Tolvajtempó

Ati reggel lebotorkál. Jajj de jó, még a hó is leesett, úgyhogy az átlagnál kómásabb az egész család, beleértve a nagyfülűt is. Azért kiengedi, mert mégiscsak kezdődik valami reggel-féleség, de marad Bádi bent a ketrec félhomályában, ott tündököl a kis szagával és nem akaródzik neki kimozdulni. Ati kihasználja az alkalmat és ellibben a WC irányába, de még a szeme sarkából látja, hogy a kómás kutya félálomban, hunyorogva odabotorkál az asztalhoz és elemeli a sapkáját, majd egy másodperc töredéke alatt már fordul is ki vele az ajtó felé...A vérében van a lopás, na.

Stílusa van...

A bünti miatt kevesebbet foglalkoztunk a kutyával, azaz kevesebb játék és simi és hancúr jutott neki. És sok udvar, kevesebb ketrecben heverészés. Merthogy el van kényeztetve:(
Szóval kint tobzódik az udvaron a nagy unalmában és egyszer csak azt látom a függöny mögül leselkedve (mert azért nem bírtam megállni, hogy ne lessem meg félóránként), hogy megjelenik a színen egy sárga lapát. Ott hever az udvaron, mindenféle funkció nélkül (márpedig ha egy pisztoly van a színpadon, annak ugye el is kell sülnie, de ez a szabály lapáttal láthatóan nem működik). Aztán látom ám, hogy a narancssárga lombseprű ütötte ki a nyeregből szegény lapátot, akivel Buddy boldog táncot jár a kertben fel, s alá. Rágja, rángatja, cibálja, megint rágcsálja és újra és újra az argentin tangó bedöntéses  lépése következik. Pörögnek, forognak, átkarolja, öleli és rettentő sokszor megcibálja.
Unatkozik, de azt legalább magas fokon és nagyon is színvonalasan műveli. Stílusa van...

    

Hope

 

 

Kedves Barátném küldte mentsvárul a fenti képet (ld whoiam komment), illusztrálandó, hogy a kisBuddy még meg fogja emberelni magát, és hogy a lelke mélyén egy kis szeretetzsák, aki csak azt akarja, hogy figyeljünk rá. Meg mentségül is a kisBuddynak, mert Ő is nagyon szereti. Mert még semmi sincs veszve:) a kiskutya ki fog kerülni a büntiből. Addig, amíg ez bekövetkezik, azért nem szeretnék féllábon állni, de hiszem, hogy már nem tart soká a dresszúra.

http://farm1.static.flickr.com/108/276593932_85639a5bf0.jpg

:(

azért nem írok már régóta, mert büntiben van a kutya. És aki büntiben van, azzal ugye nem történnek bájos események, mert a gazdák nem engednek olyan helyzetet kialakítani, ahol egy nagy kamasz, már-már férfi doberman srác bájoskodhatna. Merthogy Buddy kihúzta a gyufát, amióta Ati kevesebbet van vele. A sok tréning és dresszúra után kiürült az élete, két kapura unatkozik és új elfoglaltság után nézett. Úgy érzi, hogy nincs férfi a háznál, hát majd Ő az lesz akkor. Szerinte. És nem akar szót fogadni. Ezért most büntiben van, nagy szigor, kevés játék, inkább feladatok és egész nap az udvaron rostokolás. Vagy rostokollás, esetleg rostoklás. Kénytelen leszek előhúzni néhány korábbi sztorit, egy van mondjuk a tarsolyomban, de ahogy ellágyulnék, újra eszembe jut, hogy bizony a kutya most büntiben van. Remélem, hamar összekapja magát, nem szeretném kemény, angyalbőrös stílusban folytatni...

Itt van az ősz, itt van újra...

Hova is tettem???

és tényleg szép, a kedvenc évszakom. A kertben megszaporodtak a hulló falevelek, olyannyira, hogy A. nem bírta már elnézni és kiment összegereblyézni. Persze Buddy sem maradhat le, mert neki tényleg mindig segíteni kell, ott kell lennie, ahol zajlik az élet, ahol a gazdaember tesz-vesz. Az ilyenfajta "segítség" persze inkább hátráltat, de végtelenül mókás. Örökítettem meg már nevetve bosszankodó A.-t, aki nem tudott kettőt tolni a fűnyíróval, mert a kutyakertész végig ott ugra-bugrált a kerekek előtt. Ültettünk már leilandi ciprust vele, amikor a kiásott gödröt "leellenőrizte" a kiskutya, beleugrott és tágította, mélyítette, mondjuk annak még haszna is volt.

És a minap, az avargereblyézés előtt labdázás volt a program és a kislabdája még mindig ott lóg a szájában. Ati egyet húz a lombseprűvel, a kuty labdája már a seprű előtt. Nyitom az ablakot kikiabálva, hogy "elgereblyézed a labdáját", mire kiderül, hogy ez teljesen szándékos, a koncepció szerint halad. Újabb gereblyézés, a labda bekerül az avardombba, Buddy pedig önfeledten keresi, turkálja.

Fél óra múlva kinézek, Ati a tégladarabokat dobálja a talicskába, miközben Buddy is oda hajigálja a kis labdáját. Mert olyan jó mindig azt csinálni, amit a gazda:)

A hárfaművész

Mindig is pártoltam a zenét, és biztos, hogy ez hatással kell, hogy legyen a kisBádira. Mert hárfaművész lett a minap. Általában ugyanúgy kezdődnek a dolgok, azaz a reggeli ébredéses ásítozás utáni labdázással. Megy a nagy hajigálás, a kuty boldogan rohan a labda után a megszokott koreográfia szerint, majd az utolsó dobásnál, ha nem sikerül kiterekni a szájából, vagy küzdelemmel elvenni a labdát, inkább ráhagyjuk, hadd játsszon a zsinóros golyóval. És megindul az őrültködés. Bádszor hajigál, a zsinórnál fogva lóbál, lenget (ilyenkor jobb nem mellette lenni, mert irtóra fáj, ha megüt a lasztival). Majd felront a teraszra és az erkélyrácsok között kezdi lengetni a labdát, dobálja jobbra-balra, zeng-bong a teraszkorlát, és mi, szerencsés lelkek kisBenővel általában erre a különös és egyedi hárfakoncertre ébredünk reggel (akkor már 4.-szer persze:)). A művész úr úgy fél óra múlva elunja a koncertezést és bekocog a labdával, amit ünnepélyesen átnyújt, és cserébe megkapja a reggelijét.

Missing you

Írtam korábban már, hogy sokat utaztunk mostanság együtt családilag, mivel több kutyás program volt:  vizsgára készülés, nemzeti doberman bajnokság, kutyasulizás, stb stb. A nagy dömping után visszaesett a közös programok száma és előfordul, hogy a kis kvartettünk helyett csak Bádó és én, vagy Bádó és életem párja utazik a kocsiban napi barangolásra indulva. A kisgazda pedig otthon marad. Buddy ezt felettébb szomorúan konstatálja. A korábbi eufórikus kocsizások helyett fejlógatva áll a csomagtartóban, orrát a kisgazda "helyéhez" közelíti és panaszosan sírdogál. Nem is lehet vigasztalni, hiába szólongatjuk, kedveskedünk neki.  Nem kerek így az élet, nincs itt a kishaverom, csak az illata szállong a kocsiban. Nélküle nem az igazi, na...

Hozzátáplálás

Kicsi fiúnk életében beköszöntött a pillanat, hogy elkezdje kipróbálni a majdani lucullusi lakomák alkotórészeit. Egyelőre az almával próbálkozunk. A hozzátáplálás örömén felbuzdulva kitaláltam, hogy Bádszort is megkínálom eddig ki nem próbált ízekkel, ételekkel. Mindjárt aprítottam egy-pár káposzta girizdet, nosza lelkem, kóstold meg. Nagy boldogan fogadja a váratlan "nasit" és szertartásosan körbetáncolja, ugra-bugrál körülötte, kicsiny gömbfarka izeg-mozog. Majd beleharap és mindjárt le is lassít, de még egy esélyt ad, hátha a második harapás előhoz egy kis sülthús-ízt, esetleg szalonnát, esetleg sajtocskát, vagy akár bármilyen kutyafalat emlékét. De nem. A harmadik sem... A bolondozás abbamarad, Buddy kiviharzik újabb impulzusokat keresni az udvaron, a káposzta pedig marad, szomorkodva a konyhakövön.
Hozzátáplálás 1. kísérlet, dátum: 2010. nov. 3. Tesztelt élelmiszer: káposzta. Eredmény: a tesztalany reakciója először élénk, majd  közömbös, a tesztelt élelmiszert megkóstolja, de a ízlelést elfogyasztás nem követi. Az eredmény negatív.

Fut a gyáva Barni kutya...

Na jó, most vége az inkognitónak, megnevezem Lackó kutyát, akinek becsületes neve Barni. És miről is híres, hogy bozontos nagy testvérével, Macival/alias Tappancs  rendszeresen szoktak jönni Bádit bosszantani. Régtől összecsapódott ez a két kutty az utcából, az egyik veszélyesebb (Maci), ld. korábbiakban (http://buddydobi.blogspot.com/2010/04/massive-attack.html), Barni pedig mint a kis Tódi a Henceg mellett, bohóckodik, adja alá a lovat, nagy kópé, de nem veszélyes. Ellenben bosszantó (egy bugris bunkó, abcúg Barni, le vele...) http://buddydobi.blogspot.com/2010/09/vavavavavaaaa.html.) De a mai események több tanulsággal is szolgáltak. 1) Buddy nem felejt és az adandó alkalommal visszavág 2) Ha kiviszem a szemetet, és én nem látok semmi "veszélyeset", attól még ő láthat és elrohanhat 3) Jézusom, milyen gyors ez a Bádi.
Szóval kivittem a szemetet, mindig ki szokott jönni velem a kapu elé, kis szaglászás a szomszéd néni kertje mellett, egy pisi elhelyezése, aztán visszakocog. De ma, brrr, ahogy nyitom a kaput, már meg is lódul és eliramlik az árok felé. Azt hittem, egy macskát vett észre, de látom ám, hogy űzi az addig gyanútlanul legelésző Barnikutyát, az meg menekül. Fut a gyáva:) Szerencsére gyors lábú volt a Barnimarni, és Bádszort sikerült a kisdomb aljáról visszaparancsolnom. Tyűűűű, fent volt ám az adrenalinunk.
(kép innen: http://mesekaneten.blogspot.com/2010/06/bator-gyava-kutya-3-evad-courage.html