hogy Ő onnan le nem jön semmiféle erőszakkal. A bőrömön növekvő véraláfutástól és a szúrós fájdalomtól beijedve szép szóval és simivel valahogy lefejtettem, de azért a bal lábam kapott még egy tüzes karcolást.
Szóval a fürdőszoba felejtős. Na irány ki az udvarra, egy lavórnyi meleg vízzel és két műanyag kancsóval. Ott állt a teraszon a kiskutya, mi csutakoltuk, ő pedig remegve szédelgett, mint akit a vesztőhelyre visznek. Komolyan tele volt a gatyája. Nézett bánatosan, olyan  menhelyi kutya tekintettel. Akkor értettem meg ezt a tekintetet, amit néha látok ezeknek a szegény kutyáknak a fényképein, a félelem és a kétségbeesés sugárzik belőle. Buddy kb. az orvosi vizsgálóasztalon szokott még ilyen arcot vágni.

Minden rossznak vége lesz egyszer, a víz hamar elfogyott, Bádó kiszabadult. Boldogan rázogatta a bundiját, majd amikor puha törülközőbe csomagolva ölelgettem, dörzsölgettem és szárított sajtdarabkákkal vigasztaltam, szép lassan felengedett.

De azért komolyan berezelt a fürdetés alatt. Ezt nem gondoltam volna..... Pedig bátorítottuk, vele voltunk, támogattuk, mégis. Na mindegy, legközelebb már jobban fog menni.


Ati a végén azért megjegyezte: hmmmm. az előbb sokkal jobb szaga volt:) Hja kérem...

Boksz-zsák

Többször írtam már mindenféle neveletlen kutyák támadásairól, hogy tkp. megtámadják az én jólnevelt, okos Buddy-mat, aki a fegyelmezett, preventív viselkedésünk miatt nem tud kellően védekezni. Tehát olyan, mint a boksz-zsák gyerekek a suliban, akiket fejjel lefelé kukákba dobálnak, meg elveszik a szendvicsüket, meg minden. Pedig egy dobermann, szóval semmi köze ehhez az image-hez. De hogy derüljön ki, hogyan bátorítsuk úgy, hogy tudjon egy játszmát nyerni, de mégse szokjon rá a verekedésre?
Az élet igazolta, hogy a kutya jó kis ösztönlény. Ati sétáltatta a kis drágát a minap és látta, hogy a szomszédasszony a kanyar tövében álldogál a két nagy kutyájával. Vele mindig nagyon könnyű, meglátjuk egymást, és ki jobbra, ki balra, ha Ő van közelebb a kapujukhoz, beviszi a két giganto állatot- egy rotweiller és egy erdélyi kopó (Latabár:)), ha mi, visszamegyünk Bádóval, amíg elmennek.

Na, most is így lett volna, de Bádócska lecövekelt egy kis füves részen, pont a házukkal szemben az úttest túloldalán. És nem ment tovább, ott akarta a dolgát végezni. Ati meg nem látta, hogy a kapuból takarásban vannak. Úgyhogy a szomszédasszony ki a két kutyával, és a roti egyből nekirontott Bádónak, kitépve gazdája kezéből a flexit.

És lőn, felnőtt a kis kankutyánk. Szembefordult vele és úgy leugatta a fejét, meg úgy visszavágott, hogy a Roti megtorpant, majd meghátrált, és gazdájának hamar sikerült visszahívni.
Bádó nem boksz-zsák többé!!!!!

Kutya meleg...

Na most már értem a mondást, hogy "kutya meleg van". Mert Buddy  - fajtájához hűen - szintén a meleget utálja. Nem szereti, nem bírja, szenved tőle, kitikkad. Télen olyan elemében van, sőőt, még az esőt sem bánja, kint bír ácsorogni perceket... De a meleg, na az szétszedi. A múltkor a kutyasuliban az engedelmességin is elpattant a fekvésből és keresve egy árnyékos helyet, lehuppant oda. Az oktató mondta is, hogy ne "kapjon ki", mert okos kutya ez, tudja, mi a jó neki. A napon fekvés pedig nem.
És napok óta hőség van, már másodszor idén nyáron. Mi lesz még itt?
Maga még csak beásogatja a testét a terasz alatt a földbe, vagy elbújik a garázsba, vagy a diófa árnyékába, de velünk is akar lenni, és a lakásban nincsen diófa, sem ásnivaló gödör. Akkor mit lehet csinálni szegény párával?

Egyszer tavaly úgy jött ki a lépés, hogy Ati éppen a kertet locsolgatta és Buddy elkapdosta a vízsugarat.  Ezt a vizezést imádja csinálni, csak akkor még nem tudtuk, hogy felhevült testtel, hosszabb ideig nem kellene hagyni. Fél óra sem telt bele, a kutyi összeomlott, köhögött, folyt az orra és úgy elterült a teraszon, hogy ölben ápolgattam éjfélig.  Ment a kamillatea, méznyalogatás kanálról, húsleveske, és két nap alatt összeszedte magát, de mint hűtési technika ezt azóta nem alkalmazzuk.
Akkor mi marad még? BOROGATÁS. Egyik nap behoztam, és egy szép sárga szivacsos, vizes törlőruhával áttöröltem (az ásott gödör nyomait eltüntetendő). Először nem értette, de a többszöri váltott hideg vizes kendőcske alá aztán boldogan tolta be a fejét, a kis pofáját és hálásan lihegett rám.
Tegnap aztán elképesztő meleg lett. Nem volt elég a kis kendőcske. Bevizeztünk langyos vízzel egy polot és azt terítettük a kutyira. Mint egy lovacska az Ascott-i derbyn, úgy parádézott új "ruhájában" és boldogan hűldögélt.


Kutyahűtési tippek itt:  http://www.tappancsvilag.hu/?oldal=general&menu_id=1&submenu_id=10,287&actual=287

meg itt is: http://labrador.field.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=63

Grace Klinika

Na tessék, Buddy kedden a klinikán járt Atival. Majd megőrültem a várakozástól, amíg hazaértek Székesfehérvárról. Tudniillik, megyünk ZTP vizsgára - német tenyészalkalmassági vizsga - http://www.hdk.hu/node/124) , és ahhoz szükségeltetik egy csípőröntgen, hogy igazolja, a kutyus diszplázia-mentes. Ehhez viszont el is kell altatni szegénykét, mert nincs az a röngtenasszisztens, aki elérné, hogy mereven maradjon a felvétel alatt egy ilyen egérkutya. És jó felvételt csinálnak a székesfehérvári kórházban. Fontos a jó/pontos felvétel, mivel ki kell küldeni Németországba elbírálásra.
Szóval egy csomó dolog, amin idegeskedni kellett és lehetett. És nem tudtam menni Velük, mert Benőkét nem akartuk végigcibálni a 40 fokban, majd órákig várakoztatni egy kutyákkal és macskákkal teli helyen. Tehát maradt az otthoni aggódás.

Atiék rendben megérkeztek, a kiskutya megkapta a koktélt és máris aluszkált, a rutinos orvos és röntgenasszisztens pedig elkészítette a felvételeket a jószágról. Igen ám, de mondják, hogy az altatás után nem érdemes adni neki "ébresztőt", hanem meg kell várni, hogy magától felébred. Hát Bádócska nem siette el, majd 3 órát kórházaztak. A csípőröntgen jól sikerült, szép a csontozata a kiskutyának, nagyon jó hír!

Ati mesélte, hogy a kórház ( http://alphavetallatkorhaz.ning.com/) tényleg olyan volt, mint Noé bárkája. Konkrétan telis teli állatokkal. A röntgenhez vezető folyosót elborították a radiátorokhoz kötött, ébredező kutyusok, macskeszok. Volt  egy macska pl., aki éppen infúziót kapott. Gazdája sírós hangon elmesélt sztorija szerint már 150 ezerben volt a kezeltetése szegénynek... A kis állat azzal "hálálta meg" a gondoskodást, hogy széjjelkarmolta az asszisztenst, amikor eltávolította belőle a zsinórokat. Szegény pára.
És volt egy kis patkány, akit injekcióra hoztak(!). A gazdija egy áttetsző műanyag gömbben szállította és a szurizás alatt a farkánál fogva lógatta, úgy kapta meg a szükséges dózist! Őrület...

Bádócskánk viszont szerencsésen hazaért. A megpróbáltatásokat és az altató hatását még egész nap hevergette ki, sokat aludt a lábunknál. De estére, a meleg utáni enyhüléssel egyidőben visszatért vehemenciája és követelte a már reggel is kihagyott  etetést. Úgyhogy jól megpakoltam a tányérkáját és boldogan lefetyelte a zöldséglevest táppal.
Cuki Buddy. Mostantól pedig kezdheti a szakmai felkészülést a ZTPre, ahhoz nagyon is ébren kell lenni.

PS: Hűűű, és az asszisztens bizony azt mondta, hogy Ő is szeretne dobermannt és hogy sok dobi jár hozzájuk, DE ILYEN SZÉP KUTYÁT BÍZ MÉG SOSEM LÁTOTT!!!

Labda....

Buddy és a labda, két elválaszthatatlan dolog. A labda olyan neki, mint a drog, a kolbász, vagy a korbács, lehet vele fegyelmezni, lehet vele jutalmazni, lehet 100 csábító szukalány is a környéken, vagy 100 ennivaló macska, a labda mindig győz.
Korábban komoly labdacsatákat vívtunk, két egyforma, zsinóron lógó kis tömör gumilabdájával. Húzkodtuk előle, sziszegtünk neki, forgattuk, pörgettük, eldobtuk, visszahozta, lábunk között szaladt át, szóval volt minden. Nagyon fel lehet pörgetni vele Bádócskát, de észnél is kell lenni, mert gyors, mint a villám, harapása pedig, hmmm, még véletlenszerűen is, emlékezetes. Aztán most itt van a nagy meleg és hamar kifárad a labda visszahozásban, annyira sprintel egyik oldalról a másikra, hogy 10 dobás után már lóg a nyelve. És megtanulta, hogy akkor inkább nem adja oda a labdát, hanem a szájában tartva figyeli, hogy el ne vegyük, közben meg pihen és néha izgatottan rágcsálja. Kevés az időm mostanában erre a kisbaba miatt, úgyhogy pörölök vele, "hozd, add ide, "stb, de ha Felé indulok, elegánsan odébbszökell. Ati mondja, tegyek úgy, mintha nem érdekelne már az egész, és a másik labdácskát lazán a lábam mellett lóbálva induljak meg a ház felé. De hát nagyon gyors, mondom, beleharap a combomba:) Dehogy, ez mindig beválik, felel életem párja és még ki sem mondja, a kutyus már ott lóg a combomon, 1 mp. múlva pedig a labda a szájában. Jó tipp, közzzzzzi máskor is.

Csoki

Buddy kebelbarátja, Csoki, egy nevéhez méltón csokoládészínű, labrador fiú. Amikor Bádó még kicsi volt és korán reggel keltünk hozzá (azóta is korán kelünk, csak már megszoktuk:)), kivittük a kertbe szaladgálni. Az utcánk végén pedig rendre feltűnt Csoki a gazdanőjével, egy nagyon kedves, fiatal nagymamával, akivel hamar összebarátkoztunk. A kutyák is.
Csoki kicsit túlsúlyos, ezért az elején tartottam tőle, hogy túl nehéz játszótárs lesz az akkor még csak 5 hónapos Buddy-nak, de ezek azóta is annyira szeretnek együtt játszani, hogy csak na. Csoki duncusságából fakadóan lassabb, de végtelenül szelíd, ezért jól tűri Bádócska nyargalászását, ráugrálását, mackós fejének pofozgatását, nyálazását. Férfiasságától is megfosztották, ezért tényleg nincsen konfliktus, mint egy szelíd nagybácsi és féktelen unokaöccse, úgy megy a móka.
Mostanában Benőke miatt átalakultak a reggelek, nem fér bele Csoki, a séta és a labda is, úgyhogy ritkábban játszanak, de minden reggel jönnek köszönteni Buddy-nak, és mi minden este megyünk Csoki kerítéséhez, ahol megy a boldog handabanda.

Greenpeace aktivista

Ez a "kinn is vagyok, benn is vagyok, jajj, de nagyon boldog vagyok" nóta nagyon jellemző a kiskutyára. Tényleg, mintha csak erről szólna az életünk, de az biztos, hogy a napi interakciók 60%-át az teszi ki, hogy Buddy-t logisztikázzuk a terasz, az udvar és a konyha között. Biztos elrontottunk valamit, ez nem kérdés, elég sokat foglalatoskodunk ezzel, és sokszor nem konfliktus-mentesen. Az idegeinkre megy, na.
Nappal kint, este bent. De az esték sokszor mozgalmasak, és ezerszer kikérezkedne, majd vissza, ha bírnánk idegekkel. Ati tegnap nem bírta és nem akarta harmadszor is visszaengedni. De ember fia ki nem babrálhat hős Bádóval.
Ahogy érezte, hogy itt bizony kizárás lesz, ráfonódott Ati lábára, azzal a tipikus átkarolós doberman mozdulattal, ami sok bosszúságot okoz a csibészelés alatt is, amikor nem lehet elvenni tőle a csibészkart, hurkát, stb. Annyira ráfonódott, mint egy kétéves az állatkertben az anyjára, amikor megijed az oroszlántól. Ati pedig hűen a jelenethez, a kapaszkodó kutyát lábáról lerázva, de inkább vontatva, próbált bejutni a házba.

Buddy annyira tökéletes a ráfonódásban, hogy kitaláltuk, hogy beajánljuk Greenpeace aktivistának. Nála jobban senki nem tudna ráfonódni kivágásra ítélt ezer éves mammutfenyőkre, kihalásra ítélt állatokra, bármire, amit két manccsal át lehet karolni és szorítani, szorítani, ragaszkodni hozzá, amíg bírja. Megfélemlíthetetlen, erős, kitartása legendás, szeme áldozat-jellegű, de mégis elszánt. Tökéletes a szerepre.

Empatikus a kutyám

Annyira édi a Buddy kutya. Párszor már én viszem sétálni, miután kisBenedek elérte a 2 hónapos kort és kiszámíthatóbbá válik az alvása, ráadásul pont reggel, úgyhogy tudok jönni-menni a kutyóval.
Az útvonalunk mostanában egy "kis kör", ami le a meredek dombon, szagolgatás jobbra-balra, köszöngetés a kutyáknak, van egy zsemlearcú kis törpilla, egy torzonborz ónémet, egy dobi/dog fejű  szépkutya, majd jön a temető, szagolgatás, át a keresztutcán, és fel a másik dombon. Itt is van egy csomó kutyahaver, akiknek mind lehet köszönni és persze ezerrel szagolgatni.

Tegnap megfordítottam a sorrendet és a túra végére maradt a meredek domb, amin feljönni azért nem kis kunszt. Meleg is volt, ki is tikkadtam és nem tudtam felvenni a tempót az urasággal. Megálltam szusszanni egyet, és lőn, a kiskutyóm visszanéz a domb tetejéről kifáradt gazdájára, konstatálja, hogy ez bizony készen van, majd VISSZAJÖN értem, megszagolgat, és bátorít, hogy biz' fel bírok menni én ezen. Ilyen ösztönzéstől szárnyra kapva összeszedtem magam, és uzsgyi.

Ha anno tesin így motiváltak volna, ma élsportoló lennék:)