Örömfutás

Van ez az úgy nevezett "öröm-futás". Korábban sosem hallottam róla,csak figyeltem, ahogy Buddy keringőzik a kertben, körbe, körbe, behúzott farokkal, görbített háttal, mint egy kis rugó. (Ildi, Buddy tanítómesterünk mondta, hogy ezt így nevezik.) Futás közben időnként nekicsapódik Atinak, nekem. Amíg kisebb volt, ez mind frankón is ment, de manapság, hogy már a 40 kg-t is elhagyta és oldalról úgy néz ki, mint egy szőrös gyúródeszka, nem kultiválom ezt a viselkedést. Ezért ma sem örültem neki, amikor kivittem az IKEAs polcborítást, amit a szél nagy erővel felkapott. Az addig nyugodt ebnek ez olaj volt a tűzre, húhúúúúú, gazdanő játszani hív, méghozzá mekkora nagy játékkal. Úgyhogy már el is kezdte a nyargalászást körbe-körbe és vesztemre ránéztem. Hopp, a következő kanyarban, mint a cápák, szűkítette a távolságot és már rám is vetette magát. Úgy oldalba lökött, hogy majdnem talajt fogtam. Aztán jött a kis hörgés-morgás, megint a futás, majd szemből az ugrás. Azt a mindenit, ennek fele sem tréfa, rövidesen tiszta karmolás leszek. Nagy levegő, és ráförmedés: "Feeekszik." És láss csodát! A kiskutya lefeküdt! Éljen a kiképzés, éljen Buddy!