2010. július 26., hétfő

Fürdés

Tegnap mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt. A hirtelen bejött lehűléstől elbódulva Benőkével f11-ig húztuk a lóbőrt, Atiék viszont megtették szokott reggeli sétájukat, zivatar ide, vagy oda.

Amúgy már régóta terveztük, hogy megfürdetjük a kiskutyát, A. meg is vette az ehhez szükséges sampont. Kamillásat.

Szóval felébredek, és jövök le, egy kamillamezőre érkezve. A kiskutya a nagy kamilla szagával ott tündérkedett a konyhában, Ati, mint ki jól végezte a dolgát, a laptopon klimpírozott és ragyogó arccal fogadott: "megfürdettem a kutyát!".

Először dühös lettem, hogy és én??? Miért hagyott ki? Ezer éve erre készülök  hogy majd fondorlattal ráveszem, hogy beugorjon a kádba és szépen letusolom és utána besamponozom, majd újra szépen letusolom, megtörölgetem, megfésülöm és megpuszilom.(1.5 éves és eddig még nem fürdettük meg...)
Na jó...legalább a sztori felelevenítése során hadd éljem meg a történést: Ati kivitte a kutyát sétálni, mert Őkelmét egyáltalán nem zavarja az eső, meglepő módon. Utána labdáztak, közben a kutya bőrig ázott, annyira, hogy tényleg kilátszott a bőre, erre ő besamponozta, majd még egyszer kivitte ázni egy kicsit, aztán behozta. Azt nyilván tudtam, hogy a férfiak nem szokták túlbonyolítani a dolgokat, de ez a Matula bácsi és a "Le a cipővel, éljen a mezítláb" stílus azért még engem is meglepett. Szóval akkor nincs is bő vízzel leöblítve a kutya? "Nincs" feleli..
Akkor FÜRDETNI KELL!! Biztos samponos maradt, győzködtem, bár a kamillás illatorkán miatt efelől nekem sem volt kétségem.
Akkor kezdjük!!! A kádba nem volt hajlandó bemenni, ez hamar látszott. Gondoltam, akkor beáldozom Benőke olcsó műanyag IKEAs kádját, majd kap egy másikat. De Buddy abba sem volt hajlandó belelépni, sőt, a noszogatástól annyira bepánikolt, hogy az ismert dobermannos kulcsolással ráfonódott a jobb lábamra, körmét a térdhajlatom erébe mélyesztve. És csak kapaszkodott, kulcsolódott és nyilvánvaló volt, hogy Ő onnan le nem jön semmiféle erőszakkal. A bőrömön növekvő véraláfutástól és a szúrós fájdalomtól beijedve szép szóval és simivel valahogy lefejtettem, de azért a bal lábam kapott még egy tüzes karcolást.
Szóval a fürdőszoba felejtős. Na irány ki az udvarra, egy lavórnyi meleg vízzel és két műanyag kancsóval. Ott állt a teraszon a kiskutya, mi csutakoltuk, ő pedig remegve szédelgett, mint akit a vesztőhelyre visznek. Komolyan tele volt a gatyája. Nézett bánatosan, olyan  menhelyi kutya tekintettel. Akkor értettem meg ezt a tekintetet, amit néha látok ezeknek a szegény kutyáknak a fényképein, a félelem és a kétségbeesés sugárzik belőle. Buddy kb. az orvosi vizsgálóasztalon szokott még ilyen arcot vágni.

Minden rossznak vége lesz egyszer, a víz hamar elfogyott, Bádó kiszabadult. Boldogan rázogatta a bundiját, majd amikor puha törülközőbe csomagolva ölelgettem, dörzsölgettem és szárított sajtdarabkákkal vigasztaltam, szép lassan felengedett.

De azért komolyan berezelt a fürdetés alatt. Ezt nem gondoltam volna..... Pedig bátorítottuk, vele voltunk, támogattuk, mégis. Na mindegy, legközelebb már jobban fog menni.


Ati a végén azért megjegyezte: hmmmm. az előbb sokkal jobb szaga volt:) Hja kérem...

Rendszeres olvasók