2010. október 29., péntek

Buddy ZTPje

 Ott hagytam abba, hogy mi is az a ZTP. Megnézhetitek az előző bejegyzésben. Hosszan, tán kissé bonyolultan ecseteltem a szabályokat, Ati mindig leállít, hogy ez csak kutyásokat érdekelhet, de akkor is fontos tudni, hogy Bádszor milyen szép vizsgát tett le. Mert hogy letette, bizony, méghozzá nem is akárhogyan ezt a vizsgát, ami kb. 100-150 kutyának van meg az egész országban, ahogy megtudtuk. A legjobb, I.A. értékelést kapta,  ami annyit tesz, hogy /terhelt és nyugalmi állapotban is magabiztos, kifogástalan benyomást keltő kutya/. A külsejére pedig Sg-t, azaz nagyon jót, a kiválóhoz kellett volna még jó két kg, hogy markánsabb legyen, pláne, hogy nem gyakorlott show kutya (konkrétan most mutattuk be másodszor).

Igazi sétagalopp volt a ZTP vizsga, nem úgy a rákészülés. Hetek óta tartott a tréningsorozat kint Csepelen, a kutyasuliban, heti két őrző-védő edzés, majd a hivatalos tréningek, de végül elérkezett okt. 23, a vizsga napja. A negyedik kutyaként a ringbe szállva Ati mindjárt szóba elegyedett Thomas Becht bíró úrral, n-é-m-e-t-ü-l:) és jó hangulatban kezdődött a bíráskodás. Buddyt mérték, majd megállítottuk, amiben alig van gyakorlatunk, tanítómesterünk gyorstalpalón hozott fel bennünket a vizsgára. Majd a szokásos csoportos gyakorlatok, a kikötés és végül az őrző-védő. Buddy annyira figyelmes és összeszedett volt, hogy a bíró külön kiemelte, hogy neki tuti, hogy megvan az engedelmességi vizsgája és nem is akármilyen, mert látszik a kutyán, hogy képzett. Dagadt a mellünk:) Olyan büszke voltam Atira és Buddyra, nagyon ügyesek voltak, hát még az eredményre! Köszönet Ildinek és Gábornak (http://www.budakeszikki.hu/) az eredményes fizikai és lelki felkészítésért, Attilának (http://www.cskki.hu/ ) az őrző-védő tréningezésért és a vizsga ő.v. részéért,  a ZTPs vizsgázócsapat gazdáinak a sok segítségért az edzéseken, Juditnak (http://www.workingdobermann.hu) a fantasztikus képekért, barátainknak a biztatásért, Benőkének a kitartásért.
Hivatalos eredménylista a Doberman review oldalon http://www.dobermann-review.com/show/working_results/2010-10-23_ZTP_Budapest_Hungary/index.php

És most lássuk képekben!



Megmérik Buddy-t
Thomas Becht bírál
Tömegben
Emberek gyűrűjében is derűsen

Gazda nélkül, kikötve
A bíró teszteli az idegeket

1. fogás Hemberger Attilával
2. fogás
Megcsináltuk! Kész!!!

Az eredményhirdetés, ZTPs kutya lettem:)

2010. október 27., szerda

Mi is az a ZTP?

Thomas Becht bíró megméri a Buddy urat
ZTP vizsgát tettünk Buddyval és már hetek óta erre készülünk. De mi is ez a ZTP, honnan ez a nagy izgatottság, miért is kell erre készülni, ahelyett, hogy otthon handabandáznánk a kutyával. Nos, a ZTP (Zuchttauglichkeitsprüfung) nem más, mint a dobermanok német tenyészalkalmassági vizsgája. "Magyarországon, mint fajtagondozó, a Hungária Dobermann Klub biztosítja a dobermannok számára a német tenyészalkalmassági vizsga teljesítését. A vizsga hazánkban nem kötelező, de igényesebb tenyésztőknek kifejezetten ajánlott." http://www.hdk.hu/node/124 A ZTP teljesítésével a kutya bizonyítja, hogy a német sztenderd alapján is érdemes arra, hogy továbbtenyésszék. Mit is vizsgál a ZTP? 1) küllem  2) Wesen. A Wesen szó jelentése lény, természet, magyarul a kutya karaktere: jelleme, viselkedése, természete. A német tenyészalkalmassági vizsga során számos kritériumnak kell megfelelni. Pl. mivel ez a német tenyészvizsga elhozatala Magyarországra, csak német bíró vezetheti le a vizsgát és bírálhat. A kutya töltse be a 15 hónapot, rendelkezzen törzskönyvvel, engedelmességi vizsgával (BH), legyen Németországban kiértékelt, mentes (HD1) vagy majdnem mentes (HD2) csípőizületi diszplázia-szűrési tesztje. Meg persze fizetni kell vizsgadíjat is:)
Na ezek eddig megvolnának. Most beszéljünk a feladatokról. 1) küllembírálat ( egy sor fajtajellemzőnek kell megfelelni, a fogazattól a méretig), 2) csoportos feladatok:ezek a magabiztosságot, temperamentumot, engedelmességet, ingerküszöböt vizsgálják számos gyakorlat során, pl. üdvözlés kézfogással, egy tárgy véletlen leejtése, esernyő kinyitása, kulcscsörgetés, a kutya tömegben, stb. 3) lövés: fontos, hogy lövés során a kutya ne ijedjen meg 4) kikötés:a kutyát kikötik kb. 5 percre egyedül, úgy, hogy nem látja a gazdáját, ezalatt a bíró 2-3 lépés távolságra megközelíti a kutyát anélkül, hogy ingerelné. Megáll a kutya előtt vagy mellett és leejt egy füzetet vagy hasonló tárgyat. A kutya viselkedésére, a vezető távollétében különös figyelmet kell fordítani. 5) őrző-védő: kitámadás és bátorság próba, utóbbinál a kutya kb. 50m-es távolságból a segéd után ered és elkapja a kart.
 Holnap jövök a vizsga eseményeivel és az eredménnyel!!!!


2010. október 26., kedd

Kiszel Tünde és a dobermanok

Képzeljétek, lehet, hogy meg fogom szeretni Kiszel Tündét. Hogy miért? Hát mert megszerette a dobermanokat. Na jó, azt nem tudom, hogy megszerette-e, de hogy együtt mutatkozik velük a 2011-es naptárjában, az kétségtelen. Méghozzá nem is akármilyen dobermanokkal, hanem Buddy (Tahi Réme Eliot)  rokonságával, Tahi Réme dobermanokkal, névszerint Dalival és Demivel.
Új koncepció, új szerkók, új kutyák. Tünde szerint nagyon helyesek voltak az állatok, Ő is szereti a kutyákat, hiszen neki is volt, egy óriás uszkárja. A többit mondja el a cikk és a képek (klikkelj a képre és feljön a többi fotó). Már alig várom nyomtatásban:):)
http://velvet.hu/celeb/2010/10/22/kiszel_tunde_ketmillio_forinttal_pozol_a_2011-es_naptarjaban/

Eltűnés

Jujj, régóta nem írtam. Mert nagyon nem volt időm, Buddy ZTP vizsgát tett a hétvégén és arra készültünk. Minden nagyon jól ment, majd leírom részletesen rövidesen. De nagyon sok időt elvett a rengeteg edzés....

2010. október 19., kedd

"Kiccsanád"

Buddy és Benő nagyon kezdenek összemelegedni. Ha együtt tartózkodnak, azaz Buddy velünk, Benőke pedig valamelyikünk karjában, mindig megy a visszafogott érdeklődés, a köszöntés finom lábpuszival (Buddy adja Benőnek, nem fordítva:)). A kutya ragaszkodik már ehhez. Arról már írtam korábban, mennyire odavolt a dobi versenyszáma alatt is, hogy nem lát minket, és utána oda kellett feküdnie a lábunkhoz, nem volt hajlandó moccanni. De a kocsiban utazások is egyre több meghitt pillanatot eredményeznek. Mert ugye a fránya kutyarács többször leesik, kilazul, vagy nem bír ellenállni egy nyomakodó kutyafejnek és egyszer csak szabadon rá lehet helyezni az állát a fejtámlára. És onnan már zavartalanul lehet bámulni egymást a kisgazdával. Percekig. Megjelenik Buddy feje, Benő elragadtatott "áááá" kiáltást hallatt, majd elkezd "beszélni" neki, Bádszor pedig áhitattal figyeli. Ati ilyenkor nagyon bánja, hogy Ő vezet és lemarad a meghitt pillanatokról. "Kiccsanád."

2010. október 15., péntek

Nagyfiú

Ati elment itthonról este. Benőkét letettem, és Bádszor megkapta a vacsoráját. Utána egyből ketrec, hogy pihenjen, gyomrát kíméljük. De annyira elkezdett csaholni, hogy majdnem kiestem az ágyból. És nem akarta abbahagyni, csak ugatott, panaszkodott, kaparta a rácsot, kétségbe volt esve rettentően. Mondom, ez van, pláne, hogy közben Benő is felébredt. Nem engedem ki, velem ne hisztizzen. De amikor még 5 perc múlva is kétségbe volt esve és a folytonos csaholás mellett  kisBenő elaludt (!) és betettem a kiságyába, lerontottam üvöltve, Buddyt szapulva, hogy mit képzel magáról, hogy így ordítozik. Kirántottam a ketrec ajtaját és már fenyíteni készültem, amikor Bádszor lefeküdt és szívhez szólóan nézett, szelídkedett, hogy ne legyek vele szigorú. Megesett rajta a szívem, erre annyira elkezdett dörgölőzni hozzám, szinte "mondva" hogy szeret engem és hogy én is szeressem, hogy jól megsimogattam, megmasszírozgattam. Majd kimentem vele pisilni és már terelgettem volna vissza, amikor lecövekel, hogy inkább kint marad. Most is kint van és teljes csendben (azaz engem nem zargatva) őrzi a házat. Többször is meglestem, és ül, mint egy alabástrom szobor, a lépcső tetején, a kaput fixírozva. Felnőtt a kuttyer. Vigyáz ránk, amíg nincs itthon a gazda.

2010. október 14., csütörtök

Toy Story

A két leggyakrabban elrabolt "áldozat"
Bele tudod élni magad egy gyönyörű kis játék helyébe, akit azért vettek le a polcról, hogy mostantól egy bájos kisgyermek társa, barátja, kísérője legyen hosszú évekig? Átérzed az izgalmat, amikor megérkezel a családhoz és a bébi puha arcocskájához szorít, bekapja a kezed, lábad, és a nagy szeretet és érdeklődés-hullám miatt a tetemes nyál sem zavar, ami a bundádra kerül? És telnek boldogan a napok, míg nem egyik reggel a család sétálni indul és a kicsi kezéből gyorsan kikap az anyja, hogy nehogy séta közben elveszítsenek. Micsoda gondoskodás:) És letesz az étkezőasztal bal sarkára. Húúú, mennyi érdekes újdonság, poharak, egy színes terítő, innen minden másképp látszik, kinézel az ablakon és elmélyülten gyönyörködnél a fákban és a madarakban, amikor érzed, hogy közelít egy nagy fekete-barna fej, egy húúú, de kellemetlen lehelettel. Lassan közelebb csúszik hozzád és óvatosan a foga, jézusom, a foga közé vesz, majd villámgyorsan az udvar felé veszi az irányt. Lógsz a szájában és reményvesztetten tűröd, hogy a sárban hempergessen, újra és újra félelmetes pofájába fogva. Segítség! Segítség! Hirtelen éles hang: "Buddy, Te mit művelsz? Akkorát kapsz, hogy csak na, hozod ide azonnal?" A Buddy névre hallgató sárkány, vagy mi a fene is lehet ez, berohan veled a konyhába, gondos kezek kiszabadítanak. Megmenekültél. Gyorsan, vissza a kis barátomhoz, gondolod, de most jön a fekete leves, azaz a habos leves, egy nagy fehér medencébe merítenek, fulladozol, újra és újra alányomnak, kicsavarnak, öblítenek, jesszusom, ezt már biztos nem éled túl. Egy végső csavarás és pár óra erkélyen lógás után viszont, igen, újra találkozol kis barátoddal. Na, akkor mi  ebből a tanulság? 1. “Quod me non necat me certe  confirmat” (Ami nem öl meg, az megerősít.) 2. ha sétálni indul a kisember, semmiképpen ne legyél a közelben. Csak lapulj a játékdoboz aljára és kerüld a feltűnést....

2010. október 13., szerda

Kossuth téri epizód

Egy félre- vagy nem ismert fajta
Tegnap írtam arról, hogy Budapest főpolgármestere  milyen "szépen" nyilatkozott kutyatartási rendeletében a dobermannokról. Diszkriminatív megjegyzései talán abból erednek, hogy a rendelet ellen egyik markánsan tiltakozó ember két dobermannt tart a 10. emeleten. És innentől nyilván eretnek. Meg biztos a szakértői csapat is veszélyesnek találja a fajtát, ebből következik a boszorkányüldözés. Pedig a főpolgármester is volt roti gazda, de erről a fajtáról is szedi a keresztvizet.
Boncolgattam a korábbi bejegyzésben, hogy az ilyen doberman-ellenes hangulatkeltés mit szülhet. Mert akinek hatalma van beszélni, az hatni is tud másokra. Akár károsan is:( Ilyen befolyás alatt lehetett az a nénike, aki egyik kutyasulis dobis társunk kutyájára támadt a Kossuth tér környékén (hol máshol:)???). Felbukkan a kecses dobilány és gazdanője, és megjelenik a néni is, aki megpillantja a kutyát és abban a pillanatban lendül a lába és jól belerúg. MAJD elkezdi kifejteni az álláspontját, hogy nincs a kutyán szájkosár. Majd újra és újra belerúg. A szép és jól nevelt dobilány tűri a támadást, de végül a gazda unja meg és ölre megy a nyanyával. Szerencsére időben otthagyja és nem lesz baja senkinek a kis dobin kívül, akit megrugdostak. Na jó, pár pofon is gazdát cserélt. De ilyet lehet kérem ma csinálni Budapest belvárosában, hogy odamész valakihez és se szó, se beszéd, belerúgsz a kutyájába. Frankóság:(  Egy kulturált külföldi, dobimentő site, ami reálisan beszél a problémáról. :http://www.gulfcoastdobermanrescue.info/combatting.html

A post képe innen van:
www.google.hu/imgres?imgurl=http://th03.deviantart.net/fs38/300W/i/2008/320/e/4/r8_Dobermann_by_twistofate.jpg

2010. október 12., kedd

Ép lelkületű családok és a dobermann

Ezt már én sem hiszem el. Nem politizálok, nem is érdekel különösebben a téma, ezért nem szoktam politikusok nyilatkozatain hörögni sem. Egészen e hét keddig. Amikor olvasom ám az indexen, hogy Budapest frissen megválasztott főpolgármestere kutya témában nyilatkozik. Ezzel még nem lenne semmi baj, kampányolt Ő már korábban az Illatos úti menhelyért és a felelős kutyatartásra hívja fel a figyelmet.Mégis, ahogy haladok az olvasásban, egyre inkább kerekedik a szemem: " Azt üzenem, hogy ép lelkületű családokban nem dobermannokat, pitbullokat és rottweilereket ölelgetnek a gyerekek és mivel - többedszer mondom - én is állatbarát vagyok, soha senkit nem fogunk bántani, akinek viháncol a kis pointere, vizslája vagy uszkárja. Az idő megmutatja, hogy ez valóban így lesz." Az általa propagált kutyatartási rendelet betartására lenne szigorú illetve kevésbé szigorú variáció, fajtától függően, mivel bizonyos fajtákat egyértelműen veszélyesebbnek tart másoknál, erőteljesen a fajtajelleget helyezve előtérbe, tulajdonképpen kizárva annak lehetőségét, hogy egy "veszélyes" fajta is lehet megfelelően kontrollált. Ld. a teljes interjút, http://kutya.hu/Cikk.aspx?id=5327, amiben többször is szapulja a dobikat (:"dobermannok elől fognak az emberek menekülni az utcán". ), de kapnak a rotik, a pitbullok is. Bezzeg az uszkárok és a vizslák nyájasak, és nem is lesznek megbüntetve, punk tum.

 Nem is tudok szavakat találni. Már a Sziget-ellenes kampányozásnál is meg voltam lepődve. Nem lesz szimpibb ettől sem.... De mégis, muszáj kimondani, hogy riasztó, hogy "szakértők" által megtámogatott véleményével befolyásolni tudja a közhangulatot. És az vajon mit szül majd a fajtával amúgy is előítéletes, szintén tájékozatlan emberek fejében? Erről majd egy következő postban, mert van rá már példa...
Erősen gondolkozom egy tiltakozó levélen.

2010. október 11., hétfő

Nemzeti Dobermann Bajnokság - összefoglaló

Eredményhirdetés
Felvirradt a szombat és hajnalban útrakeltünk Mosonmagyaróvárra. KisBenő még annyira visszaaludt, hogy pizsamában és egy nagyon meleg vállkendőben szorongattam, amíg meg nem álltunk és át nem öltözött nappali ruhába. Az út a korai órák ellenére nagyon kellemes volt, Buddy kutyakorlátja, ami elkeríti a kis fejét az utasüléstől,  már az autópálya felhajtónál kilazult és ledőlt, úgyhogy boldog lehincélésének egész úton tanúja lehettem. Benővel pedig lelkes rácsodálkozással nézegették egymást a kocsiban, mivel a bébiülés ugye menetiránynak háttal van bekötve. Megérkeztünk 8:00ra, kis próba a pályán, majd hosszú várakozás után úgy f 11kor el is kezdődött a verseny, megcsúszott a nyomkövető szám miatt. Buddy a sorban a negyedik volt a BHs kutyák közül, akik végül 7-en tették tiszteletüket. Nagyon szép, felkészült mezőnnyel. Ott volt Tahi Réme O'Nara, Fleur Unreachables, Byron von Gini House a román kennelből, Basa von Karpatia, Portonicos di Altobello, Julie di Modello és persze Buddy boy, azaz Tahi Réme Eliot. Akire Ati már két hete panaszkodott, hogy nem elég koncentrált. Kvázi előrevetítette, hogy nem lesz nagy formában a kutya, de nem hittem neki. Kellett volna. Bádszor a második párban indult, előtte picit pörgettük labdával, de mivel Ő kezdte a helybenmaradást, mire sorra került a pályán, konkrétan, mint egy kis alvajáró, úgy viselkedett. Nem figyelt Atira, pedig láttátok volna anno az eredeti BH vizsgán, olyan volt, mint egy kis sülthal, felcsavarodva Atira, még ki is emelte a bíró, hogy micsoda szép kutya-gazda kapcsolat és milyen örömmel dolgozó kisBádó. Hát most nem akarta ezt csinálni. Kb. a versenyszám 1/3nál kezdett kapcsolni, hogy ja, itt egy ilyen gazda-szerű lény, és a szabadonkövetésnél már erőre kapott, végül mindent szépen megcsinált. Ugye tudjuk, hogy sosincs második esély az első benyomás megtevéséhez, és ez a kezdeti rendezetlenség rányomta bélyegét az egész teljesítményre. Amit nem értettem, hogy többször kitekintgetett a pályáról. A végén mondta tanítómestere, hogy MINKET KERESETT Benőkével. Jól elbújtam, hogy ne zavarjuk meg munka közben, de mégis, láttam én is, csak akkor még nem hittem, hogy a szeme ott van, ahol mi vagyunk, ezáltal nem volt Atin. Idegen volt neki a pálya is, nem mentünk le korábban edzeni. Ez a produkció az előkelő 6. helyhez volt elég...
A nap nagyon szép lett, gyönyörű időnk volt és szép produkciókat láttunk. És közben váratlan dolgokat is, amik benne vannak a pakliban, de kb. 1000ből egyszer jön elő a kutyánál. De mivel ez pont a versenyen, ahol szigorúak a versenyszabályok, elegendő volt ahhoz, hogy a legpatentabb kutya ne a dobogó első fokán végezzen, hanem jóval hátrébb. Aki meg előző nap a pálya tesztnél a legígéretesebbnek mutatkozott, szintén hátul végzett. Szóval volt meglepetés bőven. Nagyon tetszett az őrző-védő munka verseny is, húúú, mi mindenre lehet még megtanítani a Bádót!
Kiskuttyal foglalkozunk tovább, mert jó ez a versenyzés, jó a hangulat, jó a kutyáddal és más dobisokkal együtt lenni, eszmét cserélni, tanulni tőlük, jó látni ezt a sok fenséges, szép, és kicsit lökött kutyát. Köszönet a szervezésért a Mosonmagyaróvári Dominium KKI-nek és Juditnak.
Az eredményeket itt láthatjátok.
http://www.workingdobermann.extra.hu/ndb_2010_eredmenyek.html

2010. október 9., szombat

Állatok Világnapja - összefoglaló

A neves alkalomra csokornyakkendőben
Húúú, jól elmaradtam a beszámolóval, pedig nagyon tuti kis nap volt egy hete szombaton a Vadasparkban. Kivonult a kutyasuli és bemutatót tartottunk. Annyira szeretjük a sulit, hogy nagy lelkesen 14! kutyagazdi jelent meg és masírozott boldogan a gyereksereg áhítatától övezve. Először engedelmeskedtünk, azaz volt csoportban ültetés, fektetés, állítás, behívás, minden ilyesmi. Aztán jöttek az egyedi és páros engedelmességi produkciók, majd csibészelés egy kutyával, két kutyával, fly ball bemutató és a végén közös produkció a gyerekkel. Akik lécekből és hulahopp karikákból az iskola oktatóinak irányításával egy kis akadálypályát építettek, amin a kutyusok végighaladtak. Mindent belengett a cukiság. Buddy nagyon kitett magáért, minden versenyszámban szerepelt. Sőőőt, a végén volt egy magasugró verseny, amit meg is nyert. Na jó, megijedt tőle az egyik kislány, aki az ugrólécet tartotta és jól lejjebb engedte, mikor Bád ugráshoz készülődött. De hát a szabály, az szabály, ő maradt legtovább a versenyben, tehát "nyert".
Nézzétek meg a képeket a lenti linken, fun:)
vhttp://www.budakeszikki.hu/20101002/Budakeszi_Kutyaiskola/bemutato.html

2010. október 8., péntek

Fél fogára sem elég

Holnap lesz a nagy nap, megyünk a Nemzeti Dobermann Bajnokságra versenyezni. Ennek szellemében Buddy csak fél adag vacsorát kapott mesternője tanácsára. A szokásos esti program: labdázás, handabandázás után elérkezett az estebéd ideje. A fémtálkába peregtek a táp szemei, Buddy boldogan hallgatta, de egyszer csak hopp, elapadt a tápfolyam. A szokott adag felénél. Na most mi legyen? Atival figyeltük a jószágot, aki hamar feltalálta magát és elindult a lenti lakrész felé. Mivel ott lakik a tápos-vödör, onnan szokta a gazda felhozni a kaját, néha neki is csurran-cseppen egy kis nasi, ha kipotyog pár szem. Szóval elindult lefelé, gondolta, kiszolgálja magát. Ati a negyedik lépcsőnél utánaszól: Buddy! hova, hova barátocskám? Megáll és kis kudarcán elmélázva nem megfordul, hanem hátsóval felénk felfelé szökdécsel, mint egy nyuszi, akinek rosszul van bekötve a tájoló.
Két órával később lemegyek a konyhába, Buddy felébred és eszébe jut, hogy éhes. Kapar, kiengedem, és megint:) pilinkézik lefelé a lépcsőn. Mert ott lakik a tápos-vödör:)

2010. október 4., hétfő

Nemzeti Dobermann Bajnokság Október 9.

Beneveztük Atit és Buddy-t a Nemzeti Dobermann Bajnokságra, jövő szombaton, október 9-én lesz Mosonmagyaróváron. Már csak 5-öt kell aludni. A BH1-es kategóriában indul, ami annyit tesz, hogy a munkavizsgájának a programját kell megismételnie. Pár hete kezdtük a pontosító edzéseket vele, heti kétszer  nyomulunk a pályán Ildivel, a tanítómesterével. Négy kutyával kell összemérnie a tudását, két csajszival és két fiúval, de a felsőbb kategóriában is többen indulnak (IPO1, stb.). Bővebb infok és a nevezések: 
http://www.workingdobermann.extra.hu/ndb_2010_nevezettek.html,
Szorítsatok!!!!

2010. október 2., szombat

Bojtozás


Ez a bojtozás majdnem olyan, mint a labdázás, csak sokkal könnyebb. Mert egy kb. hajókötél vastagságú fél méteres kötéllel játszuk, melynek két végére bojtot kötött egy nagyon erős ember a kutyajáték-gyárban. Buddy-nak kettő is van ilyen, egy kisebb multicolor és egy piros, eper illatú! A napokban megint több időm lett vele foglalkozni, úgyhogy a ma reggeli labdázás után, délben megint kedve szottyant egy kicsit cseszkerélni minket. Gondoltam, a legegyszerűbb gyorsan kifárasztani, hát irány a bojtozás. Buddy persze gyanakszik, egyfelől, mert nem szoktunk nap közben játszani vele intenzíven, másfelől a teraszon kezdtük a mókát és félt, hogy kizárom. Elővettem a bojtot, majd ledobtam a teraszról, hogy szaladjon utána. De nem mert, csak sikoltozott az erkélyen, annyira vacillált, hogy engedjen-e a "zsákmány" hívószavának, vagy maradjon biztonságban a teraszon, hogy majdnem belebolondult. Végül győzött a "vadász-szenvedély", lerontott a teraszról és hozta a bojtját nagy boldogan. Véget nem érő húzigálásba kezdtünk, úgy kifáradtunk, hogy kapkodtuk a levegőt, pedig utána megnézve az órát, csak 10 perc volt...

2010. október 1., péntek

Családi idill


Már írtam korábban, hogy Benőke érkezése előtt Ati, Buddy és én alkottuk a családot, igazi harmóniában, kitüntett figyelemmel a kis állat iránt. Aztán megszületett Benzi és elkezdtük a nagy gondolkodást, hogyan lesz a szuper trióból egy harmonikus kvartett. A bemutatkozás jól sikerült, de aztán én egy hétre eltűntem az emeleten a kis"egérrel", aki rendszeresen cincogott, vernyogott, sirdogált, néha egészen elképesztő időpontokban. Bádszor ráadásul az izoláció 7 napjában csinálta a munkavizsgát, úgyhogy Ati és az Ő idegei sem voltak nagyon kisimulva. Az első éjszaka jól telt úgy éjfélig, aztán hirtelen nagy bőgés az emeletről, Bádszor pedig, aki ezen hangokhoz nem igen volt szokva, éktelen ugatásba csapott. Ati lent a kutyát, én fent a bébit ringattam. A második estén még ez volt, a harmadikon a kutya éjfélkor a sírásra kikérezkedett, majd elterült a szőnyegen, álmos szemeit szemrehányóan Atira függesztve, hogy "basszus, most már mindig ez lesz???". Ráadásul én is kb. naponta negyed órára hagytam el a gyerekszobát Bádszor-dögönyözés céljából, aminek nagyon örült, de össze sem lehetett hasonlítani a korábbi szoros együttléttel, napi 1-2 sétával, labdázós bolondozásokkal, nagy összeborulásokkal.
De végül  a "gyerekek" szépen összeszoktak. Egyik sem reagál már a másik hangjára élesen, csak  szemlélgetik az eseményeket és egymást. Sőt, Bádi elkezdte szeretgetni Benőkét, és itt nem csak a rendszeres lábpuszikra gondolok. Előfordul, hogy a kocsiban úgy utazunk, hogy Bádszor a csomagtartóban, én a hátsó ülésen a bébivel. Benzi néha megéhezik és akkor megetetem. A meghitt pillanat közben pedig a csomagtartóból előkandikáló dobifej a boldog pillanattól elandalodva (és azért, mert mindig OTT kell lennie, ahol a másik van) a fejemre teszi az állát, vagy a nyakamba bújik. Ha ehhez nem járul nagy lehincélés, csak a finom kis bújás, hát, az annyira cuki, hogy elolvadok. És csak néz a szép szemeivel, hogy "gazdanő, kívánhatnál-e ennél nagyobb boldogságot?"

Rendszeres olvasók