Olyan okosnak tartom a kutyát, de néha rá kell jöjjek, hogy nem dühöngenek az agysejtek a kis fejecskéjében. Ma pl. fagyizni mentünk Atival, Benővel, Bádszor otthon maradt. Jövünk hazafelé, elkezd szépen ugatni, morogni, már ott vagyunk majdnem a kapuban, és még akkor is csak les, les, gyanakvóan. Ati rászól: "te kis hülye, szerinted kik jöttek meg?" Na a hangra persze leesett a tantusz, hátracsapta füleit és lerohant minket csókolgatni a kerítésen keresztül. Este pedig Ati elment itthonról, és Buddynak most Ő az Isten, mivel szinte már csak ő foglalkozik vele, mióta Benőke megszületett és kevés az időm. Szóval Ati el, előtte még labdázott egyet a kuttyal, hogy jól kifáradjon és ne arénázzon nekem a fürdetés alatt, amikor amúgy sem tudom beengedni. Volt is nagy csend egész este, megfürdettem, megetettem a kisdedet, majd újra és újra elringattam, és Bádó még mindig nem dörömbölt, hogy hol a vacsi, vagy, hogy gyere má' ki. Nyolc óra tájban kikukucskáltam, hogy megnézzem, ezzel meg mi van. Nem volt sehol!!! Ennek a fele sem tréfa. Kimegyek keresni, hát ott sétálgat csendesen, szomorkodva magában a terasz alatt, motiválatlanul kóricál, és láthatóan szomorkodik. Mondom, Bádó, nem jössz vacsizni? Erre felnéz és mint akit darázs csípett, leesett neki, hogy ITTHON VAGYOK. Azonnal bolondozni és rosszalkodni kezdett, miközben azt "kérdezte": Ja? Te itthon vagy, jesszusom, nem is tudtam, na akkor figyelj, figyelj, milyen hülye vagyok!!!" És ezek után az este úgy zajlott, ahogy szokott, ugra-bugra, majd vacsi, majd ketrec, majd alkudozás, hogy kimenne az udvarra, majd kimegy, majd......
