2011. február 28., hétfő

Előre!

Régi úttörő jelszavunkat mostanában a kutya kiképzése során koptatom. Heti egyszer házi kiképzésben jeleskedhetünk a kiskutya és jómagam. tanítómesterünk segítségével. Buddynak és nekem is nagyon jót tesz, nekem talán jobbat, mert a bénázásban igazán erős vagyok. Tesiórákon szüntelen megaláztatásban volt részem, semmit nem tudtam megcsinálni, amit kellett, fél percet lengtem-lobogtam a kötél végén mászás helyett a kettesért, a kis labda dobásnál a saját lábujjamon koppant a labda, a szekrényugrást sejthetitek. Pedig az edzésen nagyon kell koncentrálni, nem csak magamra, hanem Buddyra is figyelni. Utóbbi elég ügyes. És gyors is. Lenne, ha bírnám a tempót és 8 végtag koordinálását. Na mindegy, vissza az előréhez. Ez nem más, mint az előreküldés. A kutyát magam mellett lefektetem, majd gyorsan, egy egyenes vonal mentén kb. 20 lépést előrehaladok, majd a labdát nagyon látványosan leteszem a földre, hogy az eb is lássa, majd visszasietek, felültetem, megpaskolom, felpörgetem, közben szövetnyakörvét fogva, hogy "na, na, odanézz, ott a frankóság",majd kiadom a bűvös szót: "előre", közben jobb karomat előre nyújtom. A kutya nekiiramodik, és a labdához érve fel kellene kapnia azt, úgy, hogy előtte nyomban lefekszik. Hát ez így leírva lehet, hogy nem hangzik bonyolultnak, de rávenni, hogy feküdjön le, nem volt könnyű. A gyakorlatnak amúgy ez a lényege, hogy kiadom az előre vezényszót, a kutya előreszalad, majd feküdj vezényszóra lefekszik, csak most még labdával gyakoroljuk, mert annyira szeret labdázni. Profin taglalva itt találod: http://www.kutyahirek.hu/index.php?aid=99b74e55032730127d6a579
Azért, hogy hamar lefeküdjön, tenni kellett egy s mást, pl. szaladtam utána a vezényszó kiadása után, szinte rázuhantam, hogy tudjak egyet csapni rá, hogy azonnali impulzust kapjon a fekvésre. Pár alkalom ilyen bénázás után, amikor már a röhögőgörcs kerülgetett mindenkit, megszokta, hogy simán lefeküdjön rászólásra is. Szóval most ezt gyakoroljuk.
A dolgozó népért, a hazáért, Buddyért előre. Csak Ő nem mondja rá, hogy "rendületlenül".

Nincsenek megjegyzések:

Rendszeres olvasók