2010. október 8., péntek

Fél fogára sem elég

Holnap lesz a nagy nap, megyünk a Nemzeti Dobermann Bajnokságra versenyezni. Ennek szellemében Buddy csak fél adag vacsorát kapott mesternője tanácsára. A szokásos esti program: labdázás, handabandázás után elérkezett az estebéd ideje. A fémtálkába peregtek a táp szemei, Buddy boldogan hallgatta, de egyszer csak hopp, elapadt a tápfolyam. A szokott adag felénél. Na most mi legyen? Atival figyeltük a jószágot, aki hamar feltalálta magát és elindult a lenti lakrész felé. Mivel ott lakik a tápos-vödör, onnan szokta a gazda felhozni a kaját, néha neki is csurran-cseppen egy kis nasi, ha kipotyog pár szem. Szóval elindult lefelé, gondolta, kiszolgálja magát. Ati a negyedik lépcsőnél utánaszól: Buddy! hova, hova barátocskám? Megáll és kis kudarcán elmélázva nem megfordul, hanem hátsóval felénk felfelé szökdécsel, mint egy nyuszi, akinek rosszul van bekötve a tájoló.
Két órával később lemegyek a konyhába, Buddy felébred és eszébe jut, hogy éhes. Kapar, kiengedem, és megint:) pilinkézik lefelé a lépcsőn. Mert ott lakik a tápos-vödör:)

Rendszeres olvasók