Empatikus a kutyám

Annyira édi a Buddy kutya. Párszor már én viszem sétálni, miután kisBenedek elérte a 2 hónapos kort és kiszámíthatóbbá válik az alvása, ráadásul pont reggel, úgyhogy tudok jönni-menni a kutyóval.
Az útvonalunk mostanában egy "kis kör", ami le a meredek dombon, szagolgatás jobbra-balra, köszöngetés a kutyáknak, van egy zsemlearcú kis törpilla, egy torzonborz ónémet, egy dobi/dog fejű  szépkutya, majd jön a temető, szagolgatás, át a keresztutcán, és fel a másik dombon. Itt is van egy csomó kutyahaver, akiknek mind lehet köszönni és persze ezerrel szagolgatni.

Tegnap megfordítottam a sorrendet és a túra végére maradt a meredek domb, amin feljönni azért nem kis kunszt. Meleg is volt, ki is tikkadtam és nem tudtam felvenni a tempót az urasággal. Megálltam szusszanni egyet, és lőn, a kiskutyóm visszanéz a domb tetejéről kifáradt gazdájára, konstatálja, hogy ez bizony készen van, majd VISSZAJÖN értem, megszagolgat, és bátorít, hogy biz' fel bírok menni én ezen. Ilyen ösztönzéstől szárnyra kapva összeszedtem magam, és uzsgyi.

Ha anno tesin így motiváltak volna, ma élsportoló lennék:)

"Szülői" önérzet vidéken

Kicsit kezdek vonalas lenni a kutya etikettel kapcsolatban. Azzal, hogyan kell a kutyát tartani, hogyan kell nevelni és hogyan kell a közösségbe vinni. Kutyaközösségbe és emberközösségbe.

Jó múltkorában írtam már a farkaskutya támadásról, amikor a saját kerítése mögül előrontó, férfivá érett kutya támadt Buddy-ra, akinek pórázát hirtelen elengedve próbáltam legalább a védekezés lehetőségét megteremteni. Én a földre estem, aminek 8 hónapos terhesen annyira nem örültem, még kevésbé a kutyámat tépázó idióta négylábúnak. A helyzet megoldódott, kerítést csináltak, de a kutya a haverkutyával rejtélyes módon néha megjelenik esténként a kerítésünknél Buddy-t idegesíteni... Lehet, hogy nála van a kapunyitó...

Azóta több ilyen - bár kevésbé heves - epizódunk volt, ami a következő forgatókönyv szerint zajlik:
Séta kisBádóval, aki flexi pórázon, szögessel vagy valamilyen egyéb nyakörvvel sétál. A flexi 8 m, tehát tud szabadon szagolgatni, futni vele, stb. Aztán megjelenik egy gazda, előtte 10-20m-rel póráz nélkül egy kutya. Jobb esetben lány. Rosszabb esetben kan. Előbbi odafut és ha jámbor, játszani próbál, Bádó meg elkezdi kitépni magát a kezünkből, hogy hadd ugrabugráljanak. Ha viszont fejlett fiúkutyát dob a gép, az alábbi a menetrend: Meglátja Buddy-t. Felemeli a farkát. A gazda  nem kapcsol. A kutya megindul. A gazda elkezdi szólongatni. A kutya beturbóz és rohan felénk, le se fütyülve a gazdát. A gazda, látva, hogy itt no kontroll,  odaszól: " öööö, ezek össze fognak kapni, összeugranak". El lehet lamentálni ugye a dolog verbalitásán, ami egy kölcsönösséget feltételez. Pedig akkor még csak az egyik van akcióban. A másik, Bádócska nyugodtan ül a lábunk mellett, mert mindig odaparancsoljuk, hogy időt hagyjuk a gazdáknak, hogy összeszedjék a kutyájukat. Hiába. Jön a rárontás az ülő kutyára, akit időközben át már nem lehet szerszámozni, tehát gyorsan elengedjük a fél kilós flexit és Buddy, mint egy kis lehorgonyzott hajó a nehezékével, elkezd védekezni, miközben Ati hessegeti a támadó kutyát... és szidja a gazda felmenőit.
Nálam az is megtörtént, hogy a hólapátolós, decens habdaueres néni - akinek a kutyája szintén a lábam mellett ülő kutyámra támadt - a segítségkérő sipálokásomra felnézett a hóhalom alól, és közölte: mindig a hisztérikus gazdák váltják ezt ki. Akkor elkezdtem rugdalni a kutyáját, Ő is kapcsolt, hogy egy ülő kis Buddy-t próbál csócsálni a Buksija és a hólapáttal (!!!) megpróbálta Buksit levakarni Buddy-ról. Majd a helyzetet megértve elkezdte a Buksikáját vizsgálgatni, hogy nem sérült-e meg. A kis Buksit azóta is minden nap látom a kerítés mögött, LÁNCRA VERVE.... Jó kis motivált, egészséges lelkű kutyus lehet szegény.

Olyan az egész, mint a szülői értekezleten. "Anyuka/apuka, Pistike verekszik",   "Neem, tanítónéni, azt a Zolika kezdte. A Pistike otthon is mindig annyira jó...." " De hát most is éppen veri a Zolikát"... "Tanítónéni, kell a szabadság a Pistikének. Annyi benne a feszültség"...
BUMM, kör bezárult. Csak itt a Pistikék 40-50 kg-os kankutyák, erős fogakkal, nagy vehemenciával és a kötelező oktatás teljes hiányával.

Most egy három kutyát befogadó, a hegyen élő "bodhiszattvával" vagyok helyzet-vázolási fázisban, akinek meggyőződése, hogy a kutyái csak reggel 5 és 6 között jönnek ki a kertből, akkor is csak a kis keresztútig ereszkednek le, "utána már nem, mert azt már nem ISMERIK...". Kár, hogy 8-kor találkozom velük az utca felénél, ahol kertes házak kerítései mögé zárt kutyákat idegesítenek. Három kutya szabadon. De a gazda szerint Ohm és "peace and love" és világbéke. Mert persze az ő kutyái is jámborak. Csak nem emberek. Ja? 

Azzal kezdtem, hogy vonalasak vagyunk. Igen, ez tuti. Bádót heti kétszer kutyasuliban képezzük és heti egyszer edzi az oktatója. Engedelmességi vizsgát tett. Most készül a ZTPre. Ez nem "az én gyerekem bezzeg" sznoblistája, hanem annak érzékeltetése, hogy egy kicsit megismertük a kutyázást. A suliban hetente látom, hogy a korábban jámbor állatkák egymásnak ugranak, cincálják egymást, mert éppen olyan az idő, mert ivarérett lett, mert tüzel a szomszéd, mert akármi. Az agresszió  rossz szokás, büntetetendő.  
Nem hagyjuk, hogy "lejátsszák", bármennyire az a közhiedelem, hogy ez a jó viselkedés.
Mert a "kutyázás", ahogy a szaknyelv hívja, a dominanciát erősíti a kutyában. Azt, hogy a verekedés jó... és mivel jó erősnek érezni magukat, rászoknak.
Bádó sem egy nyámnyila, elhihetitek, ezért sem szeretném, ha rákapna ennek az ízére, csak csupán azért, mert úton-útfélen belekötnek.
Na, aki tud erre egy jó megoldást, írja meg nekem, mert most még nem látok a pipától.

Tippek kutyaneveléshez: http://www.haziallat.hu/kutya/viselkedes/


Ui: most kaptam a hírt, egy barátnőmet reggeli futás közben megharapta a Börzsönyben egy kutya, aki a hiányos kerítésük mögül tört ki. A madzagját elrágó(?) kutya gazdájának lelkifurdalása van, és felajánlotta, hogy a lány, a harapott lábáért és a tetanuszért cserében, kárpótlásul lovagolhat a tanyájukon, idomított lovaikon ??????
Lehet, hogy csak lovakat kellene tartania.... asszem.

Hamis a kutya?

Nem tévedés, jól írtam, nem egy skót névről van szó (Hamish), hanem egy lakhelyünkön dívó kifejezésről, amit más máshol is hallottam, de még sosem kérdezték meg ennyiszer az én kutyámról.
Sokat sétálunk a kis jószággal, és először egy távoli szomszéd vetette fel a szokásos fejbiccentős köszönés után azonnal: "Hamis a kutya?" "Mondom már, egyrészt ez mit is takar? Másrészt meg már miért is lenne hamis?" Ahogy találóan megfogalmazzák az alábbi cikkrészletben : http://tervueren.centrumnet.hu/tervueren_hirek/hamis_kutya/&c=addfav&fav=1&lang=1

„Hamis ez a kutya?” – hangzik el olykor a kérdés, de a városi ember már nemigen érti. Legföljebb vigyorogva tréfálkozik: „Nem kérem, valódi” – pedig aki kérdezi, nagyon is jól tudja, mirõl beszél. Hamisnak ugyanis a harapós kutyát hívták, s hívják sokfelé, fõképp faluhelyen még ma is. Ebben a szóban benne rejlik valami kiszámíthatatlanság is: hogy az ilyen kutyánál soha nem lehet tudni."

Szóval ennyi előítéletet lepörgetve a fejemben, elkezdek VÉDEKEZNI, hogy a mi kutyánk milyen jámbor, milyen aranyos, szereti a jó szándékú embereket, stb, stb. Mert ennek a hamis szónak tényleg olyan negatív, sunyi üzenete van, mintha a kutya odasomfordálna a gyanútlan járókelőhöz és bumm, jól beleharapna a fenekébe.
Mindegy, az első alkalommal elkönyveltem a távoli szomszédot egy tájékozatlan, a kutyavilágban járatlan embernek, aki nem ismeri az én csodakutyámat és sztereotipizálja a dobermannt, meg amúgy is bal lábbal kelhetett fel.

Aztán ugyanezen 60-as korosztállyal volt még két hasonló epizódom. Séta, bácsika a járdán, Buddy-t hozzám parancsolom, Ő jön engedelmesen, vezetem a kutyát szépen magam mellett, elhaladunk a bácsi mellett, mire ő:" Na, na, csak nem hamis a kutya?"
Mi vaaaaan? ugyanúgy kérdezem, hogy - már miért lenne hamis? De semmi válasz, csak fejingatás.

A következő hasonló eset után elgondolkodtam és elkezdtem valamiféle összefüggést látni a dolgok között.

Tudniillik, megyünk az utcán, ahol általában iskolázatlan, póráz nélküli, vagy pórázon cibált kutyik vannak, akik odaszaladnak mindenkihez és jobb esetben békésen odébb állnak. Én meg ehhez képest határozottan odahívom a kutyámat, a lábam mellé parancsolom, távol tartom a járókelőtől, tehát nyilván veszélyesnek tartom és megelőzöm a bajt. Nem azért teszem mindezt, mert iskolázott, pedáns kis állatom van és én meg egy penge gazda vagyok, aki az élni és élni hagyni elvét követve kulturáltan kutyázom. Hanem jól odahívom =tehát hamis.

Lehet, hogy tényleg a fajtával kapcsolatos rossz beidegződés teszi amúgy.... Egyszer a Normafán  szabadon engedtük a kutyát és úgy sétáltunk. Egy hajléktalan néni éppen a szalonnás rántottáját sütötte egy pad mellett összeállított kis tűznél. Buddy nyugodtan elszalad mellette, mire a nő felnéz és odaveti: "Kivégzőosztag"... hmmm.

Akkor már inkább legyen hamis, nem? Majd én is ezt fogom felelni, a fent idézett cikk faviccét idézve: "nem hamis. Nagyon is valódi." Muhahahaha.

Teli van, mint a déli busz

Megjöttek a szúnyogok. Szúnyogháló ide, vagy oda, minden este fél órát hajkurásszuk a dögöket, majd visszazuhanunk a TV elé, míg Benedek békésen szunyókál a másik szobában. Majd két perc múlva újra az idegesítő döngicsélés, villany fel, újság elő, és indul a hajsza.
Már nem értettem, mitől van ennyi szúnyog, de tegnap este Bádócska csak egyet hisztizett a lefekvés előtt és alig is volt szúnyog és kezdett a dolog gyanús lenni.
Ugyanis... általában minden este többször is ki kell menni hozzá, már ezerszer írtam erről, úgyhogy most nem is részletezem a dörömbölést, és döntést, és társait.
De ha kimegyek hozzá, látom, hogy egész szúnyogerdő hentereg a kiskutyán is. MAJD, AMIKOR BEHOZZUK, a szúnyogok, mint egy buszon, beutaznak vele a jó meleg lakásba, majd felröppennek a lépcsőn és máris rajtunk lakmároznak.
Gyanús ez a Buddy nekem. Lehet, hogy csinált egy turisztikai irodát: last minute, last minuet, elviszem a vacsorához szlogennel. Összeverbuvál egy csomó szúnyogot, azok ráugranak a bundájára, hisztizik egyet, behozzuk, a szúnyogok "kiszállnak", Buddy újra kikérezkedik és jöhet a következő menet. Nem tudom, hogyan fizetnek neki, de valami van, az biztos...
Csak remélni merem, hogy Őt nem zabálják agyon...

És ha már a kutya-szúnyog kapcsolatáról szól ez a post, egy agyament kép egy igazi szúnyog-kutyáról:)
 http://ihasahotdog.files.wordpress.com/2008/07/funny-dog-pictures-mosquitos-do-not-go-to-the-vet.jpg

Gyász és tehetetlenség

A. hozta a hírt a kutyasuliból, hogy két kutyát megmérgeztek a múlt héten.

Nevük, életük, karakterük, történetük volt, nem írom le, hogy inkognitóban maradjanak.

A "testvérek" két szőrmók fajtatiszta gyönyörűség. Gazdáik egy fiatal pár, akik először a nagyobbal iskoláztak, majd fél év múlva érkezett a kicsi. És büszkén néztük, ahogy a bébi csoportban egyre ügyesebb.
A kicsi még nem volt 6 hónapos, és ha láttál már tündéri kutyát, akit nem bírsz otthagyni, mert egyfolytában dögönyöznéd, hát Ő az volt.
A kicsi meghalt... A szakember ilyenkor csak annyit mond, reméli, nem szenvedett sokat...
A nagyobb infúzión van.

Ki az az elvetemült, aki ilyet csinál? Kit visz rá a lelke, hogy megmérgezzen egy kutyát? Ráadásul egy tündéri, medvebocs külsejű kölyköt? És miért???

Ilyenkor elvesztem a hitem a világban, abban a részében, amit emberek működtetnek. És nem bírok szabadulni az érzéstől, ha belegondolok, milyen lehet most a gazdáiknak.

Isten Veled kis drága, remélem, ha újjászületsz, egy jobb világba érkezel... és szorítok a nagyobbnak, hogy gyógyuljon fel és soha ne bízzon másban, csak a gazdáiban.

JÓ HÍR AZÓTA:  a nagyobb kutyó felgyógyult és már újra jár iskolába!!!

Döntés

Hát ezt muszáj még leírnom, mert megint megtörtént.
Tegnap sikerült kicsikarnom kisBádóból, hogy ELDÖNTSE, kint szeretne lenni, vagy bent. Esküdtem volna, hogy tényleg tudta, mit csinál, ezért este Atinak is prezentálni akartuk.
Fejét csóválva állt a kísérlet előtt és azt mondta "Na kisBádó, nézzük, pszichológus gazdanő mire megy Veled" és láthatóan nem nagyon hitt az egészben. Felállítottam hát Bádót, mikor eljött az este és lefekvéshez készülődtünk, és mondtam neki "Na, döntened kell kisBádó, kint maradsz, vagy a ketrecbe mész? ". Bádó nézett rám, majd lefeküdt a szőnyegére, Ő márpedig nem dönt, jó Neki itt a szőnyegen, rágcsálva a valamit. De nem engedtem a 21-ből. Mutattam az ajtó, majd a ketrec felé és szólongattam "mit választasz?". Egy darabig ez ment, Ő próbált kibújni az egész alól elterelésekkel, szőnyegre futással, lábam körüli tekergőzéssel, végül odasietett, elém áll és kicsit sírósan rám vakkantott , hogy lcci ne kelljen dönteni, hadd ússzam meg.
De kellett:) Újra feltettem a kérdést. "mit szeretnél, kint vagy bent? ketrec vagy udvar, ketrec vagy udvar" és láss csodát, megindult a ketrec felé, bedugta a fejét, majd kinézett az udvarra és visszakacsintva kiszaladt. Három órát kint volt csendben, dobálva a bőrrudacskáját, majd szundikálva. 10kor pedig bekérezkedett, hogy aztán reggel 8-ig zavartalanul aludjon.
Ati szerint azért a dörömbölésnek még nincs vége. Az lehet, de egy új korszak kezdődött, a beszélgetős, döntős Bádóé:) Holnap elkezdek neki betanítani valami komolyabb áriát és a végén meg sem állunk a Fábry-show-ig!!!

Esik:(

Tök jó az időjárás, lassan már engem is kezd zavarni, hogy egyik nap a trópusokon kókadozunk, másnap a hűvös, borongós Anglia tájait idézi. Zavarja a 8 hetes utódot és a 16 hónapos szőrös betyárt is.
Reggel A. kitette Bádót, mivel nem akart a ketrecben lenni, de miután pár perc alatt ázott bundablöki lett, megszánta, visszatette és elviharzott dolgozni. Bádócska pedig rázendített a sírásra, finom kis ugatásra. Elláttam Benőt és utána rohantam le a kutyushoz, szárazra töröltem, kapott egy sajtot és megsimiztem, utána mindhárman aludni tértünk. Ez ment délig. Délben etetés után kimentem, hogy magamat is megetessem az ételfutár által biztosított meglepetéssel műa. dobozban és Bádó is felébredt, kirontva velem az esős udvarra. Persze nyilvánvaló volt, hogy nem marad kint. Na mi legyen? Játszani bent korlátozottan lehet, hát elkezdtem tenni-venni, míg Bende fent aludt, pakolásztam, rendet raktam a konyhában, Bádócska árgus tekintetétől és bökdöső orrától kísérve.
Aztán rászántam magam, hogy a glédában álló ásványvizes palackokat a szelektív kukához kilapítsam. Bádó elemében volt. Egyenként szedtük ki a zsákból a flakonokat és lapítottuk laposra. Egyet én, egyet Bádó. Eltartott egy darabig, amíg mindegyik "préda" megkapta a maga büntetését, de legalább el is telt egy kis idő Buddy foglalkoztatásával.
Aztán együnk, vagyis csak én, de nem ám, mert ő is szeretne. Gyors kizárás, kaja belapátolás, közben dörömbölés, majd visszaengedés. Na most mi legyen?
Elővettem jól bevált, maga feladatát megszolgált menyecske cipőmet, és odaadtam neki rágni. Újabb 5 perc.
Majd telefonálni kezdtem, Bádót addig a bőrrudacska rágásával szórakoztatva. Így telt el újabb 10 perc. Na most már mi legyen, fel kellene mennem Benedekhez, de az eb nem maradhat így, mert már így is ellopott egy kisbaba ruhát, amíg egy pillanatra felszaladtam megnézni kisdedem édes álmát.
Jött a nagy VÁLASZTÁS. KINT VAGY BENT? BENT= ketrec, KINT= udvar, de esik!!! akkor garázs vagy kisháza.
Bádó láthatóan nem tudott dönteni, ezért visszafeküdt a szőnyegére, amin korábban rágcsálni szokott. Feltessékeltem és egy sajtdarab megvillantása után végül a ketrec mellett tette le voksát. Mindezt azért, hogy az ajtó rázárása után pár mp-cel (amíg már éppen felértem), elkezdjen nyüsszögni.
Újra le. Ketrecből ki. Na Bádócska, mondom, most DÖNTENED KELL. Kint vagy Bent?
Nézett rám a nagy gyönyörű kávéscsésze szemeivel, és esküszöm, mérlegelt, majd döntött. Ránézett a ketrec rácsára, majd a bejárati ajtóra, a küszöbön még beleszagolt az esős levegőbe, hogy tuti ezt akarja-e, majd visszanézett rám és komótosan kisétált.
Most kint tesz-vesz valami fedett helyen, és döntésébe belenyugodva NEM DÖRÖMBÖL.
Én imádom ezt az okos kutyát. Kell hozzá rengeteg türelem, de egy eszes kis jószág, na.

Betörő

Buddy-t úgy szoktattuk, hogy kiskorától velünk él, lakik. Bent a lakásban és kint a kertben, ahogy akarja, ahogy éppen az időjárás engedi, ahogy az élet hozza. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy A. sok időt töltött vele a kezdetekkor, tehát tudja, ha A. itthon van, mindig számíthat mókára, kacagásra, sok kis meglepetés programra. Ha én itthon vagyok, kajára, jutifalatra, minden mennyiségben.
Amióta beköszöntött a jó idő és kisBenedek, Buddy egyre többször "kényszerül" ki a kertbe. Na, nem kell hinni, hogy elhanyagoljuk, így is napi két séta, két labdázás és számtalan dögönyözés, de a lakásban jövés menés gazda felügyelettel jelentősen lecsökkent.
Először is:

• úgy szereti Benedeket, hogy a kis talpait nyalogatná. Egyszer-egyszer oké, ismerkedjenek, de MINDIG???
  
• a sok törődés és foglalkoztatás eredményeként Buddy valahogy úgy alakult, hogy nem szeret céltalanul feküdni. Hiába tudna, hiszen parancsszóra fekszik, de ha egy pillanatra magára hagyjuk, nem bírja megállni, hogy ne rosszalkodjon.: beszökik a nappaliba (TILOS), az ebédlőasztalról lopkod kaját (TILOS), ellopja a konyharuhát (TILOS), ellopja Benedek ajándékba kapott plüss állatait (TILOS, TILOS!!!), Ati zokniját (TILOS), és rágná a cipőinket (FŐBŰN). Mindezt azért, hogy törődjünk vele.
• annyira velünk akar lenni, hogy FELOSON utánunk az emeletre, ha Benedeket valamiért felviszem. Na, ez is határozottan TILOS.
  

Ezen okból kitesszük a szűrét a teraszra, kertbe, hogy ott ejtőzzön, játsszon, van kint háza, be tud menni a garázsba, és van egy nagy kert. De nem ám, a fiatalúr a falkában akar lenni és elkezdi az ajtót betörni.
Először dörömböl, majd sír és dörömböl, majd a kilincset nyomogatja (kulcsra kell zárni, mert simán bejön). Majd elkezdi kapcsolgatni a terasz világítást. A. megőrül tőle, én úgy teszek, mintha nem hallanám. Az ajtó fehér műanyag és állítom, hogy mindent kibír. Viszont elképesztően néz ki. Mit lehet tenni? Beengedjük, be a ketrecbe, jutifalat, fel az emeletre, bőg, hörög, leszidjuk, folytatja, lemegyünk, kiengedjük, kifut a kertbe, látszatházőrzés, kifullad, bejövünk, ő maradna, ezért be a ketrecbe, újra fel az emeletre, ágyra hanyatlás, Buddy bőg, kiengedjük, és kezdődik előröl az egész - Buddy dörömböl.
Na ez így nem tartható, ezért csináltattunk a teraszhoz kiskaput és ha nagyon elemében van a kutyó, kitesszük a szűrét a kertbe. Ehhez is fel kell készülni, víz, egyebek, télen nem működik, mert a hidegbe nem tesszük ki. Meg is tanulta, hogy ha megyünk vele lefelé a teraszról, akkor bizony ki lesz zárva, ezt is ki kell cselezni.
De Bádó nem adja fel, úgyhogy mostanság ülünk a konyhában Benedekkel, vagy a vendégekkel és hallgatjuk, hogy az ajtó helyett a találékony Bádócska az ablak alatt kaparja a falat, a ház oldalán kaparja a falat, a WC ablak alatt kaparja a falat és mindenhol, ahol eléri.
Rontom-bonca, betörős, társaságfüggő, rossz kutyánk:)

A kuka meleg azért ad némi reménységre okot, Bádi ki van dőlve és hosszan tud aludni rosszalkodás nélkül a hűvös konyhakövön. Éljen a nyár!!!

French Cuisine

Talán még emlékeztek, hogy Bádócska mennyire félelmezte a békatalálkozást. Azt gondoltam, innentől az utálata kiterjed minden hüllőre, kétéltűre, csúszómászóra, lábasfejűre, mindenre, ami "pfuj, undorító".
De nem ám! És ennek radikális, félre nem érthető manifesztációját halljátok:
A tartósan beköszöntött esős évszak következtében jó pár bogár, hüllő, és csúnya lényecske keresett menedéket teraszunk eső-védte zugaiban. Ott, ahol kutyuskánk is fekteti magát, már ha az idő nem annyira cudar. Pár napja Ati izgatottan jött fel, miután Bádót megvacsoráltatta."Kata, Buddy megevett egy csigát! Ott találta a teraszon, odament és hamm, bekapta.". Hogy mi? Micsinált? Nem győztem értelmezni a rövidke mondatot. Miért tett ilyet Buddy? És Ati miért engedte neki egyáltalán?:(((
A múltkor pedig jómagam láttam, hogy megevett egy bogarat, melynek előkészületét képek is megörökítik.
Gratulálok, jó étvágyat! Jó tudni, hogy pedigrés állatkánk, aki a csirkehúsra allergiás és kényes gyomra miatt csak finom tápokat kap, a lelke és gyomra mélyén mégiscsak egy parasztlegény...