Pénteken kismama fotózásra mentünk. Már egész héten izgultam, hogy mi lesz, szerettem volna megörökíttetni magam egy profi által, ebben a szép áldott állapotban. Szóval nem voltam teljesen eszemnél, amikor hazarontottam a melóból, gyorsan megetettem Buddy-t, megszeretgettem, aztán bőröndbe dobáltam a "kellékeket", csukákat, fehérneműt, ruhákat, ékszereket és igyekeztem, hogy Atit felkapjam a megállóban és még időben oda is érjünk.
A fotózáson minden jól ment, igazi kiskirálylány lehettem, utána még kajálni is elmentünk, szebb napot kívánni sem lehet.
Aztán sietés haza, hogy Kisbádót is a keblünkre ölelhessünk, osztozzon Ő is örömünkben és egy kiadós sétával, labdázással feldobjuk.
Már az étteremben kezdtem érezni, hogy én bizony cudarul elfáradtam és a labdázás, sétálás Atira marad megint, de félretettem a lelkifurdit, ez az én szép napom!
Ahogy leállítottuk a kocsit és a kertkapu felé haladtunk, feltűnt, hogy Bádó nagyon izgatott és boldog, de NEM ÚGY, AHOGY SZOKOTT...
Aztán, ahogy haladtunk még közelebb, észrevettem, hogy tavasz ide vagy oda, itt bizony nagy pelyhekben hó esett, méghozzá SÁRGA. Rosszat sejtve rohanni kezdtünk, még mindig futtatva a procit az agyban, hogy hol ronthattuk el. Ati reggel távozott, benne hamar tisztázódott, hogy Ő bizony sehol, és a gyanú egyre inkább rám terelődött. A látvány, ami fogadott, elképesztő volt, mintha a lakás belsejét valami kiszippantotta volna a kertbe: ott volt egy zsáknyi sárga szivacstörmelék (megboldogult Betty párna maradványaként, amit Ati még 18 évesen kapott egy lánypajtásától, afféle ideiglenes "csajpótlékként"), két nadrág, egy bőröv, egy papucs maradványai, egy szétrágott kartondoboz, a Levi's kardigánom és egy szép báránybőr. Ati sok jót nem ígérő hangon sziszegett: "Te nyitva hagytad a bejárati ajtót?" "Nem, nem" rebegtem, és éreztem, hogy hiába a végtelen fáradtság, nekem nem lesz most sok pihenésben részem. "Nem hagytam nyitva esküszöm, csak a, csak a, izé" a francba, az erkélyajtót.
Ati szó nélkül elviharzott a kutyával sétálni, és kb. egy óráig nem jött haza, ebből sejtettem, hogy nagyon dühös. Én pedig nekiláttam eltakarítani a romokat.
Erkélyajtó..... EZT A LÚÚÚÚÚZERT...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése