Egy jó nap!

Hűűű, olyan jó délelőttünk volt csütörtökön! Ildivel túrázni mentünk! A teljes létszámot tekintve volt négy legény és három leány, tételesen Ildikó (Buddy tanítómestere), a kisfia, Cora kutyalány, Buddy, Benőke, Ati és jómagam.
Ő is nemrégen lett édesanya és röviddel a kisbaba érkezése után  visszatért az aktív életmódhoz, csak most már a bébivel. Mennek jobbra-balra, kutyáznak, élik az életüket. Ezért is örültem nagyon, amikor a pár kutyasulis találka után felmerült a túra ötlete. Mi is kellett ehhez? Először is a kenguru, amiben a gyerekeket magunkra tudjuk kötni, aztán szép táj, jó levegő és nem utolsósorban a kutyuskák. Merthogy Bádócskát úgy szerettem volna már önfeledten szaladgálva látni egy kutyalány társaságában, szép tájképeket úsztatva a háta mögött.
El is indultunk szépen, Ildi mutatta az utat, amíg nyaralók között haladtunk, a két kutty flexin szaladgált körülöttünk. Ati vitte Bádót, így nekem könnyebb dolgom volt. Aztán kiértünk a szép rétre, és a forráshoz és sz-a-b-a-d-s-á-á-á-g, eleresztettük a két dobermannt. Cora irtóra kihasználta a lehetőséget, nagy köröket róva tért vissza hozzánk, míg Bádócska olyan nyugdíjasan mellettünk poroszkált, néha-néha felmérve, hogy talán ő is elkezdhetne oldódni, de aztán, inkább még nem.
A forrásnál reménykedtem, hogy hátha be tudja lelkesíteni Cora, Bádó talán még 10-re is felgyorsult, de a meleggel és a dobilány adrenalin-szintjével nem bírta felvenni a tempót. Néha csak azért előfutott, hogy az árnyas fűbe vesse magát egy pár másodpercnyi hűsölés erejéig.
Aztán csak mentünk, hegyre fel, völgybe le, jó volt újra érezni az izmaimat és egy idő után már lila karikák sem táncoltak a szemem előtt. Utunk az erdőn át vezetett, ahol Cora sellőként ugra-bugrált és mártózgatott a végtelen pocsolyákban. Na, mondom, itt az ideje, hogy Buddy is renitens legyen, én bizony meg nem tiltom, ha tiszta sár lesz, akkor sem. Hát nem. Bádócska minden akart lenni, csak tiszta sár nem, kényeskedve kerülgette a pocsolyákat.
Erőltetni ezt nem lehet. Nem volt nagy együtt szaladgálás, ugrás közbeni állérintés, összekarolás, birkózás. De volt egy kedves kisBádó, aki vígan jött a gazdáival és Ildivel, akit nagyon szeret, néha előreszaladt, aztán bevárt minket, megszagolgatott ezt-azt és összességében véve úgy láttam, nagyon is jól érezte magát.

Al dente???

Az már biztos, hogy Buddy, fajtájának származását is tekintve  - minden, csak nem olasz. Erről ma is meggyőződhettem. Vacsorára gombás pennét főztem és pár darab nyers tészta kipottyant a konyha padlójára.
Míg Bádó vacsiját készítettem, beengedtem, és egyből megtalálta a földön fekvő száraz tésztákat. Reménykedtem, hogy ez olyan rossz kaja, hogy még Neki sem kell, de tévedtem. Boldogan ropogtatta, semmivel sem lehetett volna elvonszolni onnan.
Elképzeltem, hogy a nyers tészta lecsúszik a torkán és leér a gyomrába és a világ összes gyomorsava sem elég, hogy feloldja azt a végtelen kemény, tűhegyben végződő csövecskét.
De a kutty estére is változatlan formában volt, úgyhogy szerencsére a parasztgyomor ezt is kibírta.
Ui: Ati most jött meg és pillanatra kiengedte a ketreces makit és nézzenek oda, a maradék földön fekvő tésztához szaladt. Hiába, na, olasz dédapja génjei csak ott dübörögnek benne.

Utcai harcosok

Egy ideje már nem került elő ez a téma, de a minap Bádócskát megint kiszemelte egy kutymorgó az utcán. Bizony, kutymorgó és ennek rendje, s módja szerint rá is rontott, erősen morogva és váratlanul. Persze, az ilyen sztorik kötelező elemei, minthogy Bádó pórázon, szabályosan, míg a támadó szabadon, gazdájától 50mre kóricált, mind megvoltak. Ja és az is, hogy a gazda tanácstalanul ténfergett...

Olyan váratlanul történt, hogy Ati köpni-nyelni nem tudott. Nem úgy Bádó. Azon nyomban szembefordult a merénylővel és frankón leugatta a fejét, az el is oldalgott.
Buddy utcai harcos lett. Ha akarta, ha nem. Most aztán csak figyelhetünk, hogy maga ne kapjon kedvet a bunyóhoz. Az első jelek már mutatkoznak, a múltkor a suliban leordított egy közeledő kutyát, meg is kellett büntetni érte....
Szegény Buddy, így lesz a galambból farkaskoma.

http://buddydobi.blogspot.com/2010/07/boksz-zsak.html

http://buddydobi.blogspot.com/2010/06/szuloi-onerzet-videken.html

Cukiság

Kivételesen nem Buddyról.
Egy kedves barátunk beszerzett egy tündéri kis basset hound kutyust! Az alig három hónapos csöppséget látogatóba vitte a cimborákhoz. A kiskutya, az átlagnál messze méretesebb füleit maga után húzva, vonva sétálgatott, elbotolva, rá-rálépve azokra. Belelógott az a fül mindenbe, még a pisilést sem tisztelte:)
A nagy csetlés-botlásra érkezett meg a másfél éves Ábel és nagy örömmel így kiáltott: "Nézd anya, NYUSZI!"

Klónok

Persze a fajtával szembeni elfogódottság, és a kitüntetett figyelem is oka lehet annak, hogy felfedeztük, igenis van hasonlóság  a dobik viselkedése között.
Erről ma a suliban is meggyőződhettem, amikor Bádócska kettővel Branki mellett gyakorlatozott. Branko pár hónappal fiatalabb Bádónál és egy ideje már a nagycsoportba jár, miközben gyönyörű dobilegénnyé cseperedett. Egy kicsit tanulmányozva őket, látom, hogy gazdanője ugyanazon fázisokat éli meg a kutyival, mint amiken mi is keresztülmentünk Bádóval:)
Fektetés alatt pl. minden kutya szépen fekszik és a gazdája felé néz. Nem így a dobik. Füvet rágcsálnak, gyökeret rágcsálnak, illetve fiatalabb korban - mint most még Branko- pórázt rágcsálnak. Vagy magukat nyalogatják, vagy elhevernek a füvön, kb. 60 fokkal elfordulva a többi kutyától és a gazdától, vagy a hátukon hempergőznek. És közben leginkább unatkozva dúdolnak, tutulnak, kurjongatnak és sípolva ásítoznak. Tehát szedte-vedtéskednek. És hozzá az a kis komisz, vicces nézésük, elképesztő.
Aztán van még az elszökdösés. Ebben Branko, akárcsak korábban Bádó, nagy mester. Legalább már rákapott a focizásra, így a labda megpattintására azonnal visszaszalad a gazdihoz és meg lehet fogni.
Vicces, ahogy kiképzőnk mondja, "hát, vannak a kutyák és van a dobermann":), (nekik is van otthon három nagy, három pici), és elnézően ingatja a fejét, hogy tiszta klónok a srácok, már ami a viselkedést illeti. Bár azért hozzáteszi, hogy minden kutyafajtának megvan a maga keresztje:)
De ezeken a dobikutyákon tényleg látszik, hogy egyfolytában azon morfondíroznak, hogyan turpiskodjanak és járjanak túl a gazda eszén:)

Winkler Róbert Kutyaszorítójából (http://www.libri.hu/konyv/kutyaszorito.html ) nem leltem meg  az ominózus frappáns bejegyzést a dobermannról, pedig mindent megmagyaráz két mondatban, ezért csak emlékezetből:  a dobermann egyéves koráig reménytelenül hülye, két éves koráig a klinikai eset minden tünetét produkálja, majd kétéves kora után váratlanul lenyugszik és  jól kezelhető, kedves kutya válik belőle:)

Szóval két éves korukra lenyugszanak.... Mit fogunk akkor csinálni a felszabaduló végtelen energiánkkal? Naná, hogy hozunk egy pici dobit:)


Picture from http://forums.3dtotal.com/showthread.php?t=77059

Camouflage

Azt gondolnám, hogy ezer közül is megismerném a kutyánkat. De a fene sincs felkészülve arra, hogy titkon ásatásokat folytat a kertben, és folyamatos terep rendezést végez a még használaton kívül álló, nyitott garázsban. Lim-lomok, csetreszek, agyagos föld, szebb napokat látott sóderdomb, és összegyűjtött cementes zsákok, mind górcső alá esnek. Buddy fizikailag tanulmányozza a tárgyakat, sőt, bőrpróbát is végez. És az eredmény: az elegáns szőrbundán a fentiek elegyéből képzett por sajátos mintákat rajzol. A múltkor például egy gepárd mintás áldobermann fogadott. Tegnap egy bullterrier, szemén szürke folttal, ma egy kokainbáró, orrközépig porba mártva. Annyira igyekszem megörökíteni ezeket a pillanatokat, de a camouflage-ban jártas  Buddy, a vaku villanásának pillanatában az egy marék lepke formációját veszi fel, és úgy pörög, hogy csak elmosódott csíkok látszódnak a kijelzőn.
Így aztán a jetivel konkurálva, a rejtőzködés nagymesteréről álruhában egyetlen felvétel sem készült. Pedig létezik...

( kölcsönkép: http://thehydrant.wordpress.com/2010/03/07/pippy-ru/)

Dzsentrizés

Pffűűűű, nem látok a pipától. Amikor az ember a maga legnagyobb ellensége, düh, düh, düh, düh...
 Tudom, hogy én voltam, aki magára vonta az égiek haragját. Mert reggelire fekete erdei sonkát ettünk ham&eggsként és annyira jószívű akartam lenni, hogy a kutyának is mentettem egy adagot. Egy teljes szelet sonkát és egy szép napocska tojást. Túlzás, persze, de hát annyira szép momentum volt.
Aztán felgyorsultak az események, és valahogy nem figyeltem az ebre. Jött egy csomó telefon, majd  Benőkével felszaladtam az emeletre, átpelenkázni.
És Ati jön utánam, sziszegve: " Na, most majd egy életre megtanulod, hogy a kutyát ki kell zárni, ha nem vagy vele a lakásban." Valóban, Buddy már egy ideje elvolt magában az udvaron, a nyitott ajtónál. Ami ugye soha nem történik meg. Csak ha rosszban sántikál. És mit hoz Ati a kezében: a négyszer felvett Saucony fehér csodafutócipőm bal párját. Mit párját, torzóját, már ami megmaradt a rezgésbiztos, ütésálló sarkából. 25 ropit ropogtatott el Bádócska 10 perc alatt...
Köcsög kutya. Köcsög kutya...

Bagaméri

Az a jó a nyárban, hogy minden ok megvan a fagyievésre. Rendszeres esti sétáinkat fél hét körül kezdjük, útnak eredünk Ati, Buddy, Benedek és jómagam. Buddy a szokásos flexin rohangászással hívja fel magára az állandó  figyelmet, Benőke pedig azzal, meddig bírja a kocsiban és mikor unja el annyira, hogy csak ölben legyen hajlandó folytatni az utat. Mivel dombtetőn lakunk, erős dombtetőn, ez nagy kihívás.
Ezért a séta fénypontja a fagyizás, ez a séta felére esik. Addig lefelé megyünk és mind Buddy, mind Benő jól bírja.
Tavaly történt még, hogy megálltunk a Szamos cukinál, Bádócska szépen lepihent, én pedig mentem volna befelé választani, amikor megjelenik az egyik eladóhölgy és Buddy-tól lelkendezve megajándékozta egy kis fagyival a tölcsérben.
Azóta előfordul, hogy Buddy-val is fagyizgatunk, persze csak módjával, mert elvileg cukrot nem ehetne a kutya, ahogy a tesómtól hallottam. De egy kis fagyiréteg és a tölcsér biztos nem árt neki.

A Tahi Réme Klán

Ezt már tényleg nem hiszem el, ha más mesélné, azt hinném, mókusvaker.
Pénteken lent jártunk a Balatonon, barátaink vettek egy kis nyaralót, azt mentünk vizitálni, meg vittük Benőkét bemutatni.
Rossz idő, de nem bántam, amúgy sem szeretem a strandot, egy pici babával pláne. De azért büfézni lehet ám. Már reggel a kakaós palacsintát flasheltem az ágyban, hmmm.
De Buddy nem jöhet. Ati szerint nem tudjuk hova tenni, mondjuk ez igaz, de olyan jó lenne, ha végre jöhetne, lenne akkora autó, amibe mindenki belefér.
Egy nap dobermann nélkül.
Szóval ülünk a büfében, egy kis, ott ebédelő kölyök vizslával vigasztalódva, amikor a parton megjelenik egy gyönyörű dobilegény, hetykén sétálgatva gazdái előtt. Bébi a kezemben, úgyhogy kiáltok Atinak, hogy nézd kisdobi,  kérdezd már meg, miből van? Mert ezt így kell ám kérdezni, hogy "miből van?" azaz ki fia borja!
A gazdanője kicsit távolságtartó volt eleinte, amint Ati odalibbent és feltette az ominózus kérdést. És mesélte, hogy ez egy kiállítási kutya lesz, bizony ám, és Magyarország legrégebbi kenneljéből származik és az anyja nem lakik a tenyésztővel, de az Ő kutyája és ritkán van alma, de nagyon szép állat. És a kennel a Tahi Réme. Mire Ati: nem Quinnie a mamája? (http://www.tahireme.com/own-females/quinnie.html) A csaj meglepve nézett és rávágta, de bizony. Szóval Buddy féltestvére:)  Erre mennyi esély van? Hogy pont a Balcsi-parton találunk egy Buddy féltestvért????
Mindig mondom, már korábbról is, hogy kicsi a világ és nagy a Tahi Réme kennel :)

http://buddydobi.blogspot.com/2010/05/varosligeti-csevely.html

Falovacska

Megint meleg van és bejön aludni a kőre. Négy lába előre nyújtva lóg kifelé a téglalap testből, a tetején álló fülekben végződve. Pedig vágatlan fülű a drága, csak a füle is kinyúlik a konyhakőre, szép kis háromszöget formázva. Egy vonalzóval körbe lehetne rajzolni  ..  olyan, mint egy furnér lemezből kivágott falovacska.
És így szuszog együtt a család vasárnap délután, két felnőtt és egy embergyerek a nappaliban, kutyakamasz a konyha-előszobában.

A macskák réme

Olvastam egyszer a dobermannos könyvben (http://www.libri.hu/konyv/a-dobermann-1.html), hogy idejében figyeljen a gazdaember, ha a kutya elkezd kisebb vadak és háziállatok után ácsingózni. Azaz felkeltik figyelmét,  izgalomba jön a látványuktól és kergetni szeretné őket, sőt, az elhatározást tett követi!
Mert akkor nem lehet majd erdőbe vinni az állatot, mert minden rőtvadnak nekiront, és elszalad, és az esetlegesen okozott vadkáron felül még le is lőhetik. Tehát idejekorán elejét kell venni ennek a viselkedésnek.
Erről mondjuk mesélt  a sógorom, Őmaga is boldog dobermann tulajdonos egykor. Sétáltak Cézárral az erdőben, egy igazi erdőben, ahol megjelent egy szarvascsorda és Cézár se szó, se beszéd, lefutotta őket. Letempózta. Mintha látta volna ezt egy vadőr, mert egy másik alkalommal a gazdája mellett békésen sétáló állatot fenyegette lelövéssel. Vigyázni kell, na.
Bádócska még sosem futott le szarvast. Csak a vaddisznókat kergetné szívesen, de szerencsére mindig kerítésen belül van, amikor azok leereszkednek a hegyről a ház mögé, élelemért. Jobb is, nagyon félteném egy ilyen találkozástól...
Viszont annál inkább elkezdett érdeklődni a macskák iránt. Többször is berántottam a fojtót rajta, amikor láttam növekvő érdeklődését, de most már TÉNYLEG kergeti a macskoszokat. A múltkor jövünk haza valahonnan, kutyi kiugrik a kocsiból és a zsákutca végén található házunk felé szaladna. DE! meglát egy macskát és mint akit megcsíptek, utána rohan. Kergeti, kergeti, le a nagy árokba, vissza az útra, a macska el a szomszéd gyepüjében, Buddy pedig utána, felugorva a növénykerítésre. Brrr, ..... kínos. Megy a mórikálás: "Buddy, nem szabad, micsinálsz???"
Tegnapelőtt pedig, amikor kijött velem a bébiülésért az autóhoz, hirtelen előrerohan és hallom ám, hogy a szomszéd kiabál: irány haza. Buddy meg morog. A macskára.
Le kell erről szoktatni kérem. 

Etikett

Buddy ma reggel kint járt a mezőn, szaglászni, kóricálni, labdázni. Atival. Teljesen össze vannak nőve, amióta megszületett Kisbenő és szinte alig tudok Bádizni.
Szóval megjöttek az imént, bejön, örömmel üdvözölném, hogy "mesélj, mi volt?", de oda se néz, elkezd inni.
Majd eloldalog mellettem, mire ráförmedek: "És, köszönni ki fog?"
Ez tényleg érti a beszédet. Odajött, nekem tolta a vizes-szájas fejét és beledörgölőzött az ölembe, hogy " gazda, itt vagyok, köszönök én ám!"
Na azért:)


Ati most mondja, hogy még nem reggelizett.... hahaha, mindjárt ide bírt jönni a kajáért:) Kis győzelem, de győzelem:)

Fürdés

Tegnap mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt. A hirtelen bejött lehűléstől elbódulva Benőkével f11-ig húztuk a lóbőrt, Atiék viszont megtették szokott reggeli sétájukat, zivatar ide, vagy oda.

Amúgy már régóta terveztük, hogy megfürdetjük a kiskutyát, A. meg is vette az ehhez szükséges sampont. Kamillásat.

Szóval felébredek, és jövök le, egy kamillamezőre érkezve. A kiskutya a nagy kamilla szagával ott tündérkedett a konyhában, Ati, mint ki jól végezte a dolgát, a laptopon klimpírozott és ragyogó arccal fogadott: "megfürdettem a kutyát!".

Először dühös lettem, hogy és én??? Miért hagyott ki? Ezer éve erre készülök  hogy majd fondorlattal ráveszem, hogy beugorjon a kádba és szépen letusolom és utána besamponozom, majd újra szépen letusolom, megtörölgetem, megfésülöm és megpuszilom.(1.5 éves és eddig még nem fürdettük meg...)
Na jó...legalább a sztori felelevenítése során hadd éljem meg a történést: Ati kivitte a kutyát sétálni, mert Őkelmét egyáltalán nem zavarja az eső, meglepő módon. Utána labdáztak, közben a kutya bőrig ázott, annyira, hogy tényleg kilátszott a bőre, erre ő besamponozta, majd még egyszer kivitte ázni egy kicsit, aztán behozta. Azt nyilván tudtam, hogy a férfiak nem szokták túlbonyolítani a dolgokat, de ez a Matula bácsi és a "Le a cipővel, éljen a mezítláb" stílus azért még engem is meglepett. Szóval akkor nincs is bő vízzel leöblítve a kutya? "Nincs" feleli..
Akkor FÜRDETNI KELL!! Biztos samponos maradt, győzködtem, bár a kamillás illatorkán miatt efelől nekem sem volt kétségem.
Akkor kezdjük!!! A kádba nem volt hajlandó bemenni, ez hamar látszott. Gondoltam, akkor beáldozom Benőke olcsó műanyag IKEAs kádját, majd kap egy másikat. De Buddy abba sem volt hajlandó belelépni, sőt, a noszogatástól annyira bepánikolt, hogy az ismert dobermannos kulcsolással ráfonódott a jobb lábamra, körmét a térdhajlatom erébe mélyesztve. És csak kapaszkodott, kulcsolódott és nyilvánvaló volt, hogy Ő onnan le nem jön semmiféle erőszakkal. A bőrömön növekvő véraláfutástól és a szúrós fájdalomtól beijedve szép szóval és simivel valahogy lefejtettem, de azért a bal lábam kapott még egy tüzes karcolást.
Szóval a fürdőszoba felejtős. Na irány ki az udvarra, egy lavórnyi meleg vízzel és két műanyag kancsóval. Ott állt a teraszon a kiskutya, mi csutakoltuk, ő pedig remegve szédelgett, mint akit a vesztőhelyre visznek. Komolyan tele volt a gatyája. Nézett bánatosan, olyan  menhelyi kutya tekintettel. Akkor értettem meg ezt a tekintetet, amit néha látok ezeknek a szegény kutyáknak a fényképein, a félelem és a kétségbeesés sugárzik belőle. Buddy kb. az orvosi vizsgálóasztalon szokott még ilyen arcot vágni.

Minden rossznak vége lesz egyszer, a víz hamar elfogyott, Bádó kiszabadult. Boldogan rázogatta a bundiját, majd amikor puha törülközőbe csomagolva ölelgettem, dörzsölgettem és szárított sajtdarabkákkal vigasztaltam, szép lassan felengedett.

De azért komolyan berezelt a fürdetés alatt. Ezt nem gondoltam volna..... Pedig bátorítottuk, vele voltunk, támogattuk, mégis. Na mindegy, legközelebb már jobban fog menni.


Ati a végén azért megjegyezte: hmmmm. az előbb sokkal jobb szaga volt:) Hja kérem...

Boksz-zsák

Többször írtam már mindenféle neveletlen kutyák támadásairól, hogy tkp. megtámadják az én jólnevelt, okos Buddy-mat, aki a fegyelmezett, preventív viselkedésünk miatt nem tud kellően védekezni. Tehát olyan, mint a boksz-zsák gyerekek a suliban, akiket fejjel lefelé kukákba dobálnak, meg elveszik a szendvicsüket, meg minden. Pedig egy dobermann, szóval semmi köze ehhez az image-hez. De hogy derüljön ki, hogyan bátorítsuk úgy, hogy tudjon egy játszmát nyerni, de mégse szokjon rá a verekedésre?
Az élet igazolta, hogy a kutya jó kis ösztönlény. Ati sétáltatta a kis drágát a minap és látta, hogy a szomszédasszony a kanyar tövében álldogál a két nagy kutyájával. Vele mindig nagyon könnyű, meglátjuk egymást, és ki jobbra, ki balra, ha Ő van közelebb a kapujukhoz, beviszi a két giganto állatot- egy rotweiller és egy erdélyi kopó (Latabár:)), ha mi, visszamegyünk Bádóval, amíg elmennek.

Na, most is így lett volna, de Bádócska lecövekelt egy kis füves részen, pont a házukkal szemben az úttest túloldalán. És nem ment tovább, ott akarta a dolgát végezni. Ati meg nem látta, hogy a kapuból takarásban vannak. Úgyhogy a szomszédasszony ki a két kutyával, és a roti egyből nekirontott Bádónak, kitépve gazdája kezéből a flexit.

És lőn, felnőtt a kis kankutyánk. Szembefordult vele és úgy leugatta a fejét, meg úgy visszavágott, hogy a Roti megtorpant, majd meghátrált, és gazdájának hamar sikerült visszahívni.
Bádó nem boksz-zsák többé!!!!!

Kutya meleg...

Na most már értem a mondást, hogy "kutya meleg van". Mert Buddy  - fajtájához hűen - szintén a meleget utálja. Nem szereti, nem bírja, szenved tőle, kitikkad. Télen olyan elemében van, sőőt, még az esőt sem bánja, kint bír ácsorogni perceket... De a meleg, na az szétszedi. A múltkor a kutyasuliban az engedelmességin is elpattant a fekvésből és keresve egy árnyékos helyet, lehuppant oda. Az oktató mondta is, hogy ne "kapjon ki", mert okos kutya ez, tudja, mi a jó neki. A napon fekvés pedig nem.
És napok óta hőség van, már másodszor idén nyáron. Mi lesz még itt?
Maga még csak beásogatja a testét a terasz alatt a földbe, vagy elbújik a garázsba, vagy a diófa árnyékába, de velünk is akar lenni, és a lakásban nincsen diófa, sem ásnivaló gödör. Akkor mit lehet csinálni szegény párával?

Egyszer tavaly úgy jött ki a lépés, hogy Ati éppen a kertet locsolgatta és Buddy elkapdosta a vízsugarat.  Ezt a vizezést imádja csinálni, csak akkor még nem tudtuk, hogy felhevült testtel, hosszabb ideig nem kellene hagyni. Fél óra sem telt bele, a kutyi összeomlott, köhögött, folyt az orra és úgy elterült a teraszon, hogy ölben ápolgattam éjfélig.  Ment a kamillatea, méznyalogatás kanálról, húsleveske, és két nap alatt összeszedte magát, de mint hűtési technika ezt azóta nem alkalmazzuk.
Akkor mi marad még? BOROGATÁS. Egyik nap behoztam, és egy szép sárga szivacsos, vizes törlőruhával áttöröltem (az ásott gödör nyomait eltüntetendő). Először nem értette, de a többszöri váltott hideg vizes kendőcske alá aztán boldogan tolta be a fejét, a kis pofáját és hálásan lihegett rám.
Tegnap aztán elképesztő meleg lett. Nem volt elég a kis kendőcske. Bevizeztünk langyos vízzel egy polot és azt terítettük a kutyira. Mint egy lovacska az Ascott-i derbyn, úgy parádézott új "ruhájában" és boldogan hűldögélt.


Kutyahűtési tippek itt:  http://www.tappancsvilag.hu/?oldal=general&menu_id=1&submenu_id=10,287&actual=287

meg itt is: http://labrador.field.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=63

Grace Klinika

Na tessék, Buddy kedden a klinikán járt Atival. Majd megőrültem a várakozástól, amíg hazaértek Székesfehérvárról. Tudniillik, megyünk ZTP vizsgára - német tenyészalkalmassági vizsga - http://www.hdk.hu/node/124) , és ahhoz szükségeltetik egy csípőröntgen, hogy igazolja, a kutyus diszplázia-mentes. Ehhez viszont el is kell altatni szegénykét, mert nincs az a röngtenasszisztens, aki elérné, hogy mereven maradjon a felvétel alatt egy ilyen egérkutya. És jó felvételt csinálnak a székesfehérvári kórházban. Fontos a jó/pontos felvétel, mivel ki kell küldeni Németországba elbírálásra.
Szóval egy csomó dolog, amin idegeskedni kellett és lehetett. És nem tudtam menni Velük, mert Benőkét nem akartuk végigcibálni a 40 fokban, majd órákig várakoztatni egy kutyákkal és macskákkal teli helyen. Tehát maradt az otthoni aggódás.

Atiék rendben megérkeztek, a kiskutya megkapta a koktélt és máris aluszkált, a rutinos orvos és röntgenasszisztens pedig elkészítette a felvételeket a jószágról. Igen ám, de mondják, hogy az altatás után nem érdemes adni neki "ébresztőt", hanem meg kell várni, hogy magától felébred. Hát Bádócska nem siette el, majd 3 órát kórházaztak. A csípőröntgen jól sikerült, szép a csontozata a kiskutyának, nagyon jó hír!

Ati mesélte, hogy a kórház ( http://alphavetallatkorhaz.ning.com/) tényleg olyan volt, mint Noé bárkája. Konkrétan telis teli állatokkal. A röntgenhez vezető folyosót elborították a radiátorokhoz kötött, ébredező kutyusok, macskeszok. Volt  egy macska pl., aki éppen infúziót kapott. Gazdája sírós hangon elmesélt sztorija szerint már 150 ezerben volt a kezeltetése szegénynek... A kis állat azzal "hálálta meg" a gondoskodást, hogy széjjelkarmolta az asszisztenst, amikor eltávolította belőle a zsinórokat. Szegény pára.
És volt egy kis patkány, akit injekcióra hoztak(!). A gazdija egy áttetsző műanyag gömbben szállította és a szurizás alatt a farkánál fogva lógatta, úgy kapta meg a szükséges dózist! Őrület...

Bádócskánk viszont szerencsésen hazaért. A megpróbáltatásokat és az altató hatását még egész nap hevergette ki, sokat aludt a lábunknál. De estére, a meleg utáni enyhüléssel egyidőben visszatért vehemenciája és követelte a már reggel is kihagyott  etetést. Úgyhogy jól megpakoltam a tányérkáját és boldogan lefetyelte a zöldséglevest táppal.
Cuki Buddy. Mostantól pedig kezdheti a szakmai felkészülést a ZTPre, ahhoz nagyon is ébren kell lenni.

PS: Hűűű, és az asszisztens bizony azt mondta, hogy Ő is szeretne dobermannt és hogy sok dobi jár hozzájuk, DE ILYEN SZÉP KUTYÁT BÍZ MÉG SOSEM LÁTOTT!!!

Labda....

Buddy és a labda, két elválaszthatatlan dolog. A labda olyan neki, mint a drog, a kolbász, vagy a korbács, lehet vele fegyelmezni, lehet vele jutalmazni, lehet 100 csábító szukalány is a környéken, vagy 100 ennivaló macska, a labda mindig győz.
Korábban komoly labdacsatákat vívtunk, két egyforma, zsinóron lógó kis tömör gumilabdájával. Húzkodtuk előle, sziszegtünk neki, forgattuk, pörgettük, eldobtuk, visszahozta, lábunk között szaladt át, szóval volt minden. Nagyon fel lehet pörgetni vele Bádócskát, de észnél is kell lenni, mert gyors, mint a villám, harapása pedig, hmmm, még véletlenszerűen is, emlékezetes. Aztán most itt van a nagy meleg és hamar kifárad a labda visszahozásban, annyira sprintel egyik oldalról a másikra, hogy 10 dobás után már lóg a nyelve. És megtanulta, hogy akkor inkább nem adja oda a labdát, hanem a szájában tartva figyeli, hogy el ne vegyük, közben meg pihen és néha izgatottan rágcsálja. Kevés az időm mostanában erre a kisbaba miatt, úgyhogy pörölök vele, "hozd, add ide, "stb, de ha Felé indulok, elegánsan odébbszökell. Ati mondja, tegyek úgy, mintha nem érdekelne már az egész, és a másik labdácskát lazán a lábam mellett lóbálva induljak meg a ház felé. De hát nagyon gyors, mondom, beleharap a combomba:) Dehogy, ez mindig beválik, felel életem párja és még ki sem mondja, a kutyus már ott lóg a combomon, 1 mp. múlva pedig a labda a szájában. Jó tipp, közzzzzzi máskor is.

Csoki

Buddy kebelbarátja, Csoki, egy nevéhez méltón csokoládészínű, labrador fiú. Amikor Bádó még kicsi volt és korán reggel keltünk hozzá (azóta is korán kelünk, csak már megszoktuk:)), kivittük a kertbe szaladgálni. Az utcánk végén pedig rendre feltűnt Csoki a gazdanőjével, egy nagyon kedves, fiatal nagymamával, akivel hamar összebarátkoztunk. A kutyák is.
Csoki kicsit túlsúlyos, ezért az elején tartottam tőle, hogy túl nehéz játszótárs lesz az akkor még csak 5 hónapos Buddy-nak, de ezek azóta is annyira szeretnek együtt játszani, hogy csak na. Csoki duncusságából fakadóan lassabb, de végtelenül szelíd, ezért jól tűri Bádócska nyargalászását, ráugrálását, mackós fejének pofozgatását, nyálazását. Férfiasságától is megfosztották, ezért tényleg nincsen konfliktus, mint egy szelíd nagybácsi és féktelen unokaöccse, úgy megy a móka.
Mostanában Benőke miatt átalakultak a reggelek, nem fér bele Csoki, a séta és a labda is, úgyhogy ritkábban játszanak, de minden reggel jönnek köszönteni Buddy-nak, és mi minden este megyünk Csoki kerítéséhez, ahol megy a boldog handabanda.

Greenpeace aktivista

Ez a "kinn is vagyok, benn is vagyok, jajj, de nagyon boldog vagyok" nóta nagyon jellemző a kiskutyára. Tényleg, mintha csak erről szólna az életünk, de az biztos, hogy a napi interakciók 60%-át az teszi ki, hogy Buddy-t logisztikázzuk a terasz, az udvar és a konyha között. Biztos elrontottunk valamit, ez nem kérdés, elég sokat foglalatoskodunk ezzel, és sokszor nem konfliktus-mentesen. Az idegeinkre megy, na.
Nappal kint, este bent. De az esték sokszor mozgalmasak, és ezerszer kikérezkedne, majd vissza, ha bírnánk idegekkel. Ati tegnap nem bírta és nem akarta harmadszor is visszaengedni. De ember fia ki nem babrálhat hős Bádóval.
Ahogy érezte, hogy itt bizony kizárás lesz, ráfonódott Ati lábára, azzal a tipikus átkarolós doberman mozdulattal, ami sok bosszúságot okoz a csibészelés alatt is, amikor nem lehet elvenni tőle a csibészkart, hurkát, stb. Annyira ráfonódott, mint egy kétéves az állatkertben az anyjára, amikor megijed az oroszlántól. Ati pedig hűen a jelenethez, a kapaszkodó kutyát lábáról lerázva, de inkább vontatva, próbált bejutni a házba.

Buddy annyira tökéletes a ráfonódásban, hogy kitaláltuk, hogy beajánljuk Greenpeace aktivistának. Nála jobban senki nem tudna ráfonódni kivágásra ítélt ezer éves mammutfenyőkre, kihalásra ítélt állatokra, bármire, amit két manccsal át lehet karolni és szorítani, szorítani, ragaszkodni hozzá, amíg bírja. Megfélemlíthetetlen, erős, kitartása legendás, szeme áldozat-jellegű, de mégis elszánt. Tökéletes a szerepre.

Empatikus a kutyám

Annyira édi a Buddy kutya. Párszor már én viszem sétálni, miután kisBenedek elérte a 2 hónapos kort és kiszámíthatóbbá válik az alvása, ráadásul pont reggel, úgyhogy tudok jönni-menni a kutyóval.
Az útvonalunk mostanában egy "kis kör", ami le a meredek dombon, szagolgatás jobbra-balra, köszöngetés a kutyáknak, van egy zsemlearcú kis törpilla, egy torzonborz ónémet, egy dobi/dog fejű  szépkutya, majd jön a temető, szagolgatás, át a keresztutcán, és fel a másik dombon. Itt is van egy csomó kutyahaver, akiknek mind lehet köszönni és persze ezerrel szagolgatni.

Tegnap megfordítottam a sorrendet és a túra végére maradt a meredek domb, amin feljönni azért nem kis kunszt. Meleg is volt, ki is tikkadtam és nem tudtam felvenni a tempót az urasággal. Megálltam szusszanni egyet, és lőn, a kiskutyóm visszanéz a domb tetejéről kifáradt gazdájára, konstatálja, hogy ez bizony készen van, majd VISSZAJÖN értem, megszagolgat, és bátorít, hogy biz' fel bírok menni én ezen. Ilyen ösztönzéstől szárnyra kapva összeszedtem magam, és uzsgyi.

Ha anno tesin így motiváltak volna, ma élsportoló lennék:)

"Szülői" önérzet vidéken

Kicsit kezdek vonalas lenni a kutya etikettel kapcsolatban. Azzal, hogyan kell a kutyát tartani, hogyan kell nevelni és hogyan kell a közösségbe vinni. Kutyaközösségbe és emberközösségbe.

Jó múltkorában írtam már a farkaskutya támadásról, amikor a saját kerítése mögül előrontó, férfivá érett kutya támadt Buddy-ra, akinek pórázát hirtelen elengedve próbáltam legalább a védekezés lehetőségét megteremteni. Én a földre estem, aminek 8 hónapos terhesen annyira nem örültem, még kevésbé a kutyámat tépázó idióta négylábúnak. A helyzet megoldódott, kerítést csináltak, de a kutya a haverkutyával rejtélyes módon néha megjelenik esténként a kerítésünknél Buddy-t idegesíteni... Lehet, hogy nála van a kapunyitó...

Azóta több ilyen - bár kevésbé heves - epizódunk volt, ami a következő forgatókönyv szerint zajlik:
Séta kisBádóval, aki flexi pórázon, szögessel vagy valamilyen egyéb nyakörvvel sétál. A flexi 8 m, tehát tud szabadon szagolgatni, futni vele, stb. Aztán megjelenik egy gazda, előtte 10-20m-rel póráz nélkül egy kutya. Jobb esetben lány. Rosszabb esetben kan. Előbbi odafut és ha jámbor, játszani próbál, Bádó meg elkezdi kitépni magát a kezünkből, hogy hadd ugrabugráljanak. Ha viszont fejlett fiúkutyát dob a gép, az alábbi a menetrend: Meglátja Buddy-t. Felemeli a farkát. A gazda  nem kapcsol. A kutya megindul. A gazda elkezdi szólongatni. A kutya beturbóz és rohan felénk, le se fütyülve a gazdát. A gazda, látva, hogy itt no kontroll,  odaszól: " öööö, ezek össze fognak kapni, összeugranak". El lehet lamentálni ugye a dolog verbalitásán, ami egy kölcsönösséget feltételez. Pedig akkor még csak az egyik van akcióban. A másik, Bádócska nyugodtan ül a lábunk mellett, mert mindig odaparancsoljuk, hogy időt hagyjuk a gazdáknak, hogy összeszedjék a kutyájukat. Hiába. Jön a rárontás az ülő kutyára, akit időközben át már nem lehet szerszámozni, tehát gyorsan elengedjük a fél kilós flexit és Buddy, mint egy kis lehorgonyzott hajó a nehezékével, elkezd védekezni, miközben Ati hessegeti a támadó kutyát... és szidja a gazda felmenőit.
Nálam az is megtörtént, hogy a hólapátolós, decens habdaueres néni - akinek a kutyája szintén a lábam mellett ülő kutyámra támadt - a segítségkérő sipálokásomra felnézett a hóhalom alól, és közölte: mindig a hisztérikus gazdák váltják ezt ki. Akkor elkezdtem rugdalni a kutyáját, Ő is kapcsolt, hogy egy ülő kis Buddy-t próbál csócsálni a Buksija és a hólapáttal (!!!) megpróbálta Buksit levakarni Buddy-ról. Majd a helyzetet megértve elkezdte a Buksikáját vizsgálgatni, hogy nem sérült-e meg. A kis Buksit azóta is minden nap látom a kerítés mögött, LÁNCRA VERVE.... Jó kis motivált, egészséges lelkű kutyus lehet szegény.

Olyan az egész, mint a szülői értekezleten. "Anyuka/apuka, Pistike verekszik",   "Neem, tanítónéni, azt a Zolika kezdte. A Pistike otthon is mindig annyira jó...." " De hát most is éppen veri a Zolikát"... "Tanítónéni, kell a szabadság a Pistikének. Annyi benne a feszültség"...
BUMM, kör bezárult. Csak itt a Pistikék 40-50 kg-os kankutyák, erős fogakkal, nagy vehemenciával és a kötelező oktatás teljes hiányával.

Most egy három kutyát befogadó, a hegyen élő "bodhiszattvával" vagyok helyzet-vázolási fázisban, akinek meggyőződése, hogy a kutyái csak reggel 5 és 6 között jönnek ki a kertből, akkor is csak a kis keresztútig ereszkednek le, "utána már nem, mert azt már nem ISMERIK...". Kár, hogy 8-kor találkozom velük az utca felénél, ahol kertes házak kerítései mögé zárt kutyákat idegesítenek. Három kutya szabadon. De a gazda szerint Ohm és "peace and love" és világbéke. Mert persze az ő kutyái is jámborak. Csak nem emberek. Ja? 

Azzal kezdtem, hogy vonalasak vagyunk. Igen, ez tuti. Bádót heti kétszer kutyasuliban képezzük és heti egyszer edzi az oktatója. Engedelmességi vizsgát tett. Most készül a ZTPre. Ez nem "az én gyerekem bezzeg" sznoblistája, hanem annak érzékeltetése, hogy egy kicsit megismertük a kutyázást. A suliban hetente látom, hogy a korábban jámbor állatkák egymásnak ugranak, cincálják egymást, mert éppen olyan az idő, mert ivarérett lett, mert tüzel a szomszéd, mert akármi. Az agresszió  rossz szokás, büntetetendő.  
Nem hagyjuk, hogy "lejátsszák", bármennyire az a közhiedelem, hogy ez a jó viselkedés.
Mert a "kutyázás", ahogy a szaknyelv hívja, a dominanciát erősíti a kutyában. Azt, hogy a verekedés jó... és mivel jó erősnek érezni magukat, rászoknak.
Bádó sem egy nyámnyila, elhihetitek, ezért sem szeretném, ha rákapna ennek az ízére, csak csupán azért, mert úton-útfélen belekötnek.
Na, aki tud erre egy jó megoldást, írja meg nekem, mert most még nem látok a pipától.

Tippek kutyaneveléshez: http://www.haziallat.hu/kutya/viselkedes/


Ui: most kaptam a hírt, egy barátnőmet reggeli futás közben megharapta a Börzsönyben egy kutya, aki a hiányos kerítésük mögül tört ki. A madzagját elrágó(?) kutya gazdájának lelkifurdalása van, és felajánlotta, hogy a lány, a harapott lábáért és a tetanuszért cserében, kárpótlásul lovagolhat a tanyájukon, idomított lovaikon ??????
Lehet, hogy csak lovakat kellene tartania.... asszem.

Hamis a kutya?

Nem tévedés, jól írtam, nem egy skót névről van szó (Hamish), hanem egy lakhelyünkön dívó kifejezésről, amit más máshol is hallottam, de még sosem kérdezték meg ennyiszer az én kutyámról.
Sokat sétálunk a kis jószággal, és először egy távoli szomszéd vetette fel a szokásos fejbiccentős köszönés után azonnal: "Hamis a kutya?" "Mondom már, egyrészt ez mit is takar? Másrészt meg már miért is lenne hamis?" Ahogy találóan megfogalmazzák az alábbi cikkrészletben : http://tervueren.centrumnet.hu/tervueren_hirek/hamis_kutya/&c=addfav&fav=1&lang=1

„Hamis ez a kutya?” – hangzik el olykor a kérdés, de a városi ember már nemigen érti. Legföljebb vigyorogva tréfálkozik: „Nem kérem, valódi” – pedig aki kérdezi, nagyon is jól tudja, mirõl beszél. Hamisnak ugyanis a harapós kutyát hívták, s hívják sokfelé, fõképp faluhelyen még ma is. Ebben a szóban benne rejlik valami kiszámíthatatlanság is: hogy az ilyen kutyánál soha nem lehet tudni."

Szóval ennyi előítéletet lepörgetve a fejemben, elkezdek VÉDEKEZNI, hogy a mi kutyánk milyen jámbor, milyen aranyos, szereti a jó szándékú embereket, stb, stb. Mert ennek a hamis szónak tényleg olyan negatív, sunyi üzenete van, mintha a kutya odasomfordálna a gyanútlan járókelőhöz és bumm, jól beleharapna a fenekébe.
Mindegy, az első alkalommal elkönyveltem a távoli szomszédot egy tájékozatlan, a kutyavilágban járatlan embernek, aki nem ismeri az én csodakutyámat és sztereotipizálja a dobermannt, meg amúgy is bal lábbal kelhetett fel.

Aztán ugyanezen 60-as korosztállyal volt még két hasonló epizódom. Séta, bácsika a járdán, Buddy-t hozzám parancsolom, Ő jön engedelmesen, vezetem a kutyát szépen magam mellett, elhaladunk a bácsi mellett, mire ő:" Na, na, csak nem hamis a kutya?"
Mi vaaaaan? ugyanúgy kérdezem, hogy - már miért lenne hamis? De semmi válasz, csak fejingatás.

A következő hasonló eset után elgondolkodtam és elkezdtem valamiféle összefüggést látni a dolgok között.

Tudniillik, megyünk az utcán, ahol általában iskolázatlan, póráz nélküli, vagy pórázon cibált kutyik vannak, akik odaszaladnak mindenkihez és jobb esetben békésen odébb állnak. Én meg ehhez képest határozottan odahívom a kutyámat, a lábam mellé parancsolom, távol tartom a járókelőtől, tehát nyilván veszélyesnek tartom és megelőzöm a bajt. Nem azért teszem mindezt, mert iskolázott, pedáns kis állatom van és én meg egy penge gazda vagyok, aki az élni és élni hagyni elvét követve kulturáltan kutyázom. Hanem jól odahívom =tehát hamis.

Lehet, hogy tényleg a fajtával kapcsolatos rossz beidegződés teszi amúgy.... Egyszer a Normafán  szabadon engedtük a kutyát és úgy sétáltunk. Egy hajléktalan néni éppen a szalonnás rántottáját sütötte egy pad mellett összeállított kis tűznél. Buddy nyugodtan elszalad mellette, mire a nő felnéz és odaveti: "Kivégzőosztag"... hmmm.

Akkor már inkább legyen hamis, nem? Majd én is ezt fogom felelni, a fent idézett cikk faviccét idézve: "nem hamis. Nagyon is valódi." Muhahahaha.

Teli van, mint a déli busz

Megjöttek a szúnyogok. Szúnyogháló ide, vagy oda, minden este fél órát hajkurásszuk a dögöket, majd visszazuhanunk a TV elé, míg Benedek békésen szunyókál a másik szobában. Majd két perc múlva újra az idegesítő döngicsélés, villany fel, újság elő, és indul a hajsza.
Már nem értettem, mitől van ennyi szúnyog, de tegnap este Bádócska csak egyet hisztizett a lefekvés előtt és alig is volt szúnyog és kezdett a dolog gyanús lenni.
Ugyanis... általában minden este többször is ki kell menni hozzá, már ezerszer írtam erről, úgyhogy most nem is részletezem a dörömbölést, és döntést, és társait.
De ha kimegyek hozzá, látom, hogy egész szúnyogerdő hentereg a kiskutyán is. MAJD, AMIKOR BEHOZZUK, a szúnyogok, mint egy buszon, beutaznak vele a jó meleg lakásba, majd felröppennek a lépcsőn és máris rajtunk lakmároznak.
Gyanús ez a Buddy nekem. Lehet, hogy csinált egy turisztikai irodát: last minute, last minuet, elviszem a vacsorához szlogennel. Összeverbuvál egy csomó szúnyogot, azok ráugranak a bundájára, hisztizik egyet, behozzuk, a szúnyogok "kiszállnak", Buddy újra kikérezkedik és jöhet a következő menet. Nem tudom, hogyan fizetnek neki, de valami van, az biztos...
Csak remélni merem, hogy Őt nem zabálják agyon...

És ha már a kutya-szúnyog kapcsolatáról szól ez a post, egy agyament kép egy igazi szúnyog-kutyáról:)
 http://ihasahotdog.files.wordpress.com/2008/07/funny-dog-pictures-mosquitos-do-not-go-to-the-vet.jpg

Gyász és tehetetlenség

A. hozta a hírt a kutyasuliból, hogy két kutyát megmérgeztek a múlt héten.

Nevük, életük, karakterük, történetük volt, nem írom le, hogy inkognitóban maradjanak.

A "testvérek" két szőrmók fajtatiszta gyönyörűség. Gazdáik egy fiatal pár, akik először a nagyobbal iskoláztak, majd fél év múlva érkezett a kicsi. És büszkén néztük, ahogy a bébi csoportban egyre ügyesebb.
A kicsi még nem volt 6 hónapos, és ha láttál már tündéri kutyát, akit nem bírsz otthagyni, mert egyfolytában dögönyöznéd, hát Ő az volt.
A kicsi meghalt... A szakember ilyenkor csak annyit mond, reméli, nem szenvedett sokat...
A nagyobb infúzión van.

Ki az az elvetemült, aki ilyet csinál? Kit visz rá a lelke, hogy megmérgezzen egy kutyát? Ráadásul egy tündéri, medvebocs külsejű kölyköt? És miért???

Ilyenkor elvesztem a hitem a világban, abban a részében, amit emberek működtetnek. És nem bírok szabadulni az érzéstől, ha belegondolok, milyen lehet most a gazdáiknak.

Isten Veled kis drága, remélem, ha újjászületsz, egy jobb világba érkezel... és szorítok a nagyobbnak, hogy gyógyuljon fel és soha ne bízzon másban, csak a gazdáiban.

JÓ HÍR AZÓTA:  a nagyobb kutyó felgyógyult és már újra jár iskolába!!!

Döntés

Hát ezt muszáj még leírnom, mert megint megtörtént.
Tegnap sikerült kicsikarnom kisBádóból, hogy ELDÖNTSE, kint szeretne lenni, vagy bent. Esküdtem volna, hogy tényleg tudta, mit csinál, ezért este Atinak is prezentálni akartuk.
Fejét csóválva állt a kísérlet előtt és azt mondta "Na kisBádó, nézzük, pszichológus gazdanő mire megy Veled" és láthatóan nem nagyon hitt az egészben. Felállítottam hát Bádót, mikor eljött az este és lefekvéshez készülődtünk, és mondtam neki "Na, döntened kell kisBádó, kint maradsz, vagy a ketrecbe mész? ". Bádó nézett rám, majd lefeküdt a szőnyegére, Ő márpedig nem dönt, jó Neki itt a szőnyegen, rágcsálva a valamit. De nem engedtem a 21-ből. Mutattam az ajtó, majd a ketrec felé és szólongattam "mit választasz?". Egy darabig ez ment, Ő próbált kibújni az egész alól elterelésekkel, szőnyegre futással, lábam körüli tekergőzéssel, végül odasietett, elém áll és kicsit sírósan rám vakkantott , hogy lcci ne kelljen dönteni, hadd ússzam meg.
De kellett:) Újra feltettem a kérdést. "mit szeretnél, kint vagy bent? ketrec vagy udvar, ketrec vagy udvar" és láss csodát, megindult a ketrec felé, bedugta a fejét, majd kinézett az udvarra és visszakacsintva kiszaladt. Három órát kint volt csendben, dobálva a bőrrudacskáját, majd szundikálva. 10kor pedig bekérezkedett, hogy aztán reggel 8-ig zavartalanul aludjon.
Ati szerint azért a dörömbölésnek még nincs vége. Az lehet, de egy új korszak kezdődött, a beszélgetős, döntős Bádóé:) Holnap elkezdek neki betanítani valami komolyabb áriát és a végén meg sem állunk a Fábry-show-ig!!!

Esik:(

Tök jó az időjárás, lassan már engem is kezd zavarni, hogy egyik nap a trópusokon kókadozunk, másnap a hűvös, borongós Anglia tájait idézi. Zavarja a 8 hetes utódot és a 16 hónapos szőrös betyárt is.
Reggel A. kitette Bádót, mivel nem akart a ketrecben lenni, de miután pár perc alatt ázott bundablöki lett, megszánta, visszatette és elviharzott dolgozni. Bádócska pedig rázendített a sírásra, finom kis ugatásra. Elláttam Benőt és utána rohantam le a kutyushoz, szárazra töröltem, kapott egy sajtot és megsimiztem, utána mindhárman aludni tértünk. Ez ment délig. Délben etetés után kimentem, hogy magamat is megetessem az ételfutár által biztosított meglepetéssel műa. dobozban és Bádó is felébredt, kirontva velem az esős udvarra. Persze nyilvánvaló volt, hogy nem marad kint. Na mi legyen? Játszani bent korlátozottan lehet, hát elkezdtem tenni-venni, míg Bende fent aludt, pakolásztam, rendet raktam a konyhában, Bádócska árgus tekintetétől és bökdöső orrától kísérve.
Aztán rászántam magam, hogy a glédában álló ásványvizes palackokat a szelektív kukához kilapítsam. Bádó elemében volt. Egyenként szedtük ki a zsákból a flakonokat és lapítottuk laposra. Egyet én, egyet Bádó. Eltartott egy darabig, amíg mindegyik "préda" megkapta a maga büntetését, de legalább el is telt egy kis idő Buddy foglalkoztatásával.
Aztán együnk, vagyis csak én, de nem ám, mert ő is szeretne. Gyors kizárás, kaja belapátolás, közben dörömbölés, majd visszaengedés. Na most mi legyen?
Elővettem jól bevált, maga feladatát megszolgált menyecske cipőmet, és odaadtam neki rágni. Újabb 5 perc.
Majd telefonálni kezdtem, Bádót addig a bőrrudacska rágásával szórakoztatva. Így telt el újabb 10 perc. Na most már mi legyen, fel kellene mennem Benedekhez, de az eb nem maradhat így, mert már így is ellopott egy kisbaba ruhát, amíg egy pillanatra felszaladtam megnézni kisdedem édes álmát.
Jött a nagy VÁLASZTÁS. KINT VAGY BENT? BENT= ketrec, KINT= udvar, de esik!!! akkor garázs vagy kisháza.
Bádó láthatóan nem tudott dönteni, ezért visszafeküdt a szőnyegére, amin korábban rágcsálni szokott. Feltessékeltem és egy sajtdarab megvillantása után végül a ketrec mellett tette le voksát. Mindezt azért, hogy az ajtó rázárása után pár mp-cel (amíg már éppen felértem), elkezdjen nyüsszögni.
Újra le. Ketrecből ki. Na Bádócska, mondom, most DÖNTENED KELL. Kint vagy Bent?
Nézett rám a nagy gyönyörű kávéscsésze szemeivel, és esküszöm, mérlegelt, majd döntött. Ránézett a ketrec rácsára, majd a bejárati ajtóra, a küszöbön még beleszagolt az esős levegőbe, hogy tuti ezt akarja-e, majd visszanézett rám és komótosan kisétált.
Most kint tesz-vesz valami fedett helyen, és döntésébe belenyugodva NEM DÖRÖMBÖL.
Én imádom ezt az okos kutyát. Kell hozzá rengeteg türelem, de egy eszes kis jószág, na.

Betörő

Buddy-t úgy szoktattuk, hogy kiskorától velünk él, lakik. Bent a lakásban és kint a kertben, ahogy akarja, ahogy éppen az időjárás engedi, ahogy az élet hozza. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy A. sok időt töltött vele a kezdetekkor, tehát tudja, ha A. itthon van, mindig számíthat mókára, kacagásra, sok kis meglepetés programra. Ha én itthon vagyok, kajára, jutifalatra, minden mennyiségben.
Amióta beköszöntött a jó idő és kisBenedek, Buddy egyre többször "kényszerül" ki a kertbe. Na, nem kell hinni, hogy elhanyagoljuk, így is napi két séta, két labdázás és számtalan dögönyözés, de a lakásban jövés menés gazda felügyelettel jelentősen lecsökkent.
Először is:

• úgy szereti Benedeket, hogy a kis talpait nyalogatná. Egyszer-egyszer oké, ismerkedjenek, de MINDIG???
  
• a sok törődés és foglalkoztatás eredményeként Buddy valahogy úgy alakult, hogy nem szeret céltalanul feküdni. Hiába tudna, hiszen parancsszóra fekszik, de ha egy pillanatra magára hagyjuk, nem bírja megállni, hogy ne rosszalkodjon.: beszökik a nappaliba (TILOS), az ebédlőasztalról lopkod kaját (TILOS), ellopja a konyharuhát (TILOS), ellopja Benedek ajándékba kapott plüss állatait (TILOS, TILOS!!!), Ati zokniját (TILOS), és rágná a cipőinket (FŐBŰN). Mindezt azért, hogy törődjünk vele.
• annyira velünk akar lenni, hogy FELOSON utánunk az emeletre, ha Benedeket valamiért felviszem. Na, ez is határozottan TILOS.
  

Ezen okból kitesszük a szűrét a teraszra, kertbe, hogy ott ejtőzzön, játsszon, van kint háza, be tud menni a garázsba, és van egy nagy kert. De nem ám, a fiatalúr a falkában akar lenni és elkezdi az ajtót betörni.
Először dörömböl, majd sír és dörömböl, majd a kilincset nyomogatja (kulcsra kell zárni, mert simán bejön). Majd elkezdi kapcsolgatni a terasz világítást. A. megőrül tőle, én úgy teszek, mintha nem hallanám. Az ajtó fehér műanyag és állítom, hogy mindent kibír. Viszont elképesztően néz ki. Mit lehet tenni? Beengedjük, be a ketrecbe, jutifalat, fel az emeletre, bőg, hörög, leszidjuk, folytatja, lemegyünk, kiengedjük, kifut a kertbe, látszatházőrzés, kifullad, bejövünk, ő maradna, ezért be a ketrecbe, újra fel az emeletre, ágyra hanyatlás, Buddy bőg, kiengedjük, és kezdődik előröl az egész - Buddy dörömböl.
Na ez így nem tartható, ezért csináltattunk a teraszhoz kiskaput és ha nagyon elemében van a kutyó, kitesszük a szűrét a kertbe. Ehhez is fel kell készülni, víz, egyebek, télen nem működik, mert a hidegbe nem tesszük ki. Meg is tanulta, hogy ha megyünk vele lefelé a teraszról, akkor bizony ki lesz zárva, ezt is ki kell cselezni.
De Bádó nem adja fel, úgyhogy mostanság ülünk a konyhában Benedekkel, vagy a vendégekkel és hallgatjuk, hogy az ajtó helyett a találékony Bádócska az ablak alatt kaparja a falat, a ház oldalán kaparja a falat, a WC ablak alatt kaparja a falat és mindenhol, ahol eléri.
Rontom-bonca, betörős, társaságfüggő, rossz kutyánk:)

A kuka meleg azért ad némi reménységre okot, Bádi ki van dőlve és hosszan tud aludni rosszalkodás nélkül a hűvös konyhakövön. Éljen a nyár!!!

French Cuisine

Talán még emlékeztek, hogy Bádócska mennyire félelmezte a békatalálkozást. Azt gondoltam, innentől az utálata kiterjed minden hüllőre, kétéltűre, csúszómászóra, lábasfejűre, mindenre, ami "pfuj, undorító".
De nem ám! És ennek radikális, félre nem érthető manifesztációját halljátok:
A tartósan beköszöntött esős évszak következtében jó pár bogár, hüllő, és csúnya lényecske keresett menedéket teraszunk eső-védte zugaiban. Ott, ahol kutyuskánk is fekteti magát, már ha az idő nem annyira cudar. Pár napja Ati izgatottan jött fel, miután Bádót megvacsoráltatta."Kata, Buddy megevett egy csigát! Ott találta a teraszon, odament és hamm, bekapta.". Hogy mi? Micsinált? Nem győztem értelmezni a rövidke mondatot. Miért tett ilyet Buddy? És Ati miért engedte neki egyáltalán?:(((
A múltkor pedig jómagam láttam, hogy megevett egy bogarat, melynek előkészületét képek is megörökítik.
Gratulálok, jó étvágyat! Jó tudni, hogy pedigrés állatkánk, aki a csirkehúsra allergiás és kényes gyomra miatt csak finom tápokat kap, a lelke és gyomra mélyén mégiscsak egy parasztlegény...

JÁRŐRVERSENY

Mondják, hogy az anyaság lemondással jár. Hát igen, lehet ezen szomorkodni, de egyelőre csak a nyolc helyett három órás alvás etapokkal nem vagyok kibékülve, minden másért kárpótol a csoda fiam, KisBenedek. Azaz így volt eddig. Éppen most az opportunity cost-ja az anyaságnak az egekben, brühühühühü.
Ugyanis a Budakeszi kutyaiskolában, Buddy Alma Mater-ében ma, egész pontosan éppen most! JÁRŐRVERSENY van. Aprajának, nagyjának.
Jó, jó, de akkor miért itt verem a gépet és nem ott parádézok a kutyuskával? Hát mert Kisbenedek még csak most tölti a három hetet, még nem tudunk menni.
A járőrverseny egy házi akadályverseny. Először tavaly májusban vettünk részt, igazi jó suliindító volt, mert akkor még csak egy hónapja jártunk Bádócskával trenírbe, mégis nagyon ügyesen szerepelt. Vajon mit alkot most?
A verseny előtt az egész iskola vegyesen csoportokra oszlik, ahogy mondom, kicsik, nagyok egy csoportban, vállvetve küzdenek, és kiváló alkalom ez megismerni a többi kutyuskát és kísérőit. A versenyszámok, melyek az iskola területén, a gyönyörű tájban különböző helyszíneken zajlanak ( izé, mint általában az akadályversenyek) felettébb izgalmasak:

• futóverseny
• teniszlabdát kanálban végigvinni egy enyhébb szlalompályán, miközben a kutyád laza pórázon jön melletted (egy apró húzás is végzetes lehet). - Buddy ezt tavaly 5 hónaposan fantasztikusan vette!!!!
• ugass a gazdád jelzésére - rávenni a kutyádat, hogy ugató hangot adjon ki. Itt a gazdák félelmetesen meg tudják alázni magukat:) olyan hangrepertoárt bocsátanak ki, de persze soxor hiába, ez nagyon nehéz gyakorlat. A legtöbb kutya a visongásra, a "segítség" jajjszóra, a sípolásra, ugatás mímelésre, stb., csak bambán bámul.
• minél több teniszlabda megkeresése a bozótosban
• behívás időre
• mutatványok a szomszéd kutyájával (fektetés, állítás, ültetés egy megadott sorrendben). Mázli, ha nem egy rakoncátlan, ivarérettségbe lépő juhászkutyát kapsz ki....
• kukacon átmászás
• kicsi palánkon átugrás, a végén a szőnyeges pódiumra megérkezés

A végén csoportos eredményhirdetés, fotózkodás és zsúr.


Atit kikészítettem induláskor, miközben a család legfiatalabb tagját reggeliztettem. Mit vesz fel, mit visz, mit fog kapni Buddy, ha ügyes lesz, stb., majd az indulási időponthoz közeledve sírva fakadtam. Micsoda jó mókából maradok ki.


Na mindegy, szeptemberben újra lesz, akkor már Benedekkel jeleskedünk a neves eseményen. Addig pedig várom az uramat és a kisBádónkat, hogy beszámoljanak, hogy megint a magyar agár nyerte meg a futóversenyt:)

Képes beszámoló a tavalyi versenyekről

FRISS!!! az idei verseny képei

http://gallery.site.hu/u/Koszti_Eva/Kutyaiskola_001/jarorverseny_2010/?g2_page=11

Breaking news - SIKERES BH 1-es VIZSGA

Esküszöm, nem fogom ennyivel elintézni ezt a fergetes eseményt és kiváló eredményt, de Benedek születése óta nincsen nagyon időm írni.
Ezért most csak röviden, de annál nagyobb örömmel:
SZOMBATON BUDDY SIKERES BH 1-es VIZSGÁT TETT A PESHIDEGKÚTI KUTYAISKOLÁBAN.

• KÖSZÖNET ILDIKÓNAK, GÁBORNAK AZ EREDMÉNYES FELKÉSZÍTÉSÉRT, 
• A PESTHIDEGKÚTI KUTYAISKOLÁNAK A SZERVEZÉSÉRT ÉS 
• ATINAK A SIKERES LEVIZSGÁZTATÁSÉRT (mert Ő vitte!!!)
• ÉS EGY NAGY GRATULÁCIÓ A KISBÁDÓNAK A 86 pontos eredményért!

Városligeti csevej

A múltkor kocsival szeltük át a Városligeti sétányt a múzeumokkal összekötő utat és két gyönyörű dobermanra lettünk figyelmesek. Mivel járókelők keltek át a zebrán, megálltunk pár másodpercre és kikiáltottam az ablakon. De szép kutyák, honnan vannak? A kedves lánygazda és kísérője először meghökkent, de egyből felelt, a barna szuka Lengyelországból, a másikat is megnevezte, de nem értettem. Mondom, a miénk inkább a szép délceg fekete kant formázza, és Tahi Réme kennelből való. Mire a csaj: Hát ez is!
Kicsi a világ kérem és nagy a Tahi Réme kennel:) Olyan büszke voltam a közösség ilyenfajta érzésétől, hogy egészen az Osztapetyáig ezen ujjongtam:)

www.tahireme.com

Vigyázz, a kutya alszik!

Ma nem voltunk itthon napközben. Bádó a reggeli kutyasuli után egyből kidőlt a hirtelen beköszöntött meleg miatt, ami belőle és iskolás pajtásaiból is  letargiát váltott ki. Szóval nagy szunyálás délelőtt, alig reggelizett, majd délután is egyedül hagytuk. Hazaértünkben megjelent a teraszon, füle mint az apácák főkötője, rendezetten csukódott a fejére, álmosan nyalogatott minket. A szomszédok látogatóba jött unokái rohangálnak a kerítés túloldalán, iszonyú zajt csapva, Buddy pedig úgy néz hátra, mint aki most hallja először, "ez meg mi a fene, mi ez a zsivaj?" Hát hol volt ez eddig, kérem szépen?

Drót-posta

A múltkor, a vaddisznó-látogatásnál tűnt fel, hogy Buddy beszélget a kutya-ismerőseivel.
Mint Vahúr és barátai a VUKban, ahogy kicsúfolták a komondort, kigúnyolták Vahúrt, amikor Vuk túljárt az eszén, vagy csak úgy a rókákat szidták.
A vaddisznók egy késő éjjelen, hazatértünkkor tűntek fel, és olyan vehemenciával rohantak le a kis úton, öt jól megtermett, óriási könnycsepp formájú szőrmók, hogy nem mertünk kiszállni az autóból, amíg el fel nem falták az összes maradék aszalt gyümölcsöt a még beépítetlen szomszéd telek fáiról. Persze előtte jócskán riogattuk őket fényszóróval, fényképezőgéppel, kiáltozásainkkal.
Nagy lelkesen mentünk be a házba, felajzva tárgyaltuk a vaddisznó-esetet,  Buddy-t szokás szerint kiengedtük a ketrecből, és Őt is fellelkesítettük. Kiállt az ajtóba és elkezdett fülelni. A szomszédunk, Bonbon, tapasztalt vaddisznó-csősz, éppen adta le a drótot a környékbeli srácoknak. Buddy csak hegyezte a fülét, néha izgatottan vakkantott egyet, majd ahogy kezdett összeállni neki a sztori, hogy ezek öten itt voltak, itt tanyázgattak, dorbézoltak, Ő meg az egészet átaludta, mert a hülye gazdái kint bámészkodtak, nagyon begurult és utólag akarta behozni a dráma-tagozat elmaradt óráját. Kirontott a kertbe és még vagy két órán keresztül őrizte a házat, kergetve, üldözve a már régen lelépett sertéseket.
Szóval ezek mindent megbeszélnek! Már Ati is csak rutinosan ennyit kérdez, ha a szőrös szomszéd ugatni kezd és Bádó figyelő pózt vesz fel: "Na, mit akar Bonbon???"

Hörrrörrörrörrörrörr

Ahogy megyünk bele a tavaszba, úgy nyúlnak egyre hosszabbá az esték, éjszakák. Ha este elmegyünk itthonról és Buddy-t pár órára a ketrecbe tesszük aludni, utána mindig kiengedjük egy kicsit szaglászni, ugatgatni, játszunk vele, itatjuk, pisiltetjük.
Mostanában felvette azt a szokást, hogy az esti lefekvés után még mindig nem hajlandó megnyugodni.  Elkezd a ketrecben ugatni, vagy panaszosan, hisztisen, egyre fokozódó hanggal sivítani és ha megkérdezed, hogy mi van drágám, akkor elkezd sipákolni, hogy engedd ki. Ha ekkor kiengeded, iszonyú hörgésbe csap, ordít, nyifog, arénázik és nagyon konkrét elhatározás kell hozzá, hogy le lehessen nyugtatni. A következő zajlik le: hörr, hörr, engedj ki. Kiengeded, kiugrik, elkezdi a kezedet rágcsálni, majd nekiesik az ajtó melletti falnak, hogy azonnal kijutna. De amint kiengednéd, mégsem akar menni, mert tudja, hogy lehet, hogy egy ideig nem jöhet vissza. Végül ráveszed, hogy mégis menjen ki. Kirohan a kertbe, megugatni egy .... izét, bigyót, akármit, amit csak Ő lát, ma egy bogarat, tegnap egy békát.
Ma úgy döntöttem, hogy lenyugtatom, mielőtt Ati elővenné a keményebb modorát. Ati felé rohant, majd felém, sikerült lecsendesítenem, de mégis csak kirontott. Bogarakat üldözni. Hát maradj kint, gondoltam. Fél óra elteltével robaj a teraszról. Ati szomorú belenyugvással mondja: "na, leverte a levenduládat...". Én is elkámpicsorodtam, mert Buddy szépen elkezdett értelmileg is nődögélni és az elmúlt hetekben elültetett növényeket nem bántotta..., ezért reménykedtem, hogy a giganto levendulám végre kikerülhet a régóta megérdemelt ablakpárkányra. Akkor most lehuppant, gondoltam. Csüggedten kimentem Buddy-ért és már az ablakból láttam, hogy a levendula ott tündököl az ablakban. Akkor mi puffant? Hát sajnos a kitámasztott horgász-szék. Buddy, Te abszolút fejlődőképes vagy! Most már nem tartok annyira a családban növekvő férfi-uralomtól:) Te viráglelkű, szép Eliot!

Ehetsz!!!!

Mindenkinél más szokások alakultak ki a kutya etetésével kapcsolatban. Van, ahol nyakra-főre kapja a kaját, a gazdát ugye sima etetőgépnek nézi, van ahol a rendszeres napi egy-két-három étkezést (a kutya korától függően) tarkítják kisebb jutalmazások, etetgetések, és van, ahol poroszos fegyelem uralkodik, a kutya napi egyszer kap enni és slussz.
Nálunk egyelőre a napi kétszeri  -reggel/este - étkezés megy, kis jutikkal tarkítva.
Bárhogy is eteted a kutyádat, több emberben ott él a para, hogy az állat idegentől mit fogad el, mikor fogad el. Sok engedelmességi könyvet olvastam már el arról, hogyan lehet a kutyát megtanítani arra, hogy a "kínált ételt", "dobott ételt", "talált ételt" ne fogadja el, de ez tényleg a kutyázás, az engedelmesség csúcsa. (Az élelem megtagadása cikk például elég jó! http://www.kutyahirek.hu/index.php?aid=8ea3883050f67599eaf0abd)


Buddy imád enni. Ahol most tartunk, az az, hogy a talált étel kisebb kísértésbe hozza, de a rengeteg séta közbeni pfujolás sokat segített a dolgon, úgyhogy legalább már látszik rajta, ha valamit el kívánna fogyasztani. Ekkor gyorsan közbeavatkozok. A korábban ellenállhatatlan, kidobott disznócsontokra és a szemétre legalább már nem rabol rá. A  kapott ételt barátoktól elfogadja, de jó hír, hogy a távolabbi, néha arra járó szomszédok szerint a kerítéshez nem jön közel, inkább bizalmatlan.
Hogy komfortérzetünket növeljük, bevezettük nála az "engedélyre" evést. Megkapja a tál kaját, Atival látványosan "beleeszünk", majd letesszük elé a kis helyére, SZEMKONTAKTUS!, majd "Ehetsz" vezényszó. (a helyes vezényszó amúgy a "Tiéd!".) Mint a gólya-inga, úgy bukik rá mindig a táljára ilyenkor, két füle kiterül, mint Fidó bácsinak és boldogan lefetyeli az ennivalót.


♪ ♫ Reggeli, ebéd, vacsora, csattog a Buddy fogsora, ♫reggeli, vacsora, szép ebéd, a Buddy-nak ez épp elég:)

Jobb félni, mint ...

Ha kutyázásba kezdesz, minél nagyobb méretűt választasz, annál inkább fel kell készülnöd esetleges sérülésekre, bár a kis jószágok esetében is biztos így van, csak abban nincsen tapasztalatom. Mondjuk, ha belegondolok, Bádó már kiskorában is egy igazi rontom-bonca volt és nagyon résen kellett lenni, hogy miben tesz kárt. Tárgyakban. És bennünk is... persze nem szándékosan, de ez sajgó testrészeink "nyalogatása" közben sovány vigasz.
Álljon itt egy kis lista a lehetséges házi-kedvenc-balesetekből, sérülésekből.

• Játék közben: Bádó imád labdázni. Ne focizást képzelj el, van két db., zsinórral ellátott egyforma gumilabdája, amit felváltva hajigálunk neki. És végtelenül gyors, jól fel lehet pörgetni. és mint ilyen, nagyon figyelned kell, hogy mire visszaér az egyik laszterrel, te már ugrásra készen, a levegőben tartsd a másik labdát, vagy úgy kínáld neki elkapásra, hogy fogazata és a labda közé lehetőleg ne szoruljon a kezed. Ha mégis így jársz, kijár neked a gyerekkorunkból ismert "zsibi", mert a harapás fájdalma mellett olyan erővel csattan az állkapocs, hogy belezsibbad még az agyad is. Ati tegnap nem volt résen, kezelhettem is szépen körömvirág kenőccsel, de az én körmömön is van véraláfutás, hasonló balesetek miatt. A másik lehetőség, hogy felugrik rád a kuty, teljes erőbedobással, ez sem kellemes
• Feléd futás: nagyobb testű kutyáknál, és pl. dobiknál, de ahogy hallottam, a bullterrierek is igen kíválóak ebben, fontos, hogy ha játszol velük, vagy ők egymással, mindig állj félig rogyasztott lábbal. Ellenkező esetben az ütközés könnyen térdsérülésben végződhet. Még a labdázás során jártam úgy Bádóval, hogy holott rogyasztott lábbal álltam, ahogy felém futott, lehajolás közben nekirontott a farcsontomnak. Kisebb földrengést éreztem és gerinctájékon végigszaladó erős remegést, hmmm.
• Behívás: behívás közben a kutya felénk rohan a Hozzám parancsszóra, majd leül elénk közvetlenül. Vagy... nem elénk ül le, hanem kicsit közelebb. Ati járt már így pórul, amikor a kutya nekirontott nemesebb testrészének
• Szeretgetés közben: sokszor ellenállhatatlan a vágy, hogy Bádó szép kis bársonyfejét megpusziljuk, vagy a magunkéhoz vonjuk. Ilyenkor szokott elszántan felszagolni, ami felér egy állon vágással, koccannak a fogak, veszélyben a drága koronák, tömések és a well-being. De Ati járt már máshogy is egy hirtelen fej-felkapásnál és megint a balls-ikat félthettük.
• A karmok hatalma: hiába sétáltatjuk a kisBádót betonon is, nem tud annyira lekopni a körme, hogy felugrásnál még a polár kabin keresztül is ne hagyna rajtunk gepárd-nyomokat. És most, hogy jön megint a szép idő, tudom, hogy jó pár maradandó karmolás-nyomot be fogunk még szerezni a tavaly gyűjtöttek mellé...
• Ugrálás, pórázon vezetés: itt még nem sikerült feldöntenie minket szerencsére, de Ő már járt rosszul a frissen felmosott lakásban, fel akart ugrani és akkorát zakózott, mint az ólajtó. Iszonyú fontos pszichológiai momentumot hagytam ki a végleges ugrálásról leszoktatásban, mert nem pfujjoltam, hanem össze-vissza csókoltam és lapogattam, mert annyira megijedtem a kiterülésétől. De pórázzal rántott már el a múltkori Tappancsos bunyónál, és jeges úton is nagyon veszélyes lehet.
• Nyakörv-fogás: tipikus gazdás szokás, hogy a nyakörvénél fogva kapjuk el a kutyát, ha vissza akarjuk tartani, stb. Ilyenkor figyelni kell arra, hogy egy-egy ujjunk ne kerüljön/szoruljon a nyakörve és a nyaka közé, mert a kutya hajlamos hirtelen megpördülni és akkor bizony csavarodik az ujj, törhet a csont.

A teljesség igénye nélkül ezeket okozhatják ők nekünk. És akkor még nem ejtettem szót az egyszer használatos ruhákról, a kínos percekről, amikor tárgyalásra készülve beleugrottam a fekete kiskosztümömbe és elillantam dolgozni Buddy-tól való elköszönés után, és bent azzal  fogadtak a kollegák: "Kata egy tappancs van a hátadon..." De hogy mi milyen sérüléseket tudunk okozni felelőtlen rángatással, bemelegítés nélküli játszatással (hidegben), ha olyan helyen szaladgálnak, ahol megcsúszhatnak, rossz tartással (hideg, lépcső pl. hosszú gerincű kutyáknál), rossz táplálással, felügyelet nélkül hagyással, stb.azzal szintén tisztában kell lenni, hiszen felelősséget vállaltunk a kis állatért, aki hozzánk szegődött. Ha tudjuk, mire számítsunk velük kapcsolatban, megvédjük magunkat is, őket is.

Abba-Lányok

Két csinibaba is feltűnt az ismeretségi körünkben egy éve, az Abba-lányok. A kutyasuliban találkoztunk először, akkor pillantottuk meg a fekete-cser és az őzbarna dobilányokat, egyazon neves alomból származó, pedigrés nővérkéket, akik alig fiatalabbak Buddy-nál.
Gazdáik Tamara és lánya Szonja, akik a tenyésztővel közösen futtatják a csajokat versenyről versenyre, nagyon jó eredményekkel, hogy rövidesen elérhessék a szuperszuka státuszt és megkezdjék áldásos örökítő tevékenységüket. Tamara régi dobermann-os, nagyon ért a kutyákhoz, sokat lehet tanulni tőle és kíváló beszélgető-partner. Volt szerencsénk a társaságukban végignézni az IDCt és hasznos kommentárokkal látta el a felvonultatott kutyákat, hasonlóan kiképzőnkhöz, I.hez.
A két kuty együtt megjelenve gyönyörű látványt nyújtanak, nyájasak, nyuszisak, de azért igazi dobermann-vér csörgedezik az ereikben. A kiképzésüket Szonja végzi, igazán turbósan, profin mozgatva a csajokat párhuzamosan.
Buddy különösen a fekete-cser lánykához vonzódik, aminek a múltkor tanújelét is adta.
Együtt készülünk Pesthidegkúton G. sulijában a BH vizsgára és a gyakorlatsor végrehajtása után Bádócska tanítója tanácsára nem vett részt a sztenderd kiképzésen, mert pont elég volt a kis agyának ennyi trenír, hanem kimentünk a suli melletti gyönyörű domboldalba I. Cora nevű kutyájával játszani, aki szintén dobermann és meglehetősen energikus nőszemély. Indult volna a játék, mi legalább is így képzeltük, de Bádó még nagyon hatása alatt lehetett a múltkori Szofi-s találkozásnak, amikor minden közeledése harapós visszautasításban részesült, és nem mert közeledni. Labdázással próbáltuk mozgatni őket, Cora  rohangált, Buddy pedig meg sem merte közelíteni a labdázó kutyalányt, annyira leblokkolt, inkább elszántan szagolgatást mímelt, pedig a labda az igazi gyengéje.
Így "játszottak" kb. egy fél órát, majd Cora-t fekvésre parancsolták, mielőtt a nagyon intenzív igénybevételtől túl nem fárad (Nála nincsen normális futás, hanem van egy szélvész-szarvas rakétán mozdulatsor, minden apró megnyilvánulása ilyen energikus. És mint ilyen, a fáradtságot sem érzi... )A pihi alatt Bádó a közelében kolbászolt. És akkor a domb elején feltűnt a fekete-cser csinibaba, Ében, Szonja mellett bóklászva. Reménykedve kérdeztük meg, hogy játszhatnának-e, Ében annyira ártalmatlannak tűnt. Szonja simán belement és összeengedtük a két kutyát. Beindult az igazi szerepcsere. Ében félénken topogott, letette előkelő fenekét a fűbe, hogy ellenálljon Bádó heves ostromának, aki minden módon megpróbálta magára felhívni a figyelmet. Volt a tipikus lekönyöklős játékra hívás, a nyalogatás (ilyenkor úgy habzik Bádó szája, mintha egy egész doboz Calgonit-et lenyelt volna), az intim tájékok körbevizslatása, a felugrálás, néhány kisebb szaladgálás. Ében pedig, mint egy szép nímfa a domboldalon, csak ült pihegve és tűrte a boldog áhitatot. Buddy kezd visszatérni!!! Ezt jó jelnek veszem!!!!