Buddy és Benő nagyon kezdenek összemelegedni. Ha együtt tartózkodnak, azaz Buddy velünk, Benőke pedig valamelyikünk karjában, mindig megy a visszafogott érdeklődés, a köszöntés finom lábpuszival (Buddy adja Benőnek, nem fordítva:)). A kutya ragaszkodik már ehhez. Arról már írtam korábban, mennyire odavolt a dobi versenyszáma alatt is, hogy nem lát minket, és utána oda kellett feküdnie a lábunkhoz, nem volt hajlandó moccanni. De a kocsiban utazások is egyre több meghitt pillanatot eredményeznek. Mert ugye a fránya kutyarács többször leesik, kilazul, vagy nem bír ellenállni egy nyomakodó kutyafejnek és egyszer csak szabadon rá lehet helyezni az állát a fejtámlára. És onnan már zavartalanul lehet bámulni egymást a kisgazdával. Percekig. Megjelenik Buddy feje, Benő elragadtatott "áááá" kiáltást hallatt, majd elkezd "beszélni" neki, Bádszor pedig áhitattal figyeli. Ati ilyenkor nagyon bánja, hogy Ő vezet és lemarad a meghitt pillanatokról.
"Kiccsanád."
