2011. július 15., péntek

Örömfutás

Van ez az úgy nevezett "öröm-futás". Korábban sosem hallottam róla,csak figyeltem, ahogy Buddy keringőzik a kertben, körbe, körbe, behúzott farokkal, görbített háttal, mint egy kis rugó. (Ildi, Buddy tanítómesterünk mondta, hogy ezt így nevezik.) Futás közben időnként nekicsapódik Atinak, nekem. Amíg kisebb volt, ez mind frankón is ment, de manapság, hogy már a 40 kg-t is elhagyta és oldalról úgy néz ki, mint egy szőrös gyúródeszka, nem kultiválom ezt a viselkedést. Ezért ma sem örültem neki, amikor kivittem az IKEAs polcborítást, amit a szél nagy erővel felkapott. Az addig nyugodt ebnek ez olaj volt a tűzre, húhúúúúú, gazdanő játszani hív, méghozzá mekkora nagy játékkal. Úgyhogy már el is kezdte a nyargalászást körbe-körbe és vesztemre ránéztem. Hopp, a következő kanyarban, mint a cápák, szűkítette a távolságot és már rám is vetette magát. Úgy oldalba lökött, hogy majdnem talajt fogtam. Aztán jött a kis hörgés-morgás, megint a futás, majd szemből az ugrás. Azt a mindenit, ennek fele sem tréfa, rövidesen tiszta karmolás leszek. Nagy levegő, és ráförmedés: "Feeekszik." És láss csodát! A kiskutya lefeküdt! Éljen a kiképzés, éljen Buddy!

2 megjegyzés:

Kata írta...

Én majdnem minden nap örömfutok, és télleg nagyon jó érzés még becsapódások nélkül is:)

Ja, Ricsi is örömfut, gondolom, sokak hiányolták már ezt az infót.

Nagykoviban futok szívesen Buddyval, ha elhozzátok!

Na csók

Léna írta...

olyan régen nem írtam, hogy nem is láttam ezt a frankó bejegyzést Katókám:) Micsoda párhuzam:) Nálad még el is tudom képzelni, de hogy Ricsinél??? MIt nem adtam volna ezért az infoért négy éve:)

Rendszeres olvasók