2010. augusztus 21., szombat

OM

Ma bébijógán voltunk Benőkével. Magam már jógázok egy ideje, és állítom, hogy igazán jó elfoglaltság. Benő is élvezi, de ma kivételesen nem így volt, az egyik kisbaba rákezdte a bőgést, a másik folytatta, majd végül Benzire is sor került. Kimaradt a bemelegítés, majd szépen végigcsináltuk a közös bébis gyakorlást, majd amikor az anyukákra került volna a sor, megint elkalandoztunk a ringatás és "mi a bajod, Benőke?" erdejében, és így ment ez egészen a relaxációig. Jógáról még sosem jöttem el ilyen megtépázott idegekkel. Benzi persze a kocsiban már édesdeden aludt:)
Innen jutott eszembe, hogy egy barátnőm hívtal fel korábban a kutyás jógára a figyelmemet! http://www.harmonet.hu/csalad_otthon/14332-a-trendi-kutyak-jogazni-jarnak.html
Szóval, hogy a kutyikat elviszik a jógigazdák a terembe és velük jógáznak. Állítólag rettentő jó hatással van emberre, állatra. Elképzeltem, hogy ha az embergyerekemmel nem bírok egy ilyen jóga-szeánszon, hogy bírnék Buddyval? Mert az, hogy a rengeteg kiképzés mellett is gyakran rájön az ötperc, az alaphang. És sok kutya együtt, hmmm....:) Bár érdeklődés biztos lenne benne, mert amikor néha jógáztam a szőnyegen, mindig megrohant, pedig tudja, hogy az tilos, és álmélkodva tekintgetett, meg bökdösött. A kedvence volt az OMozás, és a brahmari (zümmögő) légzés. Ati a hasát fogta az arckifejezése láttán, szájtátva nézte végig a gyakorlatot:)

Egy bájos kis videó (angol nyelvű), na még nem velünk, hanem más, bevállalósabb gazdikkal. 
http://www.youtube.com/watch?v=d6rO6ck_N5U

Egyszer talán  kipróbálok vele néhány ászanát és megosztom. De a fej fölé emelést nem vállalom. Majd' 40 kg....

Nincsenek megjegyzések:

Rendszeres olvasók