Greenpeace aktivista

Ez a "kinn is vagyok, benn is vagyok, jajj, de nagyon boldog vagyok" nóta nagyon jellemző a kiskutyára. Tényleg, mintha csak erről szólna az életünk, de az biztos, hogy a napi interakciók 60%-át az teszi ki, hogy Buddy-t logisztikázzuk a terasz, az udvar és a konyha között. Biztos elrontottunk valamit, ez nem kérdés, elég sokat foglalatoskodunk ezzel, és sokszor nem konfliktus-mentesen. Az idegeinkre megy, na.
Nappal kint, este bent. De az esték sokszor mozgalmasak, és ezerszer kikérezkedne, majd vissza, ha bírnánk idegekkel. Ati tegnap nem bírta és nem akarta harmadszor is visszaengedni. De ember fia ki nem babrálhat hős Bádóval.
Ahogy érezte, hogy itt bizony kizárás lesz, ráfonódott Ati lábára, azzal a tipikus átkarolós doberman mozdulattal, ami sok bosszúságot okoz a csibészelés alatt is, amikor nem lehet elvenni tőle a csibészkart, hurkát, stb. Annyira ráfonódott, mint egy kétéves az állatkertben az anyjára, amikor megijed az oroszlántól. Ati pedig hűen a jelenethez, a kapaszkodó kutyát lábáról lerázva, de inkább vontatva, próbált bejutni a házba.

Buddy annyira tökéletes a ráfonódásban, hogy kitaláltuk, hogy beajánljuk Greenpeace aktivistának. Nála jobban senki nem tudna ráfonódni kivágásra ítélt ezer éves mammutfenyőkre, kihalásra ítélt állatokra, bármire, amit két manccsal át lehet karolni és szorítani, szorítani, ragaszkodni hozzá, amíg bírja. Megfélemlíthetetlen, erős, kitartása legendás, szeme áldozat-jellegű, de mégis elszánt. Tökéletes a szerepre.