Massive Attack

Na, ez a nap is eljött. Elhúztam volna még egy darabig, de több jel is utalt rá, hogy a nagy összecsapás be fog következni. Sajnos nem voltam kellően felkészülve, ezért a végkifejlet sem lett az elvárt, de haladjunk sorjában.
Az utcában a rét felé lakik egy Buddy korabeli ebecske. Nagyon szép juhászkutya-srác, Tappancs. Korábban is találkoztunk már párszor sétáltatás közben, mert ki-ki szökdösött a kerítésen, de mindig csak ugatgatott, meg-megindult felénk, de hirtelen kőhajítást mímelve egyből inába szállt a bátorsága és visszakotródott az udvarukba.

Aztán egyre többször jelent meg az utcában, maga mellé fogva Lackót, a sarkon lakó, szintén kerítést nem ismerő, nem tisztelő hobókutyát, és voltak reggelek, hogy hangoskodásra ébredtem, mert Bádót hívogatták a kerítésünkön kívül, míg Ő izgatottan rohangált a belső oldalon.
Bármi lehetett volna ebből a kapcsolatból, de az egyre többszöri találkozás és a kőhajítás mímelésre adott egyre visszafogottabb reakciók előrevetítették a konfliktust.
Amit odáztunk, ritkábban jártunk a rét felé, inkább a telket előnyben részesítve, vagy csak szaladtunk egy kis kört. Aztán párszor már majdnem egymásnak estek, de Bádó általában 8m-es flexi pórázzal sétál, nyakán a szöges nyakörv, amit a kiképzéshez is használunk, és minimális impulzusokat is elegendővé tesz. És mivel a szöges végén lóg a kutyánk, sokszor meg tudtuk akadályozni, hogy kirobbanjon a bunyó.
Ma békés napot terveztem, délelőtt kismama jógára mentünk Atterrel, délután ejtőzés, alvás, majd fél hat tájban irány kutyázni. Nem volt kedvem a telekre menni, inkább irány a rét. A biztonság kedvéért eltettem pár követ, és nekiindultunk.
Bádó békésen szaglászott, figyelte a járókelőket, majd megérkeztünk Tappancsék házához. Sehol semmi, nincs a jól ismert ugatás, a fél perc elteltével megjelenés. Na, ezt megúsztuk, gondoltam. És abban a minutában együtt az ugatással megjelent Tappancs, és se szó, se beszéd megtámadta Buddy-t. Azt se tudtam, mit tegyek. Azonnal elengedtem a kutyát pórázastul, de éreztem, hogy szögessel a nyakán szegénynek nem lesznek egyenlőek az esélyei. Mégis rettenhetetlenül küzdött, nagyon szépen beleállt a szituba, csattogtatta a fogait, és csak akkor kezdett visszakozni, mikor meglátta, hogy a nagy rántástól én bizony fenékre ültem, akkor visszaszaladt hozzám védelmezni. Tappancsnak ennyi elég is volt a bunyóból, csak hörgött-morgott, míg én remegő kézzel lefejtettem a felajzott Bádócskáról a nyakörvet, várva az újabb rohamot, amibe már egyenlő félként tudott volna beszállni. De ehhez már egyiküknek sem volt kedve, nekem sem, úgyhogy elhordtuk az irhánkat és kerülő úton mentünk haza. Bádó nem tűnt megviseltnek, semmi sérülést nem szerzett, boldogan, bár kissé fáradtan rohant a labda után és csak néha láttam rajta, hogy van min gondolkodnia.
Egy biztos, soha többet nem sétálunk szögesben. Annyira szépen tud már menni, nem húz, hogy bőven elég a nyakörv neki azokon a részeken, ahol nem tudom elengedni.
Tappancsot pedig A. kíséretében  bemószeroltam a gazdájánál, aki nagyon el volt keseredve, mert előző nap már volt egy hasonló bunyó, egy korábbi kedves játszótársát kergette hazáig. Beért a mácsó kamaszkorba, HMCS akart lenni (helyi menő csávó), aki mindig megruházza a szomszéd faluból bálozásra átjáró idegen lovagokat. Holnap megerősítik a kerítést és vége a Tappancs királyságának!!!