Egyszer régen Angliában jártam és mint annyian, én is családnál laktam. Ott már akkor dívott a pet-kultusz, együtt élt macska, kutya, anya, apa, gyerek, bébi, aranyhal, és nyúl. A kis totyogós gyerek szaladgált a lakásban, cumija ki-kiesett a szájából, majd odalépegetett hozzám és látom ám, hogy 20 centis aranyszínű retriever szőrök kandikálnak ki a szájából..... Talán ott kezdődött, hogy ha egyszer lesz kutyánk, csak rövidszőrűt választok.
A dobermann kutya választásának egyik - most már tudom, hogy csak
vélt - előnye volt, hogy rövid szőrű, ergo nem vedlik annyira, mint a szép bundás juhászkutyák. Ildi kutyaszakértő barátunk mondta, hogy erről megkérdezhettük volna korábban, (már ha akkor ismertük volna), mert hogy ez egyáltalán nem igaz.
Úgy vedlik a Buddy kutya, hogy minden, MINDEN és MIIIIINNDDDDEEEEN tiszta kutyaszőr. A padló. Az előszoba szőnyeg. A lépcsőforduló. Korábban még a mosógépben mostam Buddy cuccait, úgyhogy a mosógép anno. Az orrszívó porszívó:( pfujjj, de hát micsinájjak? Benőke csak úgy hajlandó megengedni ezt a macerát, hogy ha előtte porszívózza egy kicsit a fürdőben a mackó orrát is, majd hanyagul ledobja a csövet. Leesik a földre. = Kutyaszőr... Pedig Buddy be sem mehet a fürdőbe, mint ahogy rengeteg egyéb helyre sem. Ami szintén kutyaszőrös, pl. a nappaliban a szőnyegek ALJA (?!??!). Meg az autó is. Meg az asztalterítő, mert odadugja néha a fejét. Néha komoly kérdőívezést csinálok egy-egy vendégség előtt, mert nekünk természetes, hogy a kutya bejön, de sok embert biztos zavar. Szóval ha már két órát flambírozok valami kimondhatatlan nevű ételt, ne azért ne fogyjon el, mert a kulináris élvezetet megzavarja az esetleges kutyaszőr.
Tényleg úgy érzem, hogy már sokat lazultam Anglia óta, de valahogy most elegem lett. El is mondhatom, hogy az én kis kutyasz(a)ros életem már sokkal inkább kutyaszŐrös.
