Drót-posta

A múltkor, a vaddisznó-látogatásnál tűnt fel, hogy Buddy beszélget a kutya-ismerőseivel.
Mint Vahúr és barátai a VUKban, ahogy kicsúfolták a komondort, kigúnyolták Vahúrt, amikor Vuk túljárt az eszén, vagy csak úgy a rókákat szidták.
A vaddisznók egy késő éjjelen, hazatértünkkor tűntek fel, és olyan vehemenciával rohantak le a kis úton, öt jól megtermett, óriási könnycsepp formájú szőrmók, hogy nem mertünk kiszállni az autóból, amíg el fel nem falták az összes maradék aszalt gyümölcsöt a még beépítetlen szomszéd telek fáiról. Persze előtte jócskán riogattuk őket fényszóróval, fényképezőgéppel, kiáltozásainkkal.
Nagy lelkesen mentünk be a házba, felajzva tárgyaltuk a vaddisznó-esetet,  Buddy-t szokás szerint kiengedtük a ketrecből, és Őt is fellelkesítettük. Kiállt az ajtóba és elkezdett fülelni. A szomszédunk, Bonbon, tapasztalt vaddisznó-csősz, éppen adta le a drótot a környékbeli srácoknak. Buddy csak hegyezte a fülét, néha izgatottan vakkantott egyet, majd ahogy kezdett összeállni neki a sztori, hogy ezek öten itt voltak, itt tanyázgattak, dorbézoltak, Ő meg az egészet átaludta, mert a hülye gazdái kint bámészkodtak, nagyon begurult és utólag akarta behozni a dráma-tagozat elmaradt óráját. Kirontott a kertbe és még vagy két órán keresztül őrizte a házat, kergetve, üldözve a már régen lelépett sertéseket.
Szóval ezek mindent megbeszélnek! Már Ati is csak rutinosan ennyit kérdez, ha a szőrös szomszéd ugatni kezd és Bádó figyelő pózt vesz fel: "Na, mit akar Bonbon???"

Hörrrörrörrörrörrörr

Ahogy megyünk bele a tavaszba, úgy nyúlnak egyre hosszabbá az esték, éjszakák. Ha este elmegyünk itthonról és Buddy-t pár órára a ketrecbe tesszük aludni, utána mindig kiengedjük egy kicsit szaglászni, ugatgatni, játszunk vele, itatjuk, pisiltetjük.
Mostanában felvette azt a szokást, hogy az esti lefekvés után még mindig nem hajlandó megnyugodni.  Elkezd a ketrecben ugatni, vagy panaszosan, hisztisen, egyre fokozódó hanggal sivítani és ha megkérdezed, hogy mi van drágám, akkor elkezd sipákolni, hogy engedd ki. Ha ekkor kiengeded, iszonyú hörgésbe csap, ordít, nyifog, arénázik és nagyon konkrét elhatározás kell hozzá, hogy le lehessen nyugtatni. A következő zajlik le: hörr, hörr, engedj ki. Kiengeded, kiugrik, elkezdi a kezedet rágcsálni, majd nekiesik az ajtó melletti falnak, hogy azonnal kijutna. De amint kiengednéd, mégsem akar menni, mert tudja, hogy lehet, hogy egy ideig nem jöhet vissza. Végül ráveszed, hogy mégis menjen ki. Kirohan a kertbe, megugatni egy .... izét, bigyót, akármit, amit csak Ő lát, ma egy bogarat, tegnap egy békát.
Ma úgy döntöttem, hogy lenyugtatom, mielőtt Ati elővenné a keményebb modorát. Ati felé rohant, majd felém, sikerült lecsendesítenem, de mégis csak kirontott. Bogarakat üldözni. Hát maradj kint, gondoltam. Fél óra elteltével robaj a teraszról. Ati szomorú belenyugvással mondja: "na, leverte a levenduládat...". Én is elkámpicsorodtam, mert Buddy szépen elkezdett értelmileg is nődögélni és az elmúlt hetekben elültetett növényeket nem bántotta..., ezért reménykedtem, hogy a giganto levendulám végre kikerülhet a régóta megérdemelt ablakpárkányra. Akkor most lehuppant, gondoltam. Csüggedten kimentem Buddy-ért és már az ablakból láttam, hogy a levendula ott tündököl az ablakban. Akkor mi puffant? Hát sajnos a kitámasztott horgász-szék. Buddy, Te abszolút fejlődőképes vagy! Most már nem tartok annyira a családban növekvő férfi-uralomtól:) Te viráglelkű, szép Eliot!