2010. augusztus 7., szombat

Klónok

Persze a fajtával szembeni elfogódottság, és a kitüntetett figyelem is oka lehet annak, hogy felfedeztük, igenis van hasonlóság  a dobik viselkedése között.
Erről ma a suliban is meggyőződhettem, amikor Bádócska kettővel Branki mellett gyakorlatozott. Branko pár hónappal fiatalabb Bádónál és egy ideje már a nagycsoportba jár, miközben gyönyörű dobilegénnyé cseperedett. Egy kicsit tanulmányozva őket, látom, hogy gazdanője ugyanazon fázisokat éli meg a kutyival, mint amiken mi is keresztülmentünk Bádóval:)
Fektetés alatt pl. minden kutya szépen fekszik és a gazdája felé néz. Nem így a dobik. Füvet rágcsálnak, gyökeret rágcsálnak, illetve fiatalabb korban - mint most még Branko- pórázt rágcsálnak. Vagy magukat nyalogatják, vagy elhevernek a füvön, kb. 60 fokkal elfordulva a többi kutyától és a gazdától, vagy a hátukon hempergőznek. És közben leginkább unatkozva dúdolnak, tutulnak, kurjongatnak és sípolva ásítoznak. Tehát szedte-vedtéskednek. És hozzá az a kis komisz, vicces nézésük, elképesztő.
Aztán van még az elszökdösés. Ebben Branko, akárcsak korábban Bádó, nagy mester. Legalább már rákapott a focizásra, így a labda megpattintására azonnal visszaszalad a gazdihoz és meg lehet fogni.
Vicces, ahogy kiképzőnk mondja, "hát, vannak a kutyák és van a dobermann":), (nekik is van otthon három nagy, három pici), és elnézően ingatja a fejét, hogy tiszta klónok a srácok, már ami a viselkedést illeti. Bár azért hozzáteszi, hogy minden kutyafajtának megvan a maga keresztje:)
De ezeken a dobikutyákon tényleg látszik, hogy egyfolytában azon morfondíroznak, hogyan turpiskodjanak és járjanak túl a gazda eszén:)

Winkler Róbert Kutyaszorítójából (http://www.libri.hu/konyv/kutyaszorito.html ) nem leltem meg  az ominózus frappáns bejegyzést a dobermannról, pedig mindent megmagyaráz két mondatban, ezért csak emlékezetből:  a dobermann egyéves koráig reménytelenül hülye, két éves koráig a klinikai eset minden tünetét produkálja, majd kétéves kora után váratlanul lenyugszik és  jól kezelhető, kedves kutya válik belőle:)

Szóval két éves korukra lenyugszanak.... Mit fogunk akkor csinálni a felszabaduló végtelen energiánkkal? Naná, hogy hozunk egy pici dobit:)


Picture from http://forums.3dtotal.com/showthread.php?t=77059

Rendszeres olvasók