Buddy érkezése után pár héttel elkezdtünk eljárogatni otthonról. Mivel nem volt még szobatiszta, nem mertük bezárni a ketrecébe, hanem elpakoltunk minden mozdíthatót a konyhából - papucs, kaja, táskák, stb. - , amihez hozzáférhetett a kis állat és a kutyapelenkát a megfelelő helyre elhelyezve, nyugodtan ellibbentünk moziba. Elkezdődött a film és én megnyugodva dőltem hátra. Régóta vágytam erre az érzésre, önfeledt szórakozás szeretett férjem oldalán, amíg otthon egy tündibündi kutyuska vár.
Hazafelé sem aggódtam, hiszen nem először hagytuk már otthon, mindig fogadott pár pisifolt, persze szigorúan a pelenkától távol eső, de könnyen felmosható helyeken, és egy kitikkadt kiskutya, aki jobbára szendergett a ketrecében, vagy a lábtörlőn.
A lakásba lépve hamar leesett, hogy ez nem az a nap lesz. Buddy valahogy rájött, hogy a talajszint felett is van élet és a móresre tanítást a karácsonyi kaktusszal kezdte. Módszeresen kicibálta a cserépből és beterítette vele a konyhát. Olyan szerencsétlen arcot vágott, hogy nem volt erőm lecseszni, utólag úgyis tök felesleges.
Ezentúl nem kis munkába telt a könyöklőket is tárgytalanítani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése