Az a jó a nyárban, hogy minden ok megvan a fagyievésre. Rendszeres esti sétáinkat fél hét körül kezdjük, útnak eredünk Ati, Buddy, Benedek és jómagam. Buddy a szokásos flexin rohangászással hívja fel magára az állandó figyelmet, Benőke pedig azzal, meddig bírja a kocsiban és mikor unja el annyira, hogy csak ölben legyen hajlandó folytatni az utat. Mivel dombtetőn lakunk, erős dombtetőn, ez nagy kihívás.Ezért a séta fénypontja a fagyizás, ez a séta felére esik. Addig lefelé megyünk és mind Buddy, mind Benő jól bírja.
Tavaly történt még, hogy megálltunk a Szamos cukinál, Bádócska szépen lepihent, én pedig mentem volna befelé választani, amikor megjelenik az egyik eladóhölgy és Buddy-tól lelkendezve megajándékozta egy kis fagyival a tölcsérben.
Azóta előfordul, hogy Buddy-val is fagyizgatunk, persze csak módjával, mert elvileg cukrot nem ehetne a kutya, ahogy a tesómtól hallottam. De egy kis fagyiréteg és a tölcsér biztos nem árt neki.
