Ahogy élemedik a kutyánk, úgy mutatkozik meg egyre inkább egy nem várt, de annál kellemesebb jellemvonása, a cicás bújás. Négy-öt hónapos kora idején dacos, követelőző és kiszámíthatatlan volt, gyakran ugrált az idegeinken. Nyolc-kilenc hónaposan jött a férfikor kezdete, finom kis dominanciára törekvés, végeláthatatlan rosszalkodás, "kiabálás", kiskutyák ráncigálása. Most meg már egy éves és négy hónapos. A rosszalkodás, magával néha mit kezdeni nem tudás megmaradt, de egyre jobban érvényesül a cicáskodás is, ami nem kifejezetten a dobermann kanok sajátja, legalábbis ahogy eddig tudtam. I., az oktatója jegyezte meg találóan, miközben Őt is boldog-bújósan köszöntötte tegnap: micsoda egy cicakutya:)Két napja burkolók vannak nálunk megcsinálni a teraszt és Bádó tartósabb szobafogságra kényszerül, mert amint kiengedjük, a Whiskey-s tolvajt és Twist Olivert is megszégyenítő arcátlan rablásba csap, ellopja a tubusokat, rongyokat, szagolgatja a gépeket és belenyalna a ragasztós edénybe is.
Tegnap Ati tartotta a frontot, ma én voltam soron. Reggeli séta, labdázás, früstük, majd rosszalkodás, mert már olyan fáradt, hogy alig lát. Ekkor irány a zárható ketrec, én meg netezésbe fogok. De a munkások csak zajongtak, vágtak, kalapáltak, ezért a zavartalan álom néha zavarttá lett. Majd elindult a nyivákolás, ásítozás, rosszalkodás. Most megragadom a pillanatot, gondoltam és a nyakörvénél fogva jól megrángattam Bádót, hogy térjen már észhez és ne követelőzzön, most alvás és ketrec van, punktum. Ahogy kikaptam a ketrecből és egy negyed fordulatot megpörgettem, jól meglepődött, majd visszatuszkoltam a hátsójánál fogva és fekvésre intettem. Meg is tette, nézett csak megszeppenten, és megnyalta a kezem. Nagyon meglepett, hogy így reagált, ilyenkor dühösen ugatni szokott, ezért megsimogattam szépen, jól megszeretgettem, mire nyugodtan pihenni tért. Rövidesen megjelent apósom, akinek a köszöntésére kiengedtem, majd elfoglalta helyét a lábamnál, fejét a térdemen pihentetve, néha felugorva összenyalva a nyakamat. Nagyon édi volt, egyszerűen láttam rajta, hogy kedveskedni szeretne, hálából, hogy nincs harag közöttünk.
Este vendégségbe mentünk és csak későn értünk haza. A jól megérdemelt hosszú délutáni séta és labdázás majd kertben rohangálás után ilyenkor általában szintén a ketrecében pihen Buddy (amíg be nem köszönt a jóidő), és ha hazaérünk, mindig kiengedjük, megszeretgetjük, pisi, ivás, stb. Majd vissza aludni. De néha, mint ahogy ma is történt, a kis szeretgetés nem elég. Elkezd hüppögni, sóhajtozni, majd dühösen vakkantgatni a ketrecében. Ati tanácstalanul áll, most mit tegyünk. Mondom, biztos kevés volt a simogatás! És lám, kiengedtük, mindkettőnket szelíden megnyalt, hozzánk bújt és úgy kedveskedett, hogy majd' elaléltunk. Kevés volt a szeretet, de kapott többet, ami után már boldogan visszalibbent hálóhelyére és nyugovóra tért.
Amíg ezt körmölöm, lent szuszog a konyhában, a mi aranyos cicakutyánk.
