2012. március 18., vasárnap

Kleptomania

Ez sem egy új keletű téma, mégis újra és újra megdöbbent, hogy a dobermannok milyen lopkodósak. Írtam erről már korábban is, hogy kisfiúnk állatkái rendre Buddy ölelő karjai között végzik, hogy aztán a felismerhetetlenségig összenyálazva kerüljenek elő. http://buddydobi.blogspot.com/2010/10/toy-story.html
Ez volt már a tapasztalat Ati előző dobijánál is, Gyulánál, aki a szőnyeget szerette elrabolni, valamint a telefonasztalkáról az azidőtájt oly népszerű Signetta-t. Fejét a csöppnyi, ingatag telefonasztalkára tette, oldalra fordította, majd óvatosan agyarai közé vette a vékony tollat és iszikiri.
Nálunk is az áldozatok száma folyamatosan bővül, hiszen gyermekünk újabb és újabb játszótársakkal gazdagítja birodalmát. Az egyik új kedvenc az ún. anyamaci, aki egy kedves jegesmedve, semmi anyás nincsen benne, mégis így hívják. Másik jellegzetessége, hogy rögvest látszik rajta, ha "tilosban jár", azaz viszik szegényt, mert a szép, krémszínű bunda azonnal csatakos, barázdás lesz, amint a kutyanyállal akár egy rövid időre is érintkezik. Többször volt már kimosva, mint ahányszor gyermekünk magához ölelte...
És a notoriussághoz egy dolog járul még, a gyorsaság! A múltkor Atit felhívtam, mert az altatás egyik kelléke pont hiányzott. Lementem keresni, addig Ő volt az utóddal. A két mozgás között kb. 6 mp telt el. Amely idő alatt Buddy lerontott a konyhába, ellopta a szirti cápát az asztalról (szőrös az is, don't ask me why...) és már a karmai között hevert. Slider kis köccs ez a Buddy....

Nincsenek megjegyzések:

Rendszeres olvasók