Dúla

Ez már jóval későbbről:)

Tegnap este úgy megrohantak az emlékek. Sokáig TVztem és felfelé igyekeztem a lépcsőn, óvatosan egyensúlyozva a lépcsőfordulóban, nehogy rálépjek az ott szunyókáló Buddy kisBalatont megszégyenítő kiterjedésű testére. Ott szuszogott a kis drága és a jelenetről eszembe jutott, amikor kisfiúnk annak idején úgy döntött, hogy megszületik. Éjfélkor kezdődött a "tánc", hajnalra már egyértelmű volt, hogy indulni kell a kórházba. A fájások között négykézláb pihengetve instruálgattam férjuramat, hogy miket pakoljon még össze (mert persze jótanács, óva intés, fenyegetés, stb. ellenére sem volt kész a pakkom). Az egyik ilyen pihenő a lépcsőfordulóban ért. Buddy, aki soha nem jöhetett fel az emeletre (még akkor), már megérezte a feszült sürgölődésből, hogy valami más lesz ma, mint eddig. És ahogy meglátott ott a lépcsőn görnyedezve, felkúszott hozzám, lefeküdt mellém és puha orrát finoman  hozzám nyomva lélegzett, gyönyörű szemeit együttérzőn rám függesztve. Érdekes, hogy ez mennyire bennem maradt. Addig is olthatatlan szeretettel rajongtam Érte, de ez a pillanat örökre a szívembe zárta. A kis dúla-dobermannt:)

Az ugróbajnok

Vasárnap későn értünk ki a kutyasuliba. Elaludt a kis trónörökös és lemaradtunk az engedelmesről. Mi legyen, mi legyen? Valami elfoglaltság mégiscsak kell Buddy úrnak, mert elunja az életét és a mi idegeinken fog hárfázni. Elmentünk hát sétálni a kutyasuli köré és visszamentünk a végére. Egy jó kis apport foglalkozás után Ildiék elővették a palánkot (vagy mit?) és újabb és újabb deszkákat beillesztve minden körben, magasabbra vitték a lécet. A kutyákok ugráltak át sorban. A végén élesedett a helyzet, már tényleg nagyon magas volt az akadály. Már csak Füles, egy szép, nyájas németjuhász szukácska röppent át a magason, mint egy kis balerina, úszott a levegőben. És Buddy kutyánk.  Nekifutás, szarvastartás, a lábak a popsi alá húzva, majd úszás-úszás és földet érés. A legutolsó körben már csak Buddy maradt talpon, oda sem mertem nézni, csak a levegőben úszás résznél. Átvitte!!! És olyan gyönyörű volt közben. Micsoda tálentum ez a handa-banda kutya!

És azóta is, már nem ugrálunk, de még mindig Ő tartja a rekordot a suliban!

kép innen:aritaur.co.uk

És tudja és tudja és tudja...

A minap hármasban töltöttük az estét, Buddy, Benő, meg én. Felmentünk aludni, Bádszorgó pedig jó kutyához méltón lent maradt. Csakhogy elkezdett siránkozni, nyivákolni, annyira nyöszögött, hogy kénytelen voltam már megnézni, mi a baja. Persze nem jöttem rá, ezért kikísértem az udvarra, hadd hűldögéljen, aztán közben majd elgondolkozik, hogy hol is rontotta el az estét. Gyanús volt, hogy rátapadt a kapura és úgy álldogált ott, mint egy Csehov-i nőalak az alkonyatban. 
Ezért motoszkálni kezdett bennem egy gondolat , hogy vajon nem-e a gazda indulhatott el hazafelé esti városi programjából. És lőn, uszkve 10 perc múlva motor zúgás, berobogás, majd kutyadobogás és boldog viháncolás.
Buddy, a mentalista.