A macskák réme

Olvastam egyszer a dobermannos könyvben (http://www.libri.hu/konyv/a-dobermann-1.html), hogy idejében figyeljen a gazdaember, ha a kutya elkezd kisebb vadak és háziállatok után ácsingózni. Azaz felkeltik figyelmét,  izgalomba jön a látványuktól és kergetni szeretné őket, sőt, az elhatározást tett követi!
Mert akkor nem lehet majd erdőbe vinni az állatot, mert minden rőtvadnak nekiront, és elszalad, és az esetlegesen okozott vadkáron felül még le is lőhetik. Tehát idejekorán elejét kell venni ennek a viselkedésnek.
Erről mondjuk mesélt  a sógorom, Őmaga is boldog dobermann tulajdonos egykor. Sétáltak Cézárral az erdőben, egy igazi erdőben, ahol megjelent egy szarvascsorda és Cézár se szó, se beszéd, lefutotta őket. Letempózta. Mintha látta volna ezt egy vadőr, mert egy másik alkalommal a gazdája mellett békésen sétáló állatot fenyegette lelövéssel. Vigyázni kell, na.
Bádócska még sosem futott le szarvast. Csak a vaddisznókat kergetné szívesen, de szerencsére mindig kerítésen belül van, amikor azok leereszkednek a hegyről a ház mögé, élelemért. Jobb is, nagyon félteném egy ilyen találkozástól...
Viszont annál inkább elkezdett érdeklődni a macskák iránt. Többször is berántottam a fojtót rajta, amikor láttam növekvő érdeklődését, de most már TÉNYLEG kergeti a macskoszokat. A múltkor jövünk haza valahonnan, kutyi kiugrik a kocsiból és a zsákutca végén található házunk felé szaladna. DE! meglát egy macskát és mint akit megcsíptek, utána rohan. Kergeti, kergeti, le a nagy árokba, vissza az útra, a macska el a szomszéd gyepüjében, Buddy pedig utána, felugorva a növénykerítésre. Brrr, ..... kínos. Megy a mórikálás: "Buddy, nem szabad, micsinálsz???"
Tegnapelőtt pedig, amikor kijött velem a bébiülésért az autóhoz, hirtelen előrerohan és hallom ám, hogy a szomszéd kiabál: irány haza. Buddy meg morog. A macskára.
Le kell erről szoktatni kérem. 

Etikett

Buddy ma reggel kint járt a mezőn, szaglászni, kóricálni, labdázni. Atival. Teljesen össze vannak nőve, amióta megszületett Kisbenő és szinte alig tudok Bádizni.
Szóval megjöttek az imént, bejön, örömmel üdvözölném, hogy "mesélj, mi volt?", de oda se néz, elkezd inni.
Majd eloldalog mellettem, mire ráförmedek: "És, köszönni ki fog?"
Ez tényleg érti a beszédet. Odajött, nekem tolta a vizes-szájas fejét és beledörgölőzött az ölembe, hogy " gazda, itt vagyok, köszönök én ám!"
Na azért:)


Ati most mondja, hogy még nem reggelizett.... hahaha, mindjárt ide bírt jönni a kajáért:) Kis győzelem, de győzelem:)

Fürdés

Tegnap mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt. A hirtelen bejött lehűléstől elbódulva Benőkével f11-ig húztuk a lóbőrt, Atiék viszont megtették szokott reggeli sétájukat, zivatar ide, vagy oda.

Amúgy már régóta terveztük, hogy megfürdetjük a kiskutyát, A. meg is vette az ehhez szükséges sampont. Kamillásat.

Szóval felébredek, és jövök le, egy kamillamezőre érkezve. A kiskutya a nagy kamilla szagával ott tündérkedett a konyhában, Ati, mint ki jól végezte a dolgát, a laptopon klimpírozott és ragyogó arccal fogadott: "megfürdettem a kutyát!".

Először dühös lettem, hogy és én??? Miért hagyott ki? Ezer éve erre készülök  hogy majd fondorlattal ráveszem, hogy beugorjon a kádba és szépen letusolom és utána besamponozom, majd újra szépen letusolom, megtörölgetem, megfésülöm és megpuszilom.(1.5 éves és eddig még nem fürdettük meg...)
Na jó...legalább a sztori felelevenítése során hadd éljem meg a történést: Ati kivitte a kutyát sétálni, mert Őkelmét egyáltalán nem zavarja az eső, meglepő módon. Utána labdáztak, közben a kutya bőrig ázott, annyira, hogy tényleg kilátszott a bőre, erre ő besamponozta, majd még egyszer kivitte ázni egy kicsit, aztán behozta. Azt nyilván tudtam, hogy a férfiak nem szokták túlbonyolítani a dolgokat, de ez a Matula bácsi és a "Le a cipővel, éljen a mezítláb" stílus azért még engem is meglepett. Szóval akkor nincs is bő vízzel leöblítve a kutya? "Nincs" feleli..
Akkor FÜRDETNI KELL!! Biztos samponos maradt, győzködtem, bár a kamillás illatorkán miatt efelől nekem sem volt kétségem.
Akkor kezdjük!!! A kádba nem volt hajlandó bemenni, ez hamar látszott. Gondoltam, akkor beáldozom Benőke olcsó műanyag IKEAs kádját, majd kap egy másikat. De Buddy abba sem volt hajlandó belelépni, sőt, a noszogatástól annyira bepánikolt, hogy az ismert dobermannos kulcsolással ráfonódott a jobb lábamra, körmét a térdhajlatom erébe mélyesztve. És csak kapaszkodott, kulcsolódott és nyilvánvaló volt, hogy Ő onnan le nem jön semmiféle erőszakkal. A bőrömön növekvő véraláfutástól és a szúrós fájdalomtól beijedve szép szóval és simivel valahogy lefejtettem, de azért a bal lábam kapott még egy tüzes karcolást.
Szóval a fürdőszoba felejtős. Na irány ki az udvarra, egy lavórnyi meleg vízzel és két műanyag kancsóval. Ott állt a teraszon a kiskutya, mi csutakoltuk, ő pedig remegve szédelgett, mint akit a vesztőhelyre visznek. Komolyan tele volt a gatyája. Nézett bánatosan, olyan  menhelyi kutya tekintettel. Akkor értettem meg ezt a tekintetet, amit néha látok ezeknek a szegény kutyáknak a fényképein, a félelem és a kétségbeesés sugárzik belőle. Buddy kb. az orvosi vizsgálóasztalon szokott még ilyen arcot vágni.

Minden rossznak vége lesz egyszer, a víz hamar elfogyott, Bádó kiszabadult. Boldogan rázogatta a bundiját, majd amikor puha törülközőbe csomagolva ölelgettem, dörzsölgettem és szárított sajtdarabkákkal vigasztaltam, szép lassan felengedett.

De azért komolyan berezelt a fürdetés alatt. Ezt nem gondoltam volna..... Pedig bátorítottuk, vele voltunk, támogattuk, mégis. Na mindegy, legközelebb már jobban fog menni.


Ati a végén azért megjegyezte: hmmmm. az előbb sokkal jobb szaga volt:) Hja kérem...

Boksz-zsák

Többször írtam már mindenféle neveletlen kutyák támadásairól, hogy tkp. megtámadják az én jólnevelt, okos Buddy-mat, aki a fegyelmezett, preventív viselkedésünk miatt nem tud kellően védekezni. Tehát olyan, mint a boksz-zsák gyerekek a suliban, akiket fejjel lefelé kukákba dobálnak, meg elveszik a szendvicsüket, meg minden. Pedig egy dobermann, szóval semmi köze ehhez az image-hez. De hogy derüljön ki, hogyan bátorítsuk úgy, hogy tudjon egy játszmát nyerni, de mégse szokjon rá a verekedésre?
Az élet igazolta, hogy a kutya jó kis ösztönlény. Ati sétáltatta a kis drágát a minap és látta, hogy a szomszédasszony a kanyar tövében álldogál a két nagy kutyájával. Vele mindig nagyon könnyű, meglátjuk egymást, és ki jobbra, ki balra, ha Ő van közelebb a kapujukhoz, beviszi a két giganto állatot- egy rotweiller és egy erdélyi kopó (Latabár:)), ha mi, visszamegyünk Bádóval, amíg elmennek.

Na, most is így lett volna, de Bádócska lecövekelt egy kis füves részen, pont a házukkal szemben az úttest túloldalán. És nem ment tovább, ott akarta a dolgát végezni. Ati meg nem látta, hogy a kapuból takarásban vannak. Úgyhogy a szomszédasszony ki a két kutyával, és a roti egyből nekirontott Bádónak, kitépve gazdája kezéből a flexit.

És lőn, felnőtt a kis kankutyánk. Szembefordult vele és úgy leugatta a fejét, meg úgy visszavágott, hogy a Roti megtorpant, majd meghátrált, és gazdájának hamar sikerült visszahívni.
Bádó nem boksz-zsák többé!!!!!

Kutya meleg...

Na most már értem a mondást, hogy "kutya meleg van". Mert Buddy  - fajtájához hűen - szintén a meleget utálja. Nem szereti, nem bírja, szenved tőle, kitikkad. Télen olyan elemében van, sőőt, még az esőt sem bánja, kint bír ácsorogni perceket... De a meleg, na az szétszedi. A múltkor a kutyasuliban az engedelmességin is elpattant a fekvésből és keresve egy árnyékos helyet, lehuppant oda. Az oktató mondta is, hogy ne "kapjon ki", mert okos kutya ez, tudja, mi a jó neki. A napon fekvés pedig nem.
És napok óta hőség van, már másodszor idén nyáron. Mi lesz még itt?
Maga még csak beásogatja a testét a terasz alatt a földbe, vagy elbújik a garázsba, vagy a diófa árnyékába, de velünk is akar lenni, és a lakásban nincsen diófa, sem ásnivaló gödör. Akkor mit lehet csinálni szegény párával?

Egyszer tavaly úgy jött ki a lépés, hogy Ati éppen a kertet locsolgatta és Buddy elkapdosta a vízsugarat.  Ezt a vizezést imádja csinálni, csak akkor még nem tudtuk, hogy felhevült testtel, hosszabb ideig nem kellene hagyni. Fél óra sem telt bele, a kutyi összeomlott, köhögött, folyt az orra és úgy elterült a teraszon, hogy ölben ápolgattam éjfélig.  Ment a kamillatea, méznyalogatás kanálról, húsleveske, és két nap alatt összeszedte magát, de mint hűtési technika ezt azóta nem alkalmazzuk.
Akkor mi marad még? BOROGATÁS. Egyik nap behoztam, és egy szép sárga szivacsos, vizes törlőruhával áttöröltem (az ásott gödör nyomait eltüntetendő). Először nem értette, de a többszöri váltott hideg vizes kendőcske alá aztán boldogan tolta be a fejét, a kis pofáját és hálásan lihegett rám.
Tegnap aztán elképesztő meleg lett. Nem volt elég a kis kendőcske. Bevizeztünk langyos vízzel egy polot és azt terítettük a kutyira. Mint egy lovacska az Ascott-i derbyn, úgy parádézott új "ruhájában" és boldogan hűldögélt.


Kutyahűtési tippek itt:  http://www.tappancsvilag.hu/?oldal=general&menu_id=1&submenu_id=10,287&actual=287

meg itt is: http://labrador.field.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=63

Grace Klinika

Na tessék, Buddy kedden a klinikán járt Atival. Majd megőrültem a várakozástól, amíg hazaértek Székesfehérvárról. Tudniillik, megyünk ZTP vizsgára - német tenyészalkalmassági vizsga - http://www.hdk.hu/node/124) , és ahhoz szükségeltetik egy csípőröntgen, hogy igazolja, a kutyus diszplázia-mentes. Ehhez viszont el is kell altatni szegénykét, mert nincs az a röngtenasszisztens, aki elérné, hogy mereven maradjon a felvétel alatt egy ilyen egérkutya. És jó felvételt csinálnak a székesfehérvári kórházban. Fontos a jó/pontos felvétel, mivel ki kell küldeni Németországba elbírálásra.
Szóval egy csomó dolog, amin idegeskedni kellett és lehetett. És nem tudtam menni Velük, mert Benőkét nem akartuk végigcibálni a 40 fokban, majd órákig várakoztatni egy kutyákkal és macskákkal teli helyen. Tehát maradt az otthoni aggódás.

Atiék rendben megérkeztek, a kiskutya megkapta a koktélt és máris aluszkált, a rutinos orvos és röntgenasszisztens pedig elkészítette a felvételeket a jószágról. Igen ám, de mondják, hogy az altatás után nem érdemes adni neki "ébresztőt", hanem meg kell várni, hogy magától felébred. Hát Bádócska nem siette el, majd 3 órát kórházaztak. A csípőröntgen jól sikerült, szép a csontozata a kiskutyának, nagyon jó hír!

Ati mesélte, hogy a kórház ( http://alphavetallatkorhaz.ning.com/) tényleg olyan volt, mint Noé bárkája. Konkrétan telis teli állatokkal. A röntgenhez vezető folyosót elborították a radiátorokhoz kötött, ébredező kutyusok, macskeszok. Volt  egy macska pl., aki éppen infúziót kapott. Gazdája sírós hangon elmesélt sztorija szerint már 150 ezerben volt a kezeltetése szegénynek... A kis állat azzal "hálálta meg" a gondoskodást, hogy széjjelkarmolta az asszisztenst, amikor eltávolította belőle a zsinórokat. Szegény pára.
És volt egy kis patkány, akit injekcióra hoztak(!). A gazdija egy áttetsző műanyag gömbben szállította és a szurizás alatt a farkánál fogva lógatta, úgy kapta meg a szükséges dózist! Őrület...

Bádócskánk viszont szerencsésen hazaért. A megpróbáltatásokat és az altató hatását még egész nap hevergette ki, sokat aludt a lábunknál. De estére, a meleg utáni enyhüléssel egyidőben visszatért vehemenciája és követelte a már reggel is kihagyott  etetést. Úgyhogy jól megpakoltam a tányérkáját és boldogan lefetyelte a zöldséglevest táppal.
Cuki Buddy. Mostantól pedig kezdheti a szakmai felkészülést a ZTPre, ahhoz nagyon is ébren kell lenni.

PS: Hűűű, és az asszisztens bizony azt mondta, hogy Ő is szeretne dobermannt és hogy sok dobi jár hozzájuk, DE ILYEN SZÉP KUTYÁT BÍZ MÉG SOSEM LÁTOTT!!!

Labda....

Buddy és a labda, két elválaszthatatlan dolog. A labda olyan neki, mint a drog, a kolbász, vagy a korbács, lehet vele fegyelmezni, lehet vele jutalmazni, lehet 100 csábító szukalány is a környéken, vagy 100 ennivaló macska, a labda mindig győz.
Korábban komoly labdacsatákat vívtunk, két egyforma, zsinóron lógó kis tömör gumilabdájával. Húzkodtuk előle, sziszegtünk neki, forgattuk, pörgettük, eldobtuk, visszahozta, lábunk között szaladt át, szóval volt minden. Nagyon fel lehet pörgetni vele Bádócskát, de észnél is kell lenni, mert gyors, mint a villám, harapása pedig, hmmm, még véletlenszerűen is, emlékezetes. Aztán most itt van a nagy meleg és hamar kifárad a labda visszahozásban, annyira sprintel egyik oldalról a másikra, hogy 10 dobás után már lóg a nyelve. És megtanulta, hogy akkor inkább nem adja oda a labdát, hanem a szájában tartva figyeli, hogy el ne vegyük, közben meg pihen és néha izgatottan rágcsálja. Kevés az időm mostanában erre a kisbaba miatt, úgyhogy pörölök vele, "hozd, add ide, "stb, de ha Felé indulok, elegánsan odébbszökell. Ati mondja, tegyek úgy, mintha nem érdekelne már az egész, és a másik labdácskát lazán a lábam mellett lóbálva induljak meg a ház felé. De hát nagyon gyors, mondom, beleharap a combomba:) Dehogy, ez mindig beválik, felel életem párja és még ki sem mondja, a kutyus már ott lóg a combomon, 1 mp. múlva pedig a labda a szájában. Jó tipp, közzzzzzi máskor is.

Csoki

Buddy kebelbarátja, Csoki, egy nevéhez méltón csokoládészínű, labrador fiú. Amikor Bádó még kicsi volt és korán reggel keltünk hozzá (azóta is korán kelünk, csak már megszoktuk:)), kivittük a kertbe szaladgálni. Az utcánk végén pedig rendre feltűnt Csoki a gazdanőjével, egy nagyon kedves, fiatal nagymamával, akivel hamar összebarátkoztunk. A kutyák is.
Csoki kicsit túlsúlyos, ezért az elején tartottam tőle, hogy túl nehéz játszótárs lesz az akkor még csak 5 hónapos Buddy-nak, de ezek azóta is annyira szeretnek együtt játszani, hogy csak na. Csoki duncusságából fakadóan lassabb, de végtelenül szelíd, ezért jól tűri Bádócska nyargalászását, ráugrálását, mackós fejének pofozgatását, nyálazását. Férfiasságától is megfosztották, ezért tényleg nincsen konfliktus, mint egy szelíd nagybácsi és féktelen unokaöccse, úgy megy a móka.
Mostanában Benőke miatt átalakultak a reggelek, nem fér bele Csoki, a séta és a labda is, úgyhogy ritkábban játszanak, de minden reggel jönnek köszönteni Buddy-nak, és mi minden este megyünk Csoki kerítéséhez, ahol megy a boldog handabanda.

Greenpeace aktivista

Ez a "kinn is vagyok, benn is vagyok, jajj, de nagyon boldog vagyok" nóta nagyon jellemző a kiskutyára. Tényleg, mintha csak erről szólna az életünk, de az biztos, hogy a napi interakciók 60%-át az teszi ki, hogy Buddy-t logisztikázzuk a terasz, az udvar és a konyha között. Biztos elrontottunk valamit, ez nem kérdés, elég sokat foglalatoskodunk ezzel, és sokszor nem konfliktus-mentesen. Az idegeinkre megy, na.
Nappal kint, este bent. De az esték sokszor mozgalmasak, és ezerszer kikérezkedne, majd vissza, ha bírnánk idegekkel. Ati tegnap nem bírta és nem akarta harmadszor is visszaengedni. De ember fia ki nem babrálhat hős Bádóval.
Ahogy érezte, hogy itt bizony kizárás lesz, ráfonódott Ati lábára, azzal a tipikus átkarolós doberman mozdulattal, ami sok bosszúságot okoz a csibészelés alatt is, amikor nem lehet elvenni tőle a csibészkart, hurkát, stb. Annyira ráfonódott, mint egy kétéves az állatkertben az anyjára, amikor megijed az oroszlántól. Ati pedig hűen a jelenethez, a kapaszkodó kutyát lábáról lerázva, de inkább vontatva, próbált bejutni a házba.

Buddy annyira tökéletes a ráfonódásban, hogy kitaláltuk, hogy beajánljuk Greenpeace aktivistának. Nála jobban senki nem tudna ráfonódni kivágásra ítélt ezer éves mammutfenyőkre, kihalásra ítélt állatokra, bármire, amit két manccsal át lehet karolni és szorítani, szorítani, ragaszkodni hozzá, amíg bírja. Megfélemlíthetetlen, erős, kitartása legendás, szeme áldozat-jellegű, de mégis elszánt. Tökéletes a szerepre.

Empatikus a kutyám

Annyira édi a Buddy kutya. Párszor már én viszem sétálni, miután kisBenedek elérte a 2 hónapos kort és kiszámíthatóbbá válik az alvása, ráadásul pont reggel, úgyhogy tudok jönni-menni a kutyóval.
Az útvonalunk mostanában egy "kis kör", ami le a meredek dombon, szagolgatás jobbra-balra, köszöngetés a kutyáknak, van egy zsemlearcú kis törpilla, egy torzonborz ónémet, egy dobi/dog fejű  szépkutya, majd jön a temető, szagolgatás, át a keresztutcán, és fel a másik dombon. Itt is van egy csomó kutyahaver, akiknek mind lehet köszönni és persze ezerrel szagolgatni.

Tegnap megfordítottam a sorrendet és a túra végére maradt a meredek domb, amin feljönni azért nem kis kunszt. Meleg is volt, ki is tikkadtam és nem tudtam felvenni a tempót az urasággal. Megálltam szusszanni egyet, és lőn, a kiskutyóm visszanéz a domb tetejéről kifáradt gazdájára, konstatálja, hogy ez bizony készen van, majd VISSZAJÖN értem, megszagolgat, és bátorít, hogy biz' fel bírok menni én ezen. Ilyen ösztönzéstől szárnyra kapva összeszedtem magam, és uzsgyi.

Ha anno tesin így motiváltak volna, ma élsportoló lennék:)

"Szülői" önérzet vidéken

Kicsit kezdek vonalas lenni a kutya etikettel kapcsolatban. Azzal, hogyan kell a kutyát tartani, hogyan kell nevelni és hogyan kell a közösségbe vinni. Kutyaközösségbe és emberközösségbe.

Jó múltkorában írtam már a farkaskutya támadásról, amikor a saját kerítése mögül előrontó, férfivá érett kutya támadt Buddy-ra, akinek pórázát hirtelen elengedve próbáltam legalább a védekezés lehetőségét megteremteni. Én a földre estem, aminek 8 hónapos terhesen annyira nem örültem, még kevésbé a kutyámat tépázó idióta négylábúnak. A helyzet megoldódott, kerítést csináltak, de a kutya a haverkutyával rejtélyes módon néha megjelenik esténként a kerítésünknél Buddy-t idegesíteni... Lehet, hogy nála van a kapunyitó...

Azóta több ilyen - bár kevésbé heves - epizódunk volt, ami a következő forgatókönyv szerint zajlik:
Séta kisBádóval, aki flexi pórázon, szögessel vagy valamilyen egyéb nyakörvvel sétál. A flexi 8 m, tehát tud szabadon szagolgatni, futni vele, stb. Aztán megjelenik egy gazda, előtte 10-20m-rel póráz nélkül egy kutya. Jobb esetben lány. Rosszabb esetben kan. Előbbi odafut és ha jámbor, játszani próbál, Bádó meg elkezdi kitépni magát a kezünkből, hogy hadd ugrabugráljanak. Ha viszont fejlett fiúkutyát dob a gép, az alábbi a menetrend: Meglátja Buddy-t. Felemeli a farkát. A gazda  nem kapcsol. A kutya megindul. A gazda elkezdi szólongatni. A kutya beturbóz és rohan felénk, le se fütyülve a gazdát. A gazda, látva, hogy itt no kontroll,  odaszól: " öööö, ezek össze fognak kapni, összeugranak". El lehet lamentálni ugye a dolog verbalitásán, ami egy kölcsönösséget feltételez. Pedig akkor még csak az egyik van akcióban. A másik, Bádócska nyugodtan ül a lábunk mellett, mert mindig odaparancsoljuk, hogy időt hagyjuk a gazdáknak, hogy összeszedjék a kutyájukat. Hiába. Jön a rárontás az ülő kutyára, akit időközben át már nem lehet szerszámozni, tehát gyorsan elengedjük a fél kilós flexit és Buddy, mint egy kis lehorgonyzott hajó a nehezékével, elkezd védekezni, miközben Ati hessegeti a támadó kutyát... és szidja a gazda felmenőit.
Nálam az is megtörtént, hogy a hólapátolós, decens habdaueres néni - akinek a kutyája szintén a lábam mellett ülő kutyámra támadt - a segítségkérő sipálokásomra felnézett a hóhalom alól, és közölte: mindig a hisztérikus gazdák váltják ezt ki. Akkor elkezdtem rugdalni a kutyáját, Ő is kapcsolt, hogy egy ülő kis Buddy-t próbál csócsálni a Buksija és a hólapáttal (!!!) megpróbálta Buksit levakarni Buddy-ról. Majd a helyzetet megértve elkezdte a Buksikáját vizsgálgatni, hogy nem sérült-e meg. A kis Buksit azóta is minden nap látom a kerítés mögött, LÁNCRA VERVE.... Jó kis motivált, egészséges lelkű kutyus lehet szegény.

Olyan az egész, mint a szülői értekezleten. "Anyuka/apuka, Pistike verekszik",   "Neem, tanítónéni, azt a Zolika kezdte. A Pistike otthon is mindig annyira jó...." " De hát most is éppen veri a Zolikát"... "Tanítónéni, kell a szabadság a Pistikének. Annyi benne a feszültség"...
BUMM, kör bezárult. Csak itt a Pistikék 40-50 kg-os kankutyák, erős fogakkal, nagy vehemenciával és a kötelező oktatás teljes hiányával.

Most egy három kutyát befogadó, a hegyen élő "bodhiszattvával" vagyok helyzet-vázolási fázisban, akinek meggyőződése, hogy a kutyái csak reggel 5 és 6 között jönnek ki a kertből, akkor is csak a kis keresztútig ereszkednek le, "utána már nem, mert azt már nem ISMERIK...". Kár, hogy 8-kor találkozom velük az utca felénél, ahol kertes házak kerítései mögé zárt kutyákat idegesítenek. Három kutya szabadon. De a gazda szerint Ohm és "peace and love" és világbéke. Mert persze az ő kutyái is jámborak. Csak nem emberek. Ja? 

Azzal kezdtem, hogy vonalasak vagyunk. Igen, ez tuti. Bádót heti kétszer kutyasuliban képezzük és heti egyszer edzi az oktatója. Engedelmességi vizsgát tett. Most készül a ZTPre. Ez nem "az én gyerekem bezzeg" sznoblistája, hanem annak érzékeltetése, hogy egy kicsit megismertük a kutyázást. A suliban hetente látom, hogy a korábban jámbor állatkák egymásnak ugranak, cincálják egymást, mert éppen olyan az idő, mert ivarérett lett, mert tüzel a szomszéd, mert akármi. Az agresszió  rossz szokás, büntetetendő.  
Nem hagyjuk, hogy "lejátsszák", bármennyire az a közhiedelem, hogy ez a jó viselkedés.
Mert a "kutyázás", ahogy a szaknyelv hívja, a dominanciát erősíti a kutyában. Azt, hogy a verekedés jó... és mivel jó erősnek érezni magukat, rászoknak.
Bádó sem egy nyámnyila, elhihetitek, ezért sem szeretném, ha rákapna ennek az ízére, csak csupán azért, mert úton-útfélen belekötnek.
Na, aki tud erre egy jó megoldást, írja meg nekem, mert most még nem látok a pipától.

Tippek kutyaneveléshez: http://www.haziallat.hu/kutya/viselkedes/


Ui: most kaptam a hírt, egy barátnőmet reggeli futás közben megharapta a Börzsönyben egy kutya, aki a hiányos kerítésük mögül tört ki. A madzagját elrágó(?) kutya gazdájának lelkifurdalása van, és felajánlotta, hogy a lány, a harapott lábáért és a tetanuszért cserében, kárpótlásul lovagolhat a tanyájukon, idomított lovaikon ??????
Lehet, hogy csak lovakat kellene tartania.... asszem.

Hamis a kutya?

Nem tévedés, jól írtam, nem egy skót névről van szó (Hamish), hanem egy lakhelyünkön dívó kifejezésről, amit más máshol is hallottam, de még sosem kérdezték meg ennyiszer az én kutyámról.
Sokat sétálunk a kis jószággal, és először egy távoli szomszéd vetette fel a szokásos fejbiccentős köszönés után azonnal: "Hamis a kutya?" "Mondom már, egyrészt ez mit is takar? Másrészt meg már miért is lenne hamis?" Ahogy találóan megfogalmazzák az alábbi cikkrészletben : http://tervueren.centrumnet.hu/tervueren_hirek/hamis_kutya/&c=addfav&fav=1&lang=1

„Hamis ez a kutya?” – hangzik el olykor a kérdés, de a városi ember már nemigen érti. Legföljebb vigyorogva tréfálkozik: „Nem kérem, valódi” – pedig aki kérdezi, nagyon is jól tudja, mirõl beszél. Hamisnak ugyanis a harapós kutyát hívták, s hívják sokfelé, fõképp faluhelyen még ma is. Ebben a szóban benne rejlik valami kiszámíthatatlanság is: hogy az ilyen kutyánál soha nem lehet tudni."

Szóval ennyi előítéletet lepörgetve a fejemben, elkezdek VÉDEKEZNI, hogy a mi kutyánk milyen jámbor, milyen aranyos, szereti a jó szándékú embereket, stb, stb. Mert ennek a hamis szónak tényleg olyan negatív, sunyi üzenete van, mintha a kutya odasomfordálna a gyanútlan járókelőhöz és bumm, jól beleharapna a fenekébe.
Mindegy, az első alkalommal elkönyveltem a távoli szomszédot egy tájékozatlan, a kutyavilágban járatlan embernek, aki nem ismeri az én csodakutyámat és sztereotipizálja a dobermannt, meg amúgy is bal lábbal kelhetett fel.

Aztán ugyanezen 60-as korosztállyal volt még két hasonló epizódom. Séta, bácsika a járdán, Buddy-t hozzám parancsolom, Ő jön engedelmesen, vezetem a kutyát szépen magam mellett, elhaladunk a bácsi mellett, mire ő:" Na, na, csak nem hamis a kutya?"
Mi vaaaaan? ugyanúgy kérdezem, hogy - már miért lenne hamis? De semmi válasz, csak fejingatás.

A következő hasonló eset után elgondolkodtam és elkezdtem valamiféle összefüggést látni a dolgok között.

Tudniillik, megyünk az utcán, ahol általában iskolázatlan, póráz nélküli, vagy pórázon cibált kutyik vannak, akik odaszaladnak mindenkihez és jobb esetben békésen odébb állnak. Én meg ehhez képest határozottan odahívom a kutyámat, a lábam mellé parancsolom, távol tartom a járókelőtől, tehát nyilván veszélyesnek tartom és megelőzöm a bajt. Nem azért teszem mindezt, mert iskolázott, pedáns kis állatom van és én meg egy penge gazda vagyok, aki az élni és élni hagyni elvét követve kulturáltan kutyázom. Hanem jól odahívom =tehát hamis.

Lehet, hogy tényleg a fajtával kapcsolatos rossz beidegződés teszi amúgy.... Egyszer a Normafán  szabadon engedtük a kutyát és úgy sétáltunk. Egy hajléktalan néni éppen a szalonnás rántottáját sütötte egy pad mellett összeállított kis tűznél. Buddy nyugodtan elszalad mellette, mire a nő felnéz és odaveti: "Kivégzőosztag"... hmmm.

Akkor már inkább legyen hamis, nem? Majd én is ezt fogom felelni, a fent idézett cikk faviccét idézve: "nem hamis. Nagyon is valódi." Muhahahaha.

Teli van, mint a déli busz

Megjöttek a szúnyogok. Szúnyogháló ide, vagy oda, minden este fél órát hajkurásszuk a dögöket, majd visszazuhanunk a TV elé, míg Benedek békésen szunyókál a másik szobában. Majd két perc múlva újra az idegesítő döngicsélés, villany fel, újság elő, és indul a hajsza.
Már nem értettem, mitől van ennyi szúnyog, de tegnap este Bádócska csak egyet hisztizett a lefekvés előtt és alig is volt szúnyog és kezdett a dolog gyanús lenni.
Ugyanis... általában minden este többször is ki kell menni hozzá, már ezerszer írtam erről, úgyhogy most nem is részletezem a dörömbölést, és döntést, és társait.
De ha kimegyek hozzá, látom, hogy egész szúnyogerdő hentereg a kiskutyán is. MAJD, AMIKOR BEHOZZUK, a szúnyogok, mint egy buszon, beutaznak vele a jó meleg lakásba, majd felröppennek a lépcsőn és máris rajtunk lakmároznak.
Gyanús ez a Buddy nekem. Lehet, hogy csinált egy turisztikai irodát: last minute, last minuet, elviszem a vacsorához szlogennel. Összeverbuvál egy csomó szúnyogot, azok ráugranak a bundájára, hisztizik egyet, behozzuk, a szúnyogok "kiszállnak", Buddy újra kikérezkedik és jöhet a következő menet. Nem tudom, hogyan fizetnek neki, de valami van, az biztos...
Csak remélni merem, hogy Őt nem zabálják agyon...

És ha már a kutya-szúnyog kapcsolatáról szól ez a post, egy agyament kép egy igazi szúnyog-kutyáról:)
 http://ihasahotdog.files.wordpress.com/2008/07/funny-dog-pictures-mosquitos-do-not-go-to-the-vet.jpg

Gyász és tehetetlenség

A. hozta a hírt a kutyasuliból, hogy két kutyát megmérgeztek a múlt héten.

Nevük, életük, karakterük, történetük volt, nem írom le, hogy inkognitóban maradjanak.

A "testvérek" két szőrmók fajtatiszta gyönyörűség. Gazdáik egy fiatal pár, akik először a nagyobbal iskoláztak, majd fél év múlva érkezett a kicsi. És büszkén néztük, ahogy a bébi csoportban egyre ügyesebb.
A kicsi még nem volt 6 hónapos, és ha láttál már tündéri kutyát, akit nem bírsz otthagyni, mert egyfolytában dögönyöznéd, hát Ő az volt.
A kicsi meghalt... A szakember ilyenkor csak annyit mond, reméli, nem szenvedett sokat...
A nagyobb infúzión van.

Ki az az elvetemült, aki ilyet csinál? Kit visz rá a lelke, hogy megmérgezzen egy kutyát? Ráadásul egy tündéri, medvebocs külsejű kölyköt? És miért???

Ilyenkor elvesztem a hitem a világban, abban a részében, amit emberek működtetnek. És nem bírok szabadulni az érzéstől, ha belegondolok, milyen lehet most a gazdáiknak.

Isten Veled kis drága, remélem, ha újjászületsz, egy jobb világba érkezel... és szorítok a nagyobbnak, hogy gyógyuljon fel és soha ne bízzon másban, csak a gazdáiban.

JÓ HÍR AZÓTA:  a nagyobb kutyó felgyógyult és már újra jár iskolába!!!

Döntés

Hát ezt muszáj még leírnom, mert megint megtörtént.
Tegnap sikerült kicsikarnom kisBádóból, hogy ELDÖNTSE, kint szeretne lenni, vagy bent. Esküdtem volna, hogy tényleg tudta, mit csinál, ezért este Atinak is prezentálni akartuk.
Fejét csóválva állt a kísérlet előtt és azt mondta "Na kisBádó, nézzük, pszichológus gazdanő mire megy Veled" és láthatóan nem nagyon hitt az egészben. Felállítottam hát Bádót, mikor eljött az este és lefekvéshez készülődtünk, és mondtam neki "Na, döntened kell kisBádó, kint maradsz, vagy a ketrecbe mész? ". Bádó nézett rám, majd lefeküdt a szőnyegére, Ő márpedig nem dönt, jó Neki itt a szőnyegen, rágcsálva a valamit. De nem engedtem a 21-ből. Mutattam az ajtó, majd a ketrec felé és szólongattam "mit választasz?". Egy darabig ez ment, Ő próbált kibújni az egész alól elterelésekkel, szőnyegre futással, lábam körüli tekergőzéssel, végül odasietett, elém áll és kicsit sírósan rám vakkantott , hogy lcci ne kelljen dönteni, hadd ússzam meg.
De kellett:) Újra feltettem a kérdést. "mit szeretnél, kint vagy bent? ketrec vagy udvar, ketrec vagy udvar" és láss csodát, megindult a ketrec felé, bedugta a fejét, majd kinézett az udvarra és visszakacsintva kiszaladt. Három órát kint volt csendben, dobálva a bőrrudacskáját, majd szundikálva. 10kor pedig bekérezkedett, hogy aztán reggel 8-ig zavartalanul aludjon.
Ati szerint azért a dörömbölésnek még nincs vége. Az lehet, de egy új korszak kezdődött, a beszélgetős, döntős Bádóé:) Holnap elkezdek neki betanítani valami komolyabb áriát és a végén meg sem állunk a Fábry-show-ig!!!

Esik:(

Tök jó az időjárás, lassan már engem is kezd zavarni, hogy egyik nap a trópusokon kókadozunk, másnap a hűvös, borongós Anglia tájait idézi. Zavarja a 8 hetes utódot és a 16 hónapos szőrös betyárt is.
Reggel A. kitette Bádót, mivel nem akart a ketrecben lenni, de miután pár perc alatt ázott bundablöki lett, megszánta, visszatette és elviharzott dolgozni. Bádócska pedig rázendített a sírásra, finom kis ugatásra. Elláttam Benőt és utána rohantam le a kutyushoz, szárazra töröltem, kapott egy sajtot és megsimiztem, utána mindhárman aludni tértünk. Ez ment délig. Délben etetés után kimentem, hogy magamat is megetessem az ételfutár által biztosított meglepetéssel műa. dobozban és Bádó is felébredt, kirontva velem az esős udvarra. Persze nyilvánvaló volt, hogy nem marad kint. Na mi legyen? Játszani bent korlátozottan lehet, hát elkezdtem tenni-venni, míg Bende fent aludt, pakolásztam, rendet raktam a konyhában, Bádócska árgus tekintetétől és bökdöső orrától kísérve.
Aztán rászántam magam, hogy a glédában álló ásványvizes palackokat a szelektív kukához kilapítsam. Bádó elemében volt. Egyenként szedtük ki a zsákból a flakonokat és lapítottuk laposra. Egyet én, egyet Bádó. Eltartott egy darabig, amíg mindegyik "préda" megkapta a maga büntetését, de legalább el is telt egy kis idő Buddy foglalkoztatásával.
Aztán együnk, vagyis csak én, de nem ám, mert ő is szeretne. Gyors kizárás, kaja belapátolás, közben dörömbölés, majd visszaengedés. Na most mi legyen?
Elővettem jól bevált, maga feladatát megszolgált menyecske cipőmet, és odaadtam neki rágni. Újabb 5 perc.
Majd telefonálni kezdtem, Bádót addig a bőrrudacska rágásával szórakoztatva. Így telt el újabb 10 perc. Na most már mi legyen, fel kellene mennem Benedekhez, de az eb nem maradhat így, mert már így is ellopott egy kisbaba ruhát, amíg egy pillanatra felszaladtam megnézni kisdedem édes álmát.
Jött a nagy VÁLASZTÁS. KINT VAGY BENT? BENT= ketrec, KINT= udvar, de esik!!! akkor garázs vagy kisháza.
Bádó láthatóan nem tudott dönteni, ezért visszafeküdt a szőnyegére, amin korábban rágcsálni szokott. Feltessékeltem és egy sajtdarab megvillantása után végül a ketrec mellett tette le voksát. Mindezt azért, hogy az ajtó rázárása után pár mp-cel (amíg már éppen felértem), elkezdjen nyüsszögni.
Újra le. Ketrecből ki. Na Bádócska, mondom, most DÖNTENED KELL. Kint vagy Bent?
Nézett rám a nagy gyönyörű kávéscsésze szemeivel, és esküszöm, mérlegelt, majd döntött. Ránézett a ketrec rácsára, majd a bejárati ajtóra, a küszöbön még beleszagolt az esős levegőbe, hogy tuti ezt akarja-e, majd visszanézett rám és komótosan kisétált.
Most kint tesz-vesz valami fedett helyen, és döntésébe belenyugodva NEM DÖRÖMBÖL.
Én imádom ezt az okos kutyát. Kell hozzá rengeteg türelem, de egy eszes kis jószág, na.

Betörő

Buddy-t úgy szoktattuk, hogy kiskorától velünk él, lakik. Bent a lakásban és kint a kertben, ahogy akarja, ahogy éppen az időjárás engedi, ahogy az élet hozza. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy A. sok időt töltött vele a kezdetekkor, tehát tudja, ha A. itthon van, mindig számíthat mókára, kacagásra, sok kis meglepetés programra. Ha én itthon vagyok, kajára, jutifalatra, minden mennyiségben.
Amióta beköszöntött a jó idő és kisBenedek, Buddy egyre többször "kényszerül" ki a kertbe. Na, nem kell hinni, hogy elhanyagoljuk, így is napi két séta, két labdázás és számtalan dögönyözés, de a lakásban jövés menés gazda felügyelettel jelentősen lecsökkent.
Először is:

• úgy szereti Benedeket, hogy a kis talpait nyalogatná. Egyszer-egyszer oké, ismerkedjenek, de MINDIG???
  
• a sok törődés és foglalkoztatás eredményeként Buddy valahogy úgy alakult, hogy nem szeret céltalanul feküdni. Hiába tudna, hiszen parancsszóra fekszik, de ha egy pillanatra magára hagyjuk, nem bírja megállni, hogy ne rosszalkodjon.: beszökik a nappaliba (TILOS), az ebédlőasztalról lopkod kaját (TILOS), ellopja a konyharuhát (TILOS), ellopja Benedek ajándékba kapott plüss állatait (TILOS, TILOS!!!), Ati zokniját (TILOS), és rágná a cipőinket (FŐBŰN). Mindezt azért, hogy törődjünk vele.
• annyira velünk akar lenni, hogy FELOSON utánunk az emeletre, ha Benedeket valamiért felviszem. Na, ez is határozottan TILOS.
  

Ezen okból kitesszük a szűrét a teraszra, kertbe, hogy ott ejtőzzön, játsszon, van kint háza, be tud menni a garázsba, és van egy nagy kert. De nem ám, a fiatalúr a falkában akar lenni és elkezdi az ajtót betörni.
Először dörömböl, majd sír és dörömböl, majd a kilincset nyomogatja (kulcsra kell zárni, mert simán bejön). Majd elkezdi kapcsolgatni a terasz világítást. A. megőrül tőle, én úgy teszek, mintha nem hallanám. Az ajtó fehér műanyag és állítom, hogy mindent kibír. Viszont elképesztően néz ki. Mit lehet tenni? Beengedjük, be a ketrecbe, jutifalat, fel az emeletre, bőg, hörög, leszidjuk, folytatja, lemegyünk, kiengedjük, kifut a kertbe, látszatházőrzés, kifullad, bejövünk, ő maradna, ezért be a ketrecbe, újra fel az emeletre, ágyra hanyatlás, Buddy bőg, kiengedjük, és kezdődik előröl az egész - Buddy dörömböl.
Na ez így nem tartható, ezért csináltattunk a teraszhoz kiskaput és ha nagyon elemében van a kutyó, kitesszük a szűrét a kertbe. Ehhez is fel kell készülni, víz, egyebek, télen nem működik, mert a hidegbe nem tesszük ki. Meg is tanulta, hogy ha megyünk vele lefelé a teraszról, akkor bizony ki lesz zárva, ezt is ki kell cselezni.
De Bádó nem adja fel, úgyhogy mostanság ülünk a konyhában Benedekkel, vagy a vendégekkel és hallgatjuk, hogy az ajtó helyett a találékony Bádócska az ablak alatt kaparja a falat, a ház oldalán kaparja a falat, a WC ablak alatt kaparja a falat és mindenhol, ahol eléri.
Rontom-bonca, betörős, társaságfüggő, rossz kutyánk:)

A kuka meleg azért ad némi reménységre okot, Bádi ki van dőlve és hosszan tud aludni rosszalkodás nélkül a hűvös konyhakövön. Éljen a nyár!!!

French Cuisine

Talán még emlékeztek, hogy Bádócska mennyire félelmezte a békatalálkozást. Azt gondoltam, innentől az utálata kiterjed minden hüllőre, kétéltűre, csúszómászóra, lábasfejűre, mindenre, ami "pfuj, undorító".
De nem ám! És ennek radikális, félre nem érthető manifesztációját halljátok:
A tartósan beköszöntött esős évszak következtében jó pár bogár, hüllő, és csúnya lényecske keresett menedéket teraszunk eső-védte zugaiban. Ott, ahol kutyuskánk is fekteti magát, már ha az idő nem annyira cudar. Pár napja Ati izgatottan jött fel, miután Bádót megvacsoráltatta."Kata, Buddy megevett egy csigát! Ott találta a teraszon, odament és hamm, bekapta.". Hogy mi? Micsinált? Nem győztem értelmezni a rövidke mondatot. Miért tett ilyet Buddy? És Ati miért engedte neki egyáltalán?:(((
A múltkor pedig jómagam láttam, hogy megevett egy bogarat, melynek előkészületét képek is megörökítik.
Gratulálok, jó étvágyat! Jó tudni, hogy pedigrés állatkánk, aki a csirkehúsra allergiás és kényes gyomra miatt csak finom tápokat kap, a lelke és gyomra mélyén mégiscsak egy parasztlegény...

JÁRŐRVERSENY

Mondják, hogy az anyaság lemondással jár. Hát igen, lehet ezen szomorkodni, de egyelőre csak a nyolc helyett három órás alvás etapokkal nem vagyok kibékülve, minden másért kárpótol a csoda fiam, KisBenedek. Azaz így volt eddig. Éppen most az opportunity cost-ja az anyaságnak az egekben, brühühühühü.
Ugyanis a Budakeszi kutyaiskolában, Buddy Alma Mater-ében ma, egész pontosan éppen most! JÁRŐRVERSENY van. Aprajának, nagyjának.
Jó, jó, de akkor miért itt verem a gépet és nem ott parádézok a kutyuskával? Hát mert Kisbenedek még csak most tölti a három hetet, még nem tudunk menni.
A járőrverseny egy házi akadályverseny. Először tavaly májusban vettünk részt, igazi jó suliindító volt, mert akkor még csak egy hónapja jártunk Bádócskával trenírbe, mégis nagyon ügyesen szerepelt. Vajon mit alkot most?
A verseny előtt az egész iskola vegyesen csoportokra oszlik, ahogy mondom, kicsik, nagyok egy csoportban, vállvetve küzdenek, és kiváló alkalom ez megismerni a többi kutyuskát és kísérőit. A versenyszámok, melyek az iskola területén, a gyönyörű tájban különböző helyszíneken zajlanak ( izé, mint általában az akadályversenyek) felettébb izgalmasak:

• futóverseny
• teniszlabdát kanálban végigvinni egy enyhébb szlalompályán, miközben a kutyád laza pórázon jön melletted (egy apró húzás is végzetes lehet). - Buddy ezt tavaly 5 hónaposan fantasztikusan vette!!!!
• ugass a gazdád jelzésére - rávenni a kutyádat, hogy ugató hangot adjon ki. Itt a gazdák félelmetesen meg tudják alázni magukat:) olyan hangrepertoárt bocsátanak ki, de persze soxor hiába, ez nagyon nehéz gyakorlat. A legtöbb kutya a visongásra, a "segítség" jajjszóra, a sípolásra, ugatás mímelésre, stb., csak bambán bámul.
• minél több teniszlabda megkeresése a bozótosban
• behívás időre
• mutatványok a szomszéd kutyájával (fektetés, állítás, ültetés egy megadott sorrendben). Mázli, ha nem egy rakoncátlan, ivarérettségbe lépő juhászkutyát kapsz ki....
• kukacon átmászás
• kicsi palánkon átugrás, a végén a szőnyeges pódiumra megérkezés

A végén csoportos eredményhirdetés, fotózkodás és zsúr.


Atit kikészítettem induláskor, miközben a család legfiatalabb tagját reggeliztettem. Mit vesz fel, mit visz, mit fog kapni Buddy, ha ügyes lesz, stb., majd az indulási időponthoz közeledve sírva fakadtam. Micsoda jó mókából maradok ki.


Na mindegy, szeptemberben újra lesz, akkor már Benedekkel jeleskedünk a neves eseményen. Addig pedig várom az uramat és a kisBádónkat, hogy beszámoljanak, hogy megint a magyar agár nyerte meg a futóversenyt:)

Képes beszámoló a tavalyi versenyekről

FRISS!!! az idei verseny képei

http://gallery.site.hu/u/Koszti_Eva/Kutyaiskola_001/jarorverseny_2010/?g2_page=11

Breaking news - SIKERES BH 1-es VIZSGA

Esküszöm, nem fogom ennyivel elintézni ezt a fergetes eseményt és kiváló eredményt, de Benedek születése óta nincsen nagyon időm írni.
Ezért most csak röviden, de annál nagyobb örömmel:
SZOMBATON BUDDY SIKERES BH 1-es VIZSGÁT TETT A PESHIDEGKÚTI KUTYAISKOLÁBAN.

• KÖSZÖNET ILDIKÓNAK, GÁBORNAK AZ EREDMÉNYES FELKÉSZÍTÉSÉRT, 
• A PESTHIDEGKÚTI KUTYAISKOLÁNAK A SZERVEZÉSÉRT ÉS 
• ATINAK A SIKERES LEVIZSGÁZTATÁSÉRT (mert Ő vitte!!!)
• ÉS EGY NAGY GRATULÁCIÓ A KISBÁDÓNAK A 86 pontos eredményért!

Városligeti csevej

A múltkor kocsival szeltük át a Városligeti sétányt a múzeumokkal összekötő utat és két gyönyörű dobermanra lettünk figyelmesek. Mivel járókelők keltek át a zebrán, megálltunk pár másodpercre és kikiáltottam az ablakon. De szép kutyák, honnan vannak? A kedves lánygazda és kísérője először meghökkent, de egyből felelt, a barna szuka Lengyelországból, a másikat is megnevezte, de nem értettem. Mondom, a miénk inkább a szép délceg fekete kant formázza, és Tahi Réme kennelből való. Mire a csaj: Hát ez is!
Kicsi a világ kérem és nagy a Tahi Réme kennel:) Olyan büszke voltam a közösség ilyenfajta érzésétől, hogy egészen az Osztapetyáig ezen ujjongtam:)

www.tahireme.com

Vigyázz, a kutya alszik!

Ma nem voltunk itthon napközben. Bádó a reggeli kutyasuli után egyből kidőlt a hirtelen beköszöntött meleg miatt, ami belőle és iskolás pajtásaiból is  letargiát váltott ki. Szóval nagy szunyálás délelőtt, alig reggelizett, majd délután is egyedül hagytuk. Hazaértünkben megjelent a teraszon, füle mint az apácák főkötője, rendezetten csukódott a fejére, álmosan nyalogatott minket. A szomszédok látogatóba jött unokái rohangálnak a kerítés túloldalán, iszonyú zajt csapva, Buddy pedig úgy néz hátra, mint aki most hallja először, "ez meg mi a fene, mi ez a zsivaj?" Hát hol volt ez eddig, kérem szépen?

Drót-posta

A múltkor, a vaddisznó-látogatásnál tűnt fel, hogy Buddy beszélget a kutya-ismerőseivel.
Mint Vahúr és barátai a VUKban, ahogy kicsúfolták a komondort, kigúnyolták Vahúrt, amikor Vuk túljárt az eszén, vagy csak úgy a rókákat szidták.
A vaddisznók egy késő éjjelen, hazatértünkkor tűntek fel, és olyan vehemenciával rohantak le a kis úton, öt jól megtermett, óriási könnycsepp formájú szőrmók, hogy nem mertünk kiszállni az autóból, amíg el fel nem falták az összes maradék aszalt gyümölcsöt a még beépítetlen szomszéd telek fáiról. Persze előtte jócskán riogattuk őket fényszóróval, fényképezőgéppel, kiáltozásainkkal.
Nagy lelkesen mentünk be a házba, felajzva tárgyaltuk a vaddisznó-esetet,  Buddy-t szokás szerint kiengedtük a ketrecből, és Őt is fellelkesítettük. Kiállt az ajtóba és elkezdett fülelni. A szomszédunk, Bonbon, tapasztalt vaddisznó-csősz, éppen adta le a drótot a környékbeli srácoknak. Buddy csak hegyezte a fülét, néha izgatottan vakkantott egyet, majd ahogy kezdett összeállni neki a sztori, hogy ezek öten itt voltak, itt tanyázgattak, dorbézoltak, Ő meg az egészet átaludta, mert a hülye gazdái kint bámészkodtak, nagyon begurult és utólag akarta behozni a dráma-tagozat elmaradt óráját. Kirontott a kertbe és még vagy két órán keresztül őrizte a házat, kergetve, üldözve a már régen lelépett sertéseket.
Szóval ezek mindent megbeszélnek! Már Ati is csak rutinosan ennyit kérdez, ha a szőrös szomszéd ugatni kezd és Bádó figyelő pózt vesz fel: "Na, mit akar Bonbon???"

Hörrrörrörrörrörrörr

Ahogy megyünk bele a tavaszba, úgy nyúlnak egyre hosszabbá az esték, éjszakák. Ha este elmegyünk itthonról és Buddy-t pár órára a ketrecbe tesszük aludni, utána mindig kiengedjük egy kicsit szaglászni, ugatgatni, játszunk vele, itatjuk, pisiltetjük.
Mostanában felvette azt a szokást, hogy az esti lefekvés után még mindig nem hajlandó megnyugodni.  Elkezd a ketrecben ugatni, vagy panaszosan, hisztisen, egyre fokozódó hanggal sivítani és ha megkérdezed, hogy mi van drágám, akkor elkezd sipákolni, hogy engedd ki. Ha ekkor kiengeded, iszonyú hörgésbe csap, ordít, nyifog, arénázik és nagyon konkrét elhatározás kell hozzá, hogy le lehessen nyugtatni. A következő zajlik le: hörr, hörr, engedj ki. Kiengeded, kiugrik, elkezdi a kezedet rágcsálni, majd nekiesik az ajtó melletti falnak, hogy azonnal kijutna. De amint kiengednéd, mégsem akar menni, mert tudja, hogy lehet, hogy egy ideig nem jöhet vissza. Végül ráveszed, hogy mégis menjen ki. Kirohan a kertbe, megugatni egy .... izét, bigyót, akármit, amit csak Ő lát, ma egy bogarat, tegnap egy békát.
Ma úgy döntöttem, hogy lenyugtatom, mielőtt Ati elővenné a keményebb modorát. Ati felé rohant, majd felém, sikerült lecsendesítenem, de mégis csak kirontott. Bogarakat üldözni. Hát maradj kint, gondoltam. Fél óra elteltével robaj a teraszról. Ati szomorú belenyugvással mondja: "na, leverte a levenduládat...". Én is elkámpicsorodtam, mert Buddy szépen elkezdett értelmileg is nődögélni és az elmúlt hetekben elültetett növényeket nem bántotta..., ezért reménykedtem, hogy a giganto levendulám végre kikerülhet a régóta megérdemelt ablakpárkányra. Akkor most lehuppant, gondoltam. Csüggedten kimentem Buddy-ért és már az ablakból láttam, hogy a levendula ott tündököl az ablakban. Akkor mi puffant? Hát sajnos a kitámasztott horgász-szék. Buddy, Te abszolút fejlődőképes vagy! Most már nem tartok annyira a családban növekvő férfi-uralomtól:) Te viráglelkű, szép Eliot!

Ehetsz!!!!

Mindenkinél más szokások alakultak ki a kutya etetésével kapcsolatban. Van, ahol nyakra-főre kapja a kaját, a gazdát ugye sima etetőgépnek nézi, van ahol a rendszeres napi egy-két-három étkezést (a kutya korától függően) tarkítják kisebb jutalmazások, etetgetések, és van, ahol poroszos fegyelem uralkodik, a kutya napi egyszer kap enni és slussz.
Nálunk egyelőre a napi kétszeri  -reggel/este - étkezés megy, kis jutikkal tarkítva.
Bárhogy is eteted a kutyádat, több emberben ott él a para, hogy az állat idegentől mit fogad el, mikor fogad el. Sok engedelmességi könyvet olvastam már el arról, hogyan lehet a kutyát megtanítani arra, hogy a "kínált ételt", "dobott ételt", "talált ételt" ne fogadja el, de ez tényleg a kutyázás, az engedelmesség csúcsa. (Az élelem megtagadása cikk például elég jó! http://www.kutyahirek.hu/index.php?aid=8ea3883050f67599eaf0abd)


Buddy imád enni. Ahol most tartunk, az az, hogy a talált étel kisebb kísértésbe hozza, de a rengeteg séta közbeni pfujolás sokat segített a dolgon, úgyhogy legalább már látszik rajta, ha valamit el kívánna fogyasztani. Ekkor gyorsan közbeavatkozok. A korábban ellenállhatatlan, kidobott disznócsontokra és a szemétre legalább már nem rabol rá. A  kapott ételt barátoktól elfogadja, de jó hír, hogy a távolabbi, néha arra járó szomszédok szerint a kerítéshez nem jön közel, inkább bizalmatlan.
Hogy komfortérzetünket növeljük, bevezettük nála az "engedélyre" evést. Megkapja a tál kaját, Atival látványosan "beleeszünk", majd letesszük elé a kis helyére, SZEMKONTAKTUS!, majd "Ehetsz" vezényszó. (a helyes vezényszó amúgy a "Tiéd!".) Mint a gólya-inga, úgy bukik rá mindig a táljára ilyenkor, két füle kiterül, mint Fidó bácsinak és boldogan lefetyeli az ennivalót.


♪ ♫ Reggeli, ebéd, vacsora, csattog a Buddy fogsora, ♫reggeli, vacsora, szép ebéd, a Buddy-nak ez épp elég:)

Jobb félni, mint ...

Ha kutyázásba kezdesz, minél nagyobb méretűt választasz, annál inkább fel kell készülnöd esetleges sérülésekre, bár a kis jószágok esetében is biztos így van, csak abban nincsen tapasztalatom. Mondjuk, ha belegondolok, Bádó már kiskorában is egy igazi rontom-bonca volt és nagyon résen kellett lenni, hogy miben tesz kárt. Tárgyakban. És bennünk is... persze nem szándékosan, de ez sajgó testrészeink "nyalogatása" közben sovány vigasz.
Álljon itt egy kis lista a lehetséges házi-kedvenc-balesetekből, sérülésekből.

• Játék közben: Bádó imád labdázni. Ne focizást képzelj el, van két db., zsinórral ellátott egyforma gumilabdája, amit felváltva hajigálunk neki. És végtelenül gyors, jól fel lehet pörgetni. és mint ilyen, nagyon figyelned kell, hogy mire visszaér az egyik laszterrel, te már ugrásra készen, a levegőben tartsd a másik labdát, vagy úgy kínáld neki elkapásra, hogy fogazata és a labda közé lehetőleg ne szoruljon a kezed. Ha mégis így jársz, kijár neked a gyerekkorunkból ismert "zsibi", mert a harapás fájdalma mellett olyan erővel csattan az állkapocs, hogy belezsibbad még az agyad is. Ati tegnap nem volt résen, kezelhettem is szépen körömvirág kenőccsel, de az én körmömön is van véraláfutás, hasonló balesetek miatt. A másik lehetőség, hogy felugrik rád a kuty, teljes erőbedobással, ez sem kellemes
• Feléd futás: nagyobb testű kutyáknál, és pl. dobiknál, de ahogy hallottam, a bullterrierek is igen kíválóak ebben, fontos, hogy ha játszol velük, vagy ők egymással, mindig állj félig rogyasztott lábbal. Ellenkező esetben az ütközés könnyen térdsérülésben végződhet. Még a labdázás során jártam úgy Bádóval, hogy holott rogyasztott lábbal álltam, ahogy felém futott, lehajolás közben nekirontott a farcsontomnak. Kisebb földrengést éreztem és gerinctájékon végigszaladó erős remegést, hmmm.
• Behívás: behívás közben a kutya felénk rohan a Hozzám parancsszóra, majd leül elénk közvetlenül. Vagy... nem elénk ül le, hanem kicsit közelebb. Ati járt már így pórul, amikor a kutya nekirontott nemesebb testrészének
• Szeretgetés közben: sokszor ellenállhatatlan a vágy, hogy Bádó szép kis bársonyfejét megpusziljuk, vagy a magunkéhoz vonjuk. Ilyenkor szokott elszántan felszagolni, ami felér egy állon vágással, koccannak a fogak, veszélyben a drága koronák, tömések és a well-being. De Ati járt már máshogy is egy hirtelen fej-felkapásnál és megint a balls-ikat félthettük.
• A karmok hatalma: hiába sétáltatjuk a kisBádót betonon is, nem tud annyira lekopni a körme, hogy felugrásnál még a polár kabin keresztül is ne hagyna rajtunk gepárd-nyomokat. És most, hogy jön megint a szép idő, tudom, hogy jó pár maradandó karmolás-nyomot be fogunk még szerezni a tavaly gyűjtöttek mellé...
• Ugrálás, pórázon vezetés: itt még nem sikerült feldöntenie minket szerencsére, de Ő már járt rosszul a frissen felmosott lakásban, fel akart ugrani és akkorát zakózott, mint az ólajtó. Iszonyú fontos pszichológiai momentumot hagytam ki a végleges ugrálásról leszoktatásban, mert nem pfujjoltam, hanem össze-vissza csókoltam és lapogattam, mert annyira megijedtem a kiterülésétől. De pórázzal rántott már el a múltkori Tappancsos bunyónál, és jeges úton is nagyon veszélyes lehet.
• Nyakörv-fogás: tipikus gazdás szokás, hogy a nyakörvénél fogva kapjuk el a kutyát, ha vissza akarjuk tartani, stb. Ilyenkor figyelni kell arra, hogy egy-egy ujjunk ne kerüljön/szoruljon a nyakörve és a nyaka közé, mert a kutya hajlamos hirtelen megpördülni és akkor bizony csavarodik az ujj, törhet a csont.

A teljesség igénye nélkül ezeket okozhatják ők nekünk. És akkor még nem ejtettem szót az egyszer használatos ruhákról, a kínos percekről, amikor tárgyalásra készülve beleugrottam a fekete kiskosztümömbe és elillantam dolgozni Buddy-tól való elköszönés után, és bent azzal  fogadtak a kollegák: "Kata egy tappancs van a hátadon..." De hogy mi milyen sérüléseket tudunk okozni felelőtlen rángatással, bemelegítés nélküli játszatással (hidegben), ha olyan helyen szaladgálnak, ahol megcsúszhatnak, rossz tartással (hideg, lépcső pl. hosszú gerincű kutyáknál), rossz táplálással, felügyelet nélkül hagyással, stb.azzal szintén tisztában kell lenni, hiszen felelősséget vállaltunk a kis állatért, aki hozzánk szegődött. Ha tudjuk, mire számítsunk velük kapcsolatban, megvédjük magunkat is, őket is.

Abba-Lányok

Két csinibaba is feltűnt az ismeretségi körünkben egy éve, az Abba-lányok. A kutyasuliban találkoztunk először, akkor pillantottuk meg a fekete-cser és az őzbarna dobilányokat, egyazon neves alomból származó, pedigrés nővérkéket, akik alig fiatalabbak Buddy-nál.
Gazdáik Tamara és lánya Szonja, akik a tenyésztővel közösen futtatják a csajokat versenyről versenyre, nagyon jó eredményekkel, hogy rövidesen elérhessék a szuperszuka státuszt és megkezdjék áldásos örökítő tevékenységüket. Tamara régi dobermann-os, nagyon ért a kutyákhoz, sokat lehet tanulni tőle és kíváló beszélgető-partner. Volt szerencsénk a társaságukban végignézni az IDCt és hasznos kommentárokkal látta el a felvonultatott kutyákat, hasonlóan kiképzőnkhöz, I.hez.
A két kuty együtt megjelenve gyönyörű látványt nyújtanak, nyájasak, nyuszisak, de azért igazi dobermann-vér csörgedezik az ereikben. A kiképzésüket Szonja végzi, igazán turbósan, profin mozgatva a csajokat párhuzamosan.
Buddy különösen a fekete-cser lánykához vonzódik, aminek a múltkor tanújelét is adta.
Együtt készülünk Pesthidegkúton G. sulijában a BH vizsgára és a gyakorlatsor végrehajtása után Bádócska tanítója tanácsára nem vett részt a sztenderd kiképzésen, mert pont elég volt a kis agyának ennyi trenír, hanem kimentünk a suli melletti gyönyörű domboldalba I. Cora nevű kutyájával játszani, aki szintén dobermann és meglehetősen energikus nőszemély. Indult volna a játék, mi legalább is így képzeltük, de Bádó még nagyon hatása alatt lehetett a múltkori Szofi-s találkozásnak, amikor minden közeledése harapós visszautasításban részesült, és nem mert közeledni. Labdázással próbáltuk mozgatni őket, Cora  rohangált, Buddy pedig meg sem merte közelíteni a labdázó kutyalányt, annyira leblokkolt, inkább elszántan szagolgatást mímelt, pedig a labda az igazi gyengéje.
Így "játszottak" kb. egy fél órát, majd Cora-t fekvésre parancsolták, mielőtt a nagyon intenzív igénybevételtől túl nem fárad (Nála nincsen normális futás, hanem van egy szélvész-szarvas rakétán mozdulatsor, minden apró megnyilvánulása ilyen energikus. És mint ilyen, a fáradtságot sem érzi... )A pihi alatt Bádó a közelében kolbászolt. És akkor a domb elején feltűnt a fekete-cser csinibaba, Ében, Szonja mellett bóklászva. Reménykedve kérdeztük meg, hogy játszhatnának-e, Ében annyira ártalmatlannak tűnt. Szonja simán belement és összeengedtük a két kutyát. Beindult az igazi szerepcsere. Ében félénken topogott, letette előkelő fenekét a fűbe, hogy ellenálljon Bádó heves ostromának, aki minden módon megpróbálta magára felhívni a figyelmet. Volt a tipikus lekönyöklős játékra hívás, a nyalogatás (ilyenkor úgy habzik Bádó szája, mintha egy egész doboz Calgonit-et lenyelt volna), az intim tájékok körbevizslatása, a felugrálás, néhány kisebb szaladgálás. Ében pedig, mint egy szép nímfa a domboldalon, csak ült pihegve és tűrte a boldog áhitatot. Buddy kezd visszatérni!!! Ezt jó jelnek veszem!!!!

Fear of the Frog, Fear of the Froooog, avagy a béka para folytatódik

Én ezt tényleg el sem hiszem. Tegnap végre elállt az eső és egész nap kint volt a kutty, aminek nagyon nem örült, bánatosan bömbicélt, meg az ajtót szerette volna szétkaparni. Majd erről egyszer máskor, de ahogy megpróbál bejutni a házba, az felér a leopárd kommandó legmerészebb álmaival is. Mindegy, én megkeményítettem a szívem és juszt sem engedtem be. Két hét múlva itt gőgicsél Benedek és muszáj egy kicsit fegyelmezgetni Bádót, mert nem fogok tudni egy újszülöttel lerohangálni, hogy ki-beengedjem őkelmét.
Délután négy felé megszántam és elindultunk egy kis sétára. Szép komótosan vánszorogtunk, mert már elég terhes vagyok, de legalább jutott idő szagolgatni, peckeskedni idegen kutyák kerítése előtt. Ahogy haladunk lefelé a kis utcán, ott terem egy béka. Nagy kőhasát húzza földön, görbe lábain imbolyog. Buddy-t mintha darázs csípte volna meg, kitépte a flexit a maximumig és hörögve nekirontott. Na mondom, ez szép lesz, a tegnapi őrjöngés folytatódik, ezért húztam is vissza, de abban a pillantban a béka UGROTT egyet. Bádó ettől mérhetetlenül megijedt és azonmód otthagyta az állatot,. Szagolgatott elterelően, néha még közel-közel ment, de aztán rögvest megtorpant. Ennek a fele sem tréfa. Kisbádó, hős dobermann kutyám, mi lesz így Veled, ha már egy békától is beparázol? Na, majd én, a jó gazda, oszlatom félelmed.
Megfogtam és szépen oda akartam vezetni a békához, amihez nem volt sok kedve. Majd próbálkoztam a "csibész, fogdd meg" -gel, oldalát erőteljesen lapogatva, ahogy a kiképzésen (állatvédőket kérem, hogy ne vessenek rám követ, a béka a leginkább meg tudta védeni magát, a puszta rusnya jelenlétével és imitált ugrálásával). Semmi. Majd nyájasan, a háta mögé állva - ezzel nagy erőt és magabiztosságot adva a kutyának - "menj Kisbádó, legalább szagold meg!". Nem és nem.
Én nem tudom, tegnap mit súghatott neki az a béka, de hogy hatásos volt, az biztos. Eloldalogtunk. Most már kezdem érteni, honnan ered a mondás. "Te gyáva kutya".

Békakirály fia- lánya

Buddy nem nagyon ismerheti a békakirályfi-mesét, de hogy még békát sem látott soha, az nagyon meglepett.....

Kedd van és ugye már napok óta zuhog az eső és nem bír magával szegény a házban. A ketrecben fekvéses hisztizés, valamint kiengedve a benti dolgok módszeres ellopdosása az asztalról és a szobából - konyharuhák, tollak, edzőcucc darabok, gombócba gyűrt tiszta zoknik - felett érzett növekvő haragom kapcsán úgy éreztem, hogy mivel elállt kicsit az eső, irány ki a szabadba, legalább addig, amíg elugrok bevásárolni. Ez az esős idő annyira felpörgette, hogy képes volt azután hisztizni (fél órás alvás etapokkal megszakítva), hogy Atter reggel elvitte sétálni, 20 percet labdázott vele, majd délben - kedd révén -  jött I. kiképzést tartani neki, ami szintén egy óra, délután megint séta és labdázás, de este hétkor úgy érezte, itt az idő egy jó kis rosszalkodásra. Szóval kicsuktam a kertbe, hadd vezesse le fölös energiáit.
Amikor megérkeztem a vásárlásból, a kapuban várt az udvaron, Normál esetben ilyenkor - mihelyst felismer - felugrik a kapura és mint egy nyurga néptáncos, bokázik, ugrál dinamikusan a két hátsó lábán, a mellsőkkel  úszást mímelve és csinálja mindaddig, amíg a kapunk keresztül csókot nem váltunk (mondtam, nálunk a közömbös hazaérkezés az, ami nagyon nem lett standard...)
A ház felé haladva a kapuval párhuzamosan egy "lomha földi béka" araszolására lettem figyelmes. Gondoltam, Buddy is látott már ilyet, hiszen több, mint egy éves...
De nem. Éktelen haragra gerjedt a látványtól, hogy ez meg mi a fene akar lenni? és mintha egy riválissal  állna szemben, hangos ugatással, morgással próbálta elüldözni a betolakodót. Ahogy a kaput kinyitottam, kirontott, és a béka után eredt, akinek szerencsésen sikerült bemenekülni egy kerítés mögé, Buddy pedig dühödten ijesztgette, ugatta, majd kis idő múltán újra és újra visszatért a helyszínre, ahol az állat a határátlépést elkövette és úgy morgott, mint amikor vaddisznók ereszkednek alá a kis úton, és azokat kívánja eltántorítani a kerítés mögül.
Ezt csinálta egy békával. Bele sem merek gondolni, vajon mi mindent nem láthatott még! Mi lesz még itt? Előveszem a biosz albumot és holnap átpörgetjük, mert ekkora izgalom egy kis kétéltű miatt félek, hogy megárt érzékeny lelkének...

Eb,aki a kanalát meg nem eszi...

Gondolom minden gazda szereti jól kosztoltatni a kutyáját, hiszen ezzel is kifejezhetjük gondoskodásunkat és olyan remek érzés nézni az állat boldog pofáját, amikor valami fogára valót kap. Önmagában már a napi étkezés is hatalmas eufóriát eredményez, ezt követik sorban a kisebb feladatok elvégzéséért kapott jutalomfalatok, az extra - pl. hétvégi - ünnepi étkek, és a csak önmagában, a kutya és gazda boldogságáért etetés. (vigyázzunk, azért ne legyünk etetőgépek, ld. Jan Fennel intése. A falkavezér mindig először eszik és csak akkor engedi a falka többi tagját a tálhoz, ha ő is így akarja).

Főétel-variációk:
A "maradékot eszik"-től a "csak szupertápot kap"-ig  a "csirkefarhát 10 literes fazékban és kitart a hét közepéig", kiegészítve az "üss fel egy tojást és add neki,  odaadhatod héjastól is, gyönyörű  lesz a szőre"-ig minden megtalálható a palettán, és ezek varázslatos kombinációi is.Vannak kutyák, akik "csak" maradékot kapnak, itt figyelni kell arra, hogy minden tápanyag megtalálható legyen az ételben, de kiskutyát soha ne etessünk csak maradékkal, amíg ki nem fejlődik a csontozata, izomzata, idegrendszere, stb. Erre vannak a kutyatápok, melyeket úgy állítanak össze, hogy az adott kutya korának, méretének, igényének megfelelően minden szükséges tápanyagot, vitamint, porcvédőt, ásványi anyagot tartalmazzon. A maradék koszttal ellentétben, csak tápon is vígan és egészségesen felnevelhető egy kutya és számos, pl. ízületi betegség megelőzhető vele.
Jutalomfalatok:
A rendszeres napi tápláláson felül vannak ugye a nasik, jutalomfalatok (jutifalik), különböző rágcsák. Itt is változatos a menüsor - lehet készen venni kutyakekszeket, akár előre csomagoltat, akár lédig összeválogathatót a különböző állatos boltokban. Nálunk a Fressnapf-os bárányos pogácsa jött be az esti alváshoz, ha bemegy a ketrecébe, a suliba pedig a kisebb töltött falatkák. A jutalomfalatot, ahogy a nevében is benne van, valamilyen feladat sikeres elvégzéséért adjuk a kutyának. A készen kapható falatkák mellett igazi csemegék a virslik, párizsi darabok, szárított sajtkockák (a friss sajt nem tesz jót nekik).

Ünnepi étkek:
Az ünnepi étkek jolly joker-e a csirke-far-hát összeszokott triójából készült tartalmas leveske, afféle egytálétel. A rendes gazdik hetente legalább egyszer elkészítik eme remekművet, amit a kutyák már epedve várnak. A csirke-far-hátat annyira puhára főzzük, hogy csirkecsont ide vagy oda, megeheti a kutya. Az ünnepi étkekhez sorolom még a rántott hús maradékot, a finom husikákat, húsos leveseket, csontokat, tehát mindent, ami ünnepkor amúgy az asztalra kerül és végül a kutyuska tányérjában landol.
"Úgy szeretlek" falatkák:
Na itt aztán végtelen a kínálat, csak a gazda hűtőszekrényének, ízlésének és fantáziájának függvénye. Lehet a falatka finom szalonna, felvágott  - mindenkit óva intek az asztalról etetéstől, ez még nálunk is tabu - tojás mindenféle formában, süti falatok pl. piskóta (sokat ne adjunk a magas cukortartalom miatt!), sajtok, és a rágcsák. A rágcsákhoz sorolom a boltban kapható bőrből készült cipőcskéket, préselt, töltött és töltetlen csontokat, fogtisztító rágnivalókat.

Álljon itt Buddy étrendje, amihez hozzátartozik, hogy a drágámnak elég érzékeny a gyomra , ezért sok mindent nem ehet, mert úgy megborítja az anyagcseréjét, hogy gázálarcban sem lehet megmaradni mellette, a széklet gyakoriságáról és állagáról nem is beszélve. De azért így is derekas kis étlap, nem lehet oka a panaszra.

Cicakutya

Ahogy élemedik a kutyánk, úgy mutatkozik meg egyre inkább egy nem várt, de annál kellemesebb jellemvonása, a cicás bújás. Négy-öt hónapos kora idején dacos, követelőző és kiszámíthatatlan volt, gyakran ugrált az idegeinken. Nyolc-kilenc hónaposan jött a férfikor kezdete, finom kis dominanciára törekvés, végeláthatatlan rosszalkodás, "kiabálás", kiskutyák ráncigálása. Most meg már egy éves és négy hónapos. A rosszalkodás, magával néha mit kezdeni nem tudás megmaradt, de egyre jobban érvényesül a cicáskodás is, ami nem kifejezetten a dobermann kanok sajátja, legalábbis ahogy eddig tudtam. I., az oktatója jegyezte meg találóan, miközben Őt is boldog-bújósan köszöntötte tegnap: micsoda egy cicakutya:)
Két napja burkolók vannak nálunk megcsinálni a teraszt és Bádó tartósabb szobafogságra kényszerül, mert amint kiengedjük, a Whiskey-s tolvajt és Twist Olivert is megszégyenítő arcátlan rablásba csap, ellopja a tubusokat, rongyokat, szagolgatja a gépeket és belenyalna a ragasztós edénybe is.
Tegnap Ati tartotta a frontot, ma én voltam soron. Reggeli séta, labdázás, früstük, majd rosszalkodás, mert már olyan fáradt, hogy alig lát. Ekkor irány a zárható ketrec, én meg netezésbe fogok. De a munkások csak zajongtak, vágtak, kalapáltak, ezért a zavartalan álom néha zavarttá lett. Majd elindult a nyivákolás, ásítozás, rosszalkodás. Most megragadom a pillanatot, gondoltam és a nyakörvénél fogva jól megrángattam Bádót, hogy térjen már észhez és ne követelőzzön, most alvás és ketrec van, punktum. Ahogy kikaptam a ketrecből és egy negyed fordulatot megpörgettem, jól meglepődött, majd visszatuszkoltam a hátsójánál fogva és fekvésre intettem. Meg is tette, nézett csak megszeppenten, és megnyalta a kezem. Nagyon meglepett, hogy így reagált, ilyenkor dühösen ugatni szokott, ezért megsimogattam szépen, jól megszeretgettem, mire nyugodtan pihenni tért. Rövidesen megjelent apósom, akinek a köszöntésére kiengedtem, majd elfoglalta helyét a lábamnál, fejét a térdemen pihentetve, néha felugorva összenyalva a nyakamat. Nagyon édi volt, egyszerűen láttam rajta, hogy kedveskedni szeretne, hálából, hogy nincs harag közöttünk.
Este vendégségbe mentünk és csak későn értünk haza. A jól megérdemelt hosszú délutáni séta és labdázás majd kertben rohangálás után ilyenkor általában szintén a ketrecében pihen Buddy (amíg be nem köszönt a jóidő), és ha hazaérünk, mindig kiengedjük, megszeretgetjük, pisi, ivás, stb. Majd vissza aludni. De néha, mint ahogy ma is történt, a kis szeretgetés nem elég. Elkezd hüppögni, sóhajtozni, majd dühösen vakkantgatni a ketrecében. Ati tanácstalanul áll, most mit tegyünk. Mondom, biztos kevés volt a simogatás! És lám, kiengedtük, mindkettőnket szelíden megnyalt, hozzánk bújt és úgy kedveskedett, hogy majd' elaléltunk. Kevés volt a szeretet, de kapott többet, ami után már boldogan visszalibbent hálóhelyére és nyugovóra tért.
Amíg ezt körmölöm, lent szuszog a konyhában, a mi  aranyos cicakutyánk.

"még sosem csinált ilyet..."

A kutya nem ember. Amikor társul választjuk, felelősséget is vállalunk érte. Vállaljuk, hogy szeretjük, etetjük, védjük, a családunkba fogadjuk és azt is vállalnunk kell, hogy neveljük, hogy ne legyen terhére se a családunknak, se más embernek, kutyának, állatnak, a környezetnek. És hogy tényleg megértjük és elfogadjuk, a kutya nem ember. Kutyasulink felelős oktatói és gazdái körében dívik a vicces mondás "Én nem is értem, még sosem csinált ilyet", ami röviden annyit jelent, nem figyeltem, fogalmam sincsen, hogy mi miért történt a kutyámmal, és nagyon gyenge védekezés.

Bádócska ugye egy hős dobermann. És mint ilyen, rettenhetetlen, bátor, védelmező, zsigerből, wesenből, ki tudja, mi mindenből, szép, erős jellemmel. És nem félős. Mint egy hős lovag a középkorból. (most tegyük félre, hogy komolyságban persze még messze nem tart itt).
És nem támadós, nagyon szereti az embereket és a kutyákat. Az image-t kétszer sikerült csak felrobbantania maga körül, és mindkét esetben csalárd módon saját fajtáját pécézte ki, azokból is két kisebb egyedet.
Aramis volt az első "áldozat" a kutyasuliból. Nagyon szép dobilegény, szegről-végről rokonok, ami azért nem nagy mutatvány, mert több kennel alapító kutyája valamilyenTahi Réme vagy leszármazottja. Gazdájával békés beszélgetésekbe szoktunk bonyolódni a dobermannok jelleméről, hogy mennyire idomíthatók ( Ő németjuhászos volt korábban, ahhoz képest mondhatni, nem:) ), hogy ki hol tart az engedelmességben, mit rágtak szét, stb. És mint ahogy egy anyuka is szívesen babázik, ha növekvőfélben lévő gyerekei vannak, csakúgy nosztalgiázásból, én is többször megölelgettem Aramis puha kis babaszőrét. Buddy nem is tűnt féltékenynek, egyszerűen csak nézte, Ő is kapott utána mindig simit. Egy szép sulidélutánon, B. 7 hónapos korában ugyanez történt, amikor Buddy se szó, se beszéd, ráugrott Aramisra és az ismert dobis kulcsolással átötelte, ráfogott a nyakára és mérgesen morgott. Teljesen ledöbbentem, pillanatok alatt lecibáltam a kutyát a kistesó hátáról, szerencsére az egész nem volt több 3mp-nél, majd jól leteremtettem, meg is vertem, amit izgatottan tűrt, mert megérezte, hogy ez bizony izgalmas kis férfikor kezdete is lehet - a bunyózásé. Ezért is kellett azonnal elvenni a kedvét egy kemény retorzióval.

Na jó, Aramishoz innentől nem engedtem oda. El is múlt a nagy ijedelem, meg a Bádócska becsületén esett folt, amikor eljött a szeptember és a kutyasuliban akadályversenyt rendeztek.
Ati vitte Bádót, én a barátaimmal (akik közül kettőt is elcsábítottam a suliba kutyáikkal) ültünk a padon, néztük a mezőnyt, ahogy sorba álltak a kukacon átbújáshoz, a palánkon ugráshoz, vagy a futóversenyhez, amit már-már unalmas módon mindig a magyar agár nyer...
És egyszer csak nagy csete-paté hangja hallatszik, cimborám mondja, hogy "húú, nagy balhé lehet, mert futnak az oktatók egy irányba". Az irányból ugatás, morgás, gazdák hüledezése és elkeseredett sziszegés hallatszott. Na mondom, megnézem én is, ki az a szerencsétlen gazda, aki 40 sorbanállós kutya-ember páros előtt égeti le magát a neveletlen kutyájával. Felelőtlen, gondoltam. Ahogy sietek arra, egyre rosszabb érzésem lett, mert addigra I. már leszedte Bádócskát egy négy hónapos tündéri bébidobi hátáról, aki aznap jött először a suliba. Ati elmondása szerint (miután boldog bébikutya lelkesedésem miatt hamar összeismertettem őket, és a lánygazdi odavitte Bádóhoz az ő kis kutyiját) kedélyesen beszélgetni kezdtek, a kutyik pedig  játszadoztak egymással. Már öt perce ment az önfeledt játék, A. is elengedte a feszült figyelést, amikor váratlanul, minden előzetes jel nélkül Bádócska ráfordult a kiskutyára, megint a jól ismert megölelés, nyakfogás és morgás. Csak hogy most nem engedte el. A kiskutya csendesen sírt, a gazda teljesen kikészült, mert Buddy-t nem lehetett rávenni, hogy eleressze a kis jószágot, szöges nyakörvvel kiemelés és lógatás ide vagy oda. I. odarohanása mentette meg a helyzetet, hátsó csípőfogással leszedte Bádót a kisbébiről és kaptunk egy jó nagy letolást, teljes joggal, Bádó meg egy fenyítést A-tól.
Átvettem az akkor már békésen a fűben kérődző Bádót, félelmetes érzéke van hozzá, hogy egyik pillanatról a másikra hangulatot váltson, Atit pedig a lányék után szaladt, vigasztalni, és megnézni, hogy nem sérült-e meg az ebecske (szerencsére nem).
Én pedig álltam és próbáltam rekonstruálni a helyzetet. Kezdett rossz érzésem lenni, hogy kikerültünk az elit csapatból, miután gazdák tömkelege, a sorban várakozva fejet ingatva nézett ránk, röpködtek a fogak közt szűrt szavak "minek az ilyennek egy harcikutya (?)", "felelőtlen", "minek hozza ide, ha nem tud vele bánni", "szegény kiskutya" és a kegyelemdöfést M. adta meg, E. angol férje, aki csak ennyit mondott sajnálkozva "Oh, dear...". Aznap éjjel nem aludtam a lelkifurdalástól. Tudom, milyen érzés, ha bántják valakinek a nagyon szerettét.
Azóta már nagy barátságba kerültünk a kis bébi gazdáival, sikerült kihevernie az esetet (nagyon fontos, hogy kicsi korban ne kapjon negatív impulzust a kiskutya a szocializáció során, ezt sajnos Bádó nem tette lehetővé), Őkelmét pedig szigorúan elkülönítem tőle. És néha már vidámabb kontextusban is visszaidézzük a történetet, citálva a tipikus kutyás mondást, amit mi is megszívtunk anno : " Én nem is értem, még sosem csinált ilyet..."