 |
| livornodailyphoto.blogspot.com |
Az ajtón nem illik berontani. Ez köztudott, Buddy mégis rengetegszer berontott már. Hallod a nagy robajt, ahogy szalad a teraszon, majd hatalmas ugrás, dörrenés, kilincs le és beszalad a konyhába egy nagy cula kutya. Körbenyargal, ha éppen a konyhapultnál állok, rátaszít, ha nem, akkor is ezer sárnyomot helyez el a gránitszürke kőre. Bosszantó egy dolog, na. Többször tettünk kísérletet már arra, hogy erről leszoktassuk. Volt hirtelen nyakonöntés, szigor, ecetes vízzel sprézés, olcsó dezodorral sprézés, ráförmedés, csak hogy a leggyakrabban alkalmazottakat említsem. Végül sikerült addig eljutnunk, hogy ha együtt érkezünk az ajtóhoz Buddy-val, "ül" parancsszóra leül és csak akkor jön be, ha már mindannyian áthaladtunk a fotocellán, és erre engedélyt kap. De még mindig megoldatlan volt az előrontós behatolás. Az élet ezt is megoldotta. A minap porhó esett, finom csúszós réteggel bevonva a teraszt. Buddy azt már megtanulta, hogy ilyenkor a kanyarban lassítani kell, mert ott csúszik. De az ajtónál nem tudta ezt a szabályt.
Az alábbiakat észleltem: Buddy rohan, terasz sarkán lassít, majd gyorsít, készül a nagy ugrásra a kilincsre, ugrik, majd egy hatalmas huppanás (Buddy elzakózhatott), majd egy nagy durranás. Kinézek gyorsan és ott áll az ajtótól 3 m-re egy tétova, megszeppent Buddy. Mellette a horgászszék feldőlve.
Azóta nagyon kis diszkrét tud lenni a kisbádi. Elsétál az ajtóig és finoman megkarmolja, jelezvén, hogy "tisztelt gazdáim, kérem bebocsátásomat." És mi kimegyünk és bebocsájtjuk:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése