 |
| egy régi kutyasulis kép |
Nem nagyon bírtam belenyugodni, hogy a kutya bünti sokáig tart. Buddy is össze volt zavarodva, nekem sem volt komfortos egy összezavarodott Buddy. Úgyhogy megkértem Ildit, hogy kezdjen újra járni hozzánk. Ati helyett most én fogom képezni az ebet. És akkor nyájas lesz, mint egy kisbárány és a talpam nyomát is megnyalja. (meg a tíz ujját, bár azt rendszeresen, sőőőt, egyéb testrészeit is, de ezt most hagyjuk, azt magától is megteszi). Múlt pénteken kezdtük. Anyóskám vigyázta addig kisBenőt, mi pedig a havas latyakban gyakorlatoztunk. Ügyes volt a Buddy, de nem tökéletes a párosunk, nem vagyok elég kemény. Hmmmm. Mindig ez van, nem bírok elég keményen odavágni. Inkább pofázni szoktam a civil életben is, de Ati szerint úgy semmi esélyem fegyelmezni, hogy "kedves Bagoly úr, hogy szolgál az egészsége?", majd menekülök a rám ugráló sáros mancsok elől. Szóval csak a duma, pláne a bagoly uras cizelláltság, mit sem ér, ettől nem fog tisztelni az eb. Pedig kell a R-E-S-P-E-C-T. De Ildi fantasztikus tanár és úgy belém rögzülnek a parancsszavak, mozdulatok, hogy csak na. Pákk, pákk, visszhangzik a fülemben és már térülök, fordulok és a kutya ül, fekszik, pipiskedik, reménykedik, jutalmazódik, helyben maradódik. A héten már háromszor gyakolroltam vele, mert fejben kell lefárasztani, attól fekszik utána szépen, mint egy sezlony-dísz. De annyira kifárasztom agyilag, hogy most is, a mai késő délutáni trenírt követően, vacsora helyett a ketrecében alszik. Nem is evett....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése